Ebédszünetben esett, úgyhogy a teremben maradtunk, ahol mindenki elfoglalta magát. Zsoltihoz Edina jött át, a rockerek Karcsival csináltatták meg a nyelvtanházit, Virág, mint mostanában minden szabad percében, a padjánál rajzolt, Ricsi a nyelvével számolgatta a fogait (ő az unatkozás művésze), Jacques egyedül sulirádiózott, Kinga a mappájában ellenőrizte a jegyeinket (?), Dave pedig, hétfő lévén, tőzsdei híreket olvasott.
- A szakkörösök miért állnak az iskola előtt, amikor öt perce elkezdődtek a délutáni programok? - lépett ki Máday az ajtón.
- Máday néni! Nincs jó kedvem. Sírhatok a vállán? - kérdezte Zsolti.
- Igen. Bejött utolsó órára - közölte Kinga.
- Hogy van? - kérdezte az ig. helyettes.
- Szarul - felelte Ricsi.
- Parancsolsz, Pósa? - szisszent fel Máday elkerekedett szemmel.
- Úgy értem, igazgatóhelyettes asszony, Gábor ma úgy érzi magát, mint egy darab fekália - "javította ki" a mondandóját.
- Inkább ne szólalnál meg - nézett rá Máday unottan.
Kérdőn széthúzta a farmerdzsekim, hogy megnézze a pulcsimat.
- Megjött a szülinapi csomagom.
- Látom.
- Hé, mi bajod van Kanadával? - érdeklődtem, miközben megfogtam a kezét, és elindultunk a vizes járdán.
- Semmi - mosolyodott el.
- Ne már - nógattam. - Ez most az "Amerikában nőttem fel, ezért én is ellenségeskedem Kanadával" dolog?
- Nem. Ez most inkább a "barátnőm juharleveles pulcsiban jár" dolog. Ennek semmi köze Kanadához. - Ja, hogy időnként komoly összeesküvés-elméleteket szövök ahelyett, hogy rájönnék, csupán hülyén nézek ki? Hát, jó.
- Zuhannak a részvények - tűnődött Dave.
- Milyen részvények? - kérdezte Macu összehúzott szemekkel.
- Mit tudom én? Csak a főcímeket olvasom el.
- Miért nem kattintasz rá? - mosolyogtam.
- Mert csak "átfutom a híreket" - magyarázta meg azon tevékenységét, miszerint minden hír címét elolvassa, majd továbblép. Hm.
Zsolti és Dina kézen fogva értek oda hozzánk, és egy nem túl diszkrét csókkal váltak szét. Szenvedélyes kapcsolat. Oké, ezt mindnyájan jól láthattuk.
- Nagy Zsolt - lépett ki Máday a kapun. - Amennyiben nem fül-orr-gégésznek készülsz, megkérnélek, hogy mutass kisebb érdeklődést a garatok iránt. Ez egy iskola, viselkedj ennek megfelelően!
- Muhahaha - válaszolta Zsolti. Nos, Máday és Zsolti kommunikációja rendszerint szórakoztató.
- Csendet kérek! - köhintett Kardos. - Nagy Zsolt. Én nem tudom, mit mondjak - nyújtotta a papírt, Zsolti pedig rászkódó vállal kiment érte.
Persze egyest kapott, Kardos nem értékelte, hogy rímbe szedte az egész dolgozatot. Mondjuk, nem csodálom, mert Zsolti rímeinek értéke a nullával volt egyenlő, sajnos a tanár képtelen volt figyelembe venni olyan irodalmi bravúrokat, mint "a csajokon feszül a ruhaha, ezt jó látni, muhaha". És hogy ennek amúgy mi köze van Zsolti jövőjéhez? Passz.
Filmtrailerek 5/5 - jé, nem is gondoltam, hogy ennyi filmet fognak bemutatni. Üdv, Reni vagyok, elnézést, de a középkorból jöttem...
A következő pillanatban maximum hangerővel csendült fel a Whatever.
- Szar a zene! - emelte meg Ricsi a kezében tartott dobozos Fantát.
- De ez az én bulim! - tártam szét a karom meghatottan.
- Akkor Reni szar bulijára! - mondott "köszöntőt" Zsolti, a magasba emelve a poharát. Hát, ilyen tósztot sem kap mindenki.
A tükörképemet nézve megtámaszkodtam a mosdó szélén, és megpróbáltam rendezni a gondolataimat, aztán megfordultam, és benéztem a kádba. Ahol Andris feküdt, ruhában, a fél lába bakanccsal együtt kilógott a kád széléről.
- Hé! - ráztam meg a vállát. - Mit művelsz? - kérdeztem, amikor kinyitotta a szemét.
- Elálmosodtam a sörtől - ásította.
- Ja - fordult be, és összekuporodva tovább aludt. Ez nem normális.
Zsolti elordította magát, hogy "Blast off, it's party time", majd azzal a lendülettel, tenyérrel belecsapott a... a tortámba. Az egész ház egyszerre röhögött fel, Ricsiék szakadtak, Macu a szemét törölgette, Dave lefotózta a tortám maradványát, Jacques pedig unottan meredt maga elé, azt motyogva franciául, hogy "már megint...".
- Köszönöm, hogy bulit rendeztetek nekem - néztem a szemébe meghatottan.
- Ne ess túlzásba. Ezek még egy halnak is rendeznének bulit.
- Mindegy, azért jólesett.
- Most azt várod, hogy megöleljelek? - vonta fel a szemöldökét Kinga.
- Hát. Aha - nevettem el magam.
- Várj tovább - vágta rá, aztán otthagyott, és odament Dave-hez.
- Srácok - sétált le a lépcsőn Zsolti apukája álmosan. Mindenki lefagyott, a zene elhalkult, és hirtelen kínos csend telepedett a nappalira. Azt sem tudtuk, hogy Zsolti apukája otthon van.
- Mi az, fater? - kérdezte Zsolti.
- Negyed négy van - motyogta meggyötörten.
- Ja. Fiatal még az este - vigyorgott Ricsi.
- Én már kevésbé - bólintott Zsolti apukája, és a kijelentését hangos nevetés fogadta. - Lehetne egy kicsit halkabban?
- Persze - felelte Kinga, majd amikor Zsolti apukája visszament az emeletre, körbenézett a társaságon. - Na. Vége a bulinak. Húzás haza! - ordította el magát, és ez azt jelentette, hogy véget ért a szülinapi meglepetéspartim. :)
A diákok kifélé igyekeztek, én pedig beléptem a csendes könyvtárba, becsuktam magam mögött az ajtót, aztán megfordultam és lefagytam. Hirtelen nem tizennyolc éves voltam, hanem újra tizenöt vagy tizenhat, a déja vu olyan erősen tört rám, hogy szinte elszédültem tőle. Háttal állt, bőrkabátban, és még meg sem fordult, de így is ezer közül felismertem volna. Arnold a Szent Johannában.
- Ezt nem hiszem el, hányadikosok vagyunk? - hallottam magam mögül Ricsi hangját, mire megpördültem a tengelyem körül, és a könyvtár ajtaja felé léptem. Ricsi, Zsolti, Macu és igen. Cortez.
- Mi a frászt keres itt Neményi? - dühöngött Zsolti.
- Ugye, nem a helyemet kéri vissza? - riadt meg Macu, aki természetesen a kütyüjét nyomkodva leadta a drótot a táncórán lévő Dave-nek és Kingának.
- Neményi, te rosszabb vagy, mint a bumeráng. Nem lehet elég messze dobni, visszajössz - mondta Ricsi idegesen.
- Kibékültünk - vallottam be a mostanra nyilvánvaló tényt, és én tényleg értékeltem Arnold igyekezetét. Cortez már kevésbé.
- Jó. Így is örültem, hogy egy városba kerülsz ezzel a barommal, de most, hogy szent a béke köztetek, valósággal kicsattanok, úgy várom a szeptembert - hadarta Cortez ingerülten.
- Hogy mondod? - kerekedett el Arnold szeme.
- Mondom, barom vagy! - ismételte meg Cortez.
- Nem, nem azt - meredt rá Arnold. - Hogy érted, hogy egy városba kerülsz velem? - kérdezte egyenletes, talán túlságosan is nyugodt hangsúllyal, én pedig a szám szélét rágva lesütöttem a szemem.
- Nem mondtad neki? - nézett rám Cortez.
- Nem. És kösz - néztem rá idegesen.
- Reni, elárulnád miről van szó? - fordult hozzám Arnold.
- Persze. Ösztöndíjat kaptam Párizsba - nyögtem ki.
- Párizsba költözöl??? - ámult Arnold.
- Ne örülj, Neményi. Költözünk. Többes szám - vigyorgott rá Cortez.
- Téged is felvettek a párizsi egyetemre? - döbbent le újból, és azt hiszem, Arnoldot az ismeretségünk óta még soha nem láttam ennyire zavartnak.
- Most viccelsz, ugye? - sajnálta le Cortez. - Meghagyom a dohos szagú egyetemista szerepét neked. Én húzok az Air France-hoz.
- Ó, elnézést. Elfelejtettem, hogy az életcélod mogyorót osztogatni - mondta Arnold kissé megfeledkezve arról, hogy most éppen "jóban próbál lenni Cortezzel".
- Várom a pillanatot, amikor rájössz, hogy a Sorbonne-hoz állatira nem vagy nagy szám. Mi lesz veled "átlagosként"? - érdeklődött Cortez, akinek viszont nem szerepelt a napi teendői között a "dumálok egy jót Neményivel" program.
- Mi volt a suliban? - érdeklődött anyu.
- Arnold miatt kiraktak olvasókörről, aztán Cortez kiakadt, végül összebalhéztak, én pedig hazajöttem - hadartam. Anyu és apu kérdőn merdt rám.
- Hányadikos a gyerek? - kérdezte apu, anyu pedig széttárta a karját. Kicsit összezavarta őket a beszámolóm.
- Ííííj. És utána mi történt? - kérdezte Virág, egy adag fehér csokis sütit nyomva a szájába.
- Fogalmam sincs. Talán még mindig ott állnak és egyműrt hülyézik - vontam meg a vállam.
- Neményi újra képben van? - sóhajtotta Kinga.
- Nem én akartam így. Bocsánatot kért. Mit tehettem volna? - tápászkodtam fel.
- Nos, Renáta. Igazán sajnálom, hogy párizsi életedben majd nem vehetek részt nézőként. Bizonyára szórakoztató lesz. Kicsi az a város hármótoknak.
- Ez Párizs - állapítottam meg, miután egy pillanat alatt rájöttem. Az egyetemem be volt jelölve, azt azonnal felismertem, de a többi jelzés nem mondott túl sokat, így megkérdeztem. - Mit jelöl az S betű?
- Sorbonne - felelte Dave.
- Aha. És a RCJJL? - ráncoltam a szemöldököm, mert ez a betűkombináció a reptérre volt rakva.
- Ren, Cortez, Justine, Jean-Luc - magyarázta Ricsi. - Amíg hontalanok vagytok, a reptéren csöveltek.
- Ó, értem - nevettem el magam. - És mi az E?
- Az Arnold kollégiuma - mutatott rá Dave az iPadre.
- Aha. És miért E? - gondolkoztam.
- Enemy - felelték egyszerre. Rendben, örülök, hogy mindannyian felnőttünk.
- Csoki - sétált oda hozzánk Zsolti Edinával együtt. - Álmodtam vagy tényleg itt volt Neményi tegnap? - kérdezte.
- Többen is ezt álmodtuk - motyogta Cortez a tabletet bújva, aztán elégedetten felnézett. - Oké, megvan, hol fogunk lakni.
- Na! - léptem mellé izgatottan, aztán a térképre nézve megráztam a fejem. - Marseille? Azt hittem, komolyan találtatok valamit.
- Reni, a számításaink szerint ez a legmegfelelőbb. Cortez ott is tud dolgozni, az lesz a bázisa, Neményi elég messze van... - magyarázta Dave.
- És az egyetem is csak egy köpés - néztem rájuk, de mivel bólogattak, rájöttem, hogy valószínűleg nem volt elég meggyőző a cinikus hangsúlyom.
- Nos. A következő a helyzet. Az osztályunk tizenkét fő. Ebből én, Renáta, Gábor és Jacques rendelkezik kellő ésszel és kitartással. Cortez és Dave szintén nem reménytelen eset, helyén van az agyuk, de nem arra használják, amire kéne, így ők nem felelnek meg a "csapatvezető" posztra.
- Hah. Megint felnyomtam a suli wifijének biztonsági kulcsát - nézett fel Dave büszkén az iPadjéből.
- Igen, erről beszélek - motyogta Kinga.
- Jó, figyelj - állt meg, én pedig szembefordultam vele, és kérdőn vártam, hogy mit fog mondani. - Örülök, ha örülsz. Ha téged boldoggá tesz, hogy újra jóban vagy a szociopata Neményivel, akkor oké. De közlöm, hogy egy dobása van. Csak egyszer bánt meg téged, és a Sorbonne előtt rúgom fel. - Hűűű. Fenyegetős-megvédős-burkolt szerelmi vallomás. Az egyik kedvencem.
- A költészet napja van - csuktam be a könyvemet zavartan.
- Igaz is! - jutott Zsolti eszébe. - Máday néni, ön a múzsám. Ihlessen meg!
- Nagy Zsolt, hagyjál már! - rázta meg a fejét az igazgatóhelyettes, és indult befelé az épületbe. Zsolti pedig szokás szerint üldözőbe vette.
Hitetlenül néztem körbe, aztán előszedtem a mobilomat, és rácsörögtem Kingára. Kutyaugatást hallottam a háttérben, amikor felvette. Csakhogy Kingának nincs kutyája.
- Ki ugat? - kérdeztem köszönés nélkül.
- Andy Warhol. Virág idehozta a kutyáját, aki felettébb neveletlen, látszik, hogy ki a gazdája - panaszolta.
- Andy Warhol, utoljára mondom, hogy ÜL! - üvöltötte el magát, mire megszűnt a kutyaugatás.
- Hű, ezt hogy csináltad? - nevettem fel.
- Tekintély, Renáta. Mivel a gyakorlatban biztosan nem ismered ezt a kifejezést, üsd fel az értelmező szótárt, és nézd meg, mit jelent - tanácsolta kedvesen, én pedig bólintva elnevettem magam. Kinga időnként elképesztően rendes.
A suli előtt Kinga éppen a többieket terrorizálta, pontosan tudni akarta, ki mit hoz a holnapi bolhapiacra.
- Én felajánlom, hogy meztelen felsőtesttel megállok az udvaron, és lehet nézni öt Szent Johanna-pénz/perc áron. Muhahaha - osztotta meg velünk a tervét Zsolti.
- Félő, hogy inkább azért fizetnének, hogy öltözz fel - morogta Kinga unottan. - Cortez, téged eladlak - fordult Kinga felénk, mire Cortez kérdőn nézett rá.
- Mi van?
- Kitaláltam, hogyan profitálhatnánk a bolhapiacból. Egy Cortez-ölelés ötven Szent Johanna-pénz.
- Te beteg vagy! Nem ölelek meg senkit - hőkölt hátra.
- Most mit játszod az agyad? Renátát is állandóan ölelgeted.
- És ingyen - tettem hozzá vidáman.
- Mert a barátnőm? - vágta rá Cortez szarkasztikus hangsúllyal, én pedig büszkén néztem magam elé. Ezt mindig szívesen hallom, egyszerűen nem tudom megunni.
- Részletkérdés - legyintett Kinga türelmetlenül.
- Nézd - kezdte Dave, Virág öccse pedig az ujját szopva pislogott. - Tudom, hogy érdekes a MacBook, de te mégis hogy éreznéd magad, ha átmennék hozzád és összevissza nyomkodnám a játékaidat? Ugye? Látod. Nekem is pontosan így esett, hogy tenyérrel ütötted. Bizony. Én tényleg szeretnék jóban lenni veled, de vannak szabályok.
Cortez megállt a padom mellett, és mivel én összeráncolt homlokkal figyeltem Dave-et, ő is odafordult. - Mondtam már, hogy Kinga és Dave tökéletes páros?
- Ja, egyik se normális - biccentett Cortez, konstatálva, hogy amíg Kinga egy kétévesnek mozgáskoordinációs feladatokat ad, addig Dave Mac-előadást tart neki.
- Azt hallottam, van itt egy gyerek! - ordította.
- Rengeteg gyerek jár ide. Ez egy iskola - felelte Dave logikusan.
- Ne szórakozzatok velem. Egy kisgyerek! - nézett körbe gyanakodva.
- Máday néniiii - fuvolázta Zsolt. - Hogy lenne már itt egy kisgyerek?
- Igen? - sétált oda Virág padjához. - Akkor ez mi? - emelte fel a cumit, ami véletlenül ott maradt. Néma csönd támadt, mire Robi odasétált Mádayhoz.
- Ez? Az enyém - vette el.
- Hogy mondod?
- A láncomon volt. Itt, a koponya medál mellett. Biztosan leesett - szedte le a nyakában lógó fémköteget (..), aztán felakasztotta rá a cumit, és mintha mi sem történt volna, továbbment.
Ricsi és Zsolti 5/4 - tanulócsoportunk ma a szokásosnál is nagyobb kudarcot vallott, a fiúkat semi más nem érdekelte, csak hogy holnap nincs suli, a jövő hét tavaszi szünet, tehát "akkormeg' minek tanuljunk???". A válaszom az volt, hogy "azérmer' megbuksz". Na. Pont.
- Na, melyiket választod? - kérdezte.
- Hát az van, hogy Kinga elszedte az összes pénzemet.
- Meghívlak - állt meg mellettem Cortez.
- Köszi - mosolyogtam boldogan.
- Sajnos a "Szeretlek, Cortez" feliratú már elfogyott - szólt Zsolti.
- Ez most vicc, ugye? - nézett rá Cortez.
- Nem vicc, tényleg elfogyott... - magyarázta.
- Úgy értem, ugye, vicc, hogy volt ilyen? - javította ki magát Cortez döbbenten, de miután a 9/b-s lányok elhaladtak mellettünk egy-egy ilyen felsőben, Cortez lesütött szemmel elröhögte magát.
(...)
- Jó, akkor kérek egy vladárosat - vontam meg a vállam.
Cortez kifizette helyettem a tizenöt Szent Johanna-pénzt, én pedig ráhúztam a sötétkék blúzomra a rövid ujjú pólót, amin az I <3 Vladár felirat szerepelt.
- Csinos - dícsért meg Cortez.
- Köszönöm - nevettem fel, aztán megfordulva ösztönösen magam elé kaptam a kezem, megpróbálva takarni a feliratot. Vladár szikrázó szemmel meredt rám, az arcán annyira feszült a bőr, hogy teljesen rásimult a csontjaira. Nem tűnt boldognak.
- Rentai, azt hiszed, humoros vagy?
- Jótékony célra gyűjtünk! - dobtam be az adu ászt.
Vladár póló 5/5 - ebben fogok aludni. Hátha rémálmaim lesznek tőle.
- Minden oké? - kérdezte halkan, csukott szemmel.
- Úristen, ki is volt Ottó? - temettem a tenyerembe az arcom.
- A portás - dünnyögte halkan.
- Nem az! Töriből.
- Mennyi az idő?
- Háromnegyed hét - néztem meg a Baby G-m számlapját.
- Ha elmondom, visszaalszol még egy órára? - kérdezte.
- Igen - ígértem meg.
Már éppen elköszöntem volna, amikor Arnold legalább hármat sóhajtott, így összevont szemöldökkel megráztam a fejem.
- Minden rendben? - érdeklődtem.
- Hogyne. Itt ülök egyedül a kollégiumi szobámban, és pislákoló gyertyafényben paragrafusokat olvasok - felelte mélabús hangon.
- Ó. Sajnálom.
- Mi van? - nézett fel Cortez a gépemből.
- Arnold gyertyafényben olvas. Szerintem szomorú - fogtam le a telefonom, hogy Párizsban ne hallják, amit mondok. :)
- Mondd meg neki, hogy térjen át a 21. századba, és kapcsolja fel a villanyt. Az majd feldobja - tanácsolta, én pedig újra beleszóltam a telefonba.
- Megvan a párizsi kecó - értelmezte Ricsi.
- Igen - bólintottunk Cortezzel.
- Neményi segítségével - töprengett.
- Igen - feleltem, a mai reggelen úgy ezredszerre.
- De most akkor nem utáljuk Neményit? - forgatta a fejét Zsolti. - Mer' akkor megszüntetem a Facebook-csoportot.
- Milyen Facebook-csoportot? - kérdezte Kinga a papírpoharas kávéját fújva, ami gőzölgött a korai órában.
- Az "utáljuk Neményit" csoportot. Pedig már annyi tagja van - szomorkodott.
- Jó, de nem vágom - vakargatta a fejét Ricsi. - Ha Neményi most jó arc, és te nem oltod, akkor mi lesz Rennel?
- Mi lenne vele?
- Akkor most már nincs szó arról, hogy tudod. Neményi nyomul, mi leverjük... vágod - magyarázta, Virág pedig szaporán rágózott mellette, ő nagyon izgult a "sztorin".
- Bocs, de az senkit nem zavar, hogy én is itt vagyok? - néztem körbe.
- Általában nem tűnik fel - felelte Kinga "kedvesen".
- Figyelj, Alfred Nobel - szólt közbe Kinga, Ricsihez intézve a szavait. - Csak menj át valahogy az érettségin, és utána búcsúzzatok el egymástól kémia barátoddal.
- Jó, de hallod - tűnődött el Ricsi. - Miért hívsz Nobelnek?
- Mert kémikus volt.
- Télleg'? - csodálkozott Ricsi. - Én azt hittem, hogy a díjat találta fel. Jéé - bólogatott a gondolataiba merülve.
- Milyen díjat, te szerencsétlen? - hüledezett Kinga.
- Magát a díjat. Díj! Érted?
- Tudom, mi az a díj, de nem értem, mit szeretnél mondani. Egy csimpánz intelligensebb nálad! - förmedt rá Kinga idegbetegen.
- Nem Nobel találta fel a díjat? - értetlenkedett tovább Ricsi, és a biztonság kedvéért inkább hozzám fordult a válaszért. Mosolyogva néztem rá.
- Nem, az ő nevéhez leginkább a dinamit köthető.
- Abból most jól jönne egy - dünnyögte Kinga.
- De Nobel csinálta a Nobel-díjat, nem? - pislogott Ricsi.
- Igen, de magát a díjat, vagyis a díj fogalmat nem ő találta ki - próbálkoztam a magyarázattal, de Ricsivel nincs könnyű dolga az embernek.
- De Nobel-díj Nobel miatt van - győzködött.
- Igen. Ez így igaz - sőhajtottam.
- Na. Van itt ész! - jelentette be büszkén.
- Hol? - kérdezte Gazdag, aki megfáradt arccal hallgatta végig a beszélgetésünket. Hétfő reggeli agyhalál. Gyakran előfordul az osztályunkban. :)
Mivel fogalmunk sem volt, hogy mit művel vagy mire készül, érdeklődve figyeltük. Dave megköszörülte a torkát, és beleszólt az iPhone-jába.
- Üdvözlöm, a tanári szobát kérném - kezdte.
- Most komolyan felhívta a sulit? - ráncolta a szemöldökét Cortez, és ezúttal kivette a füléből a zenelejátszója fülhallgatóját, mert ezt ő sem hagyhatta ki.
- Haller tanár úrral szeretnék beszélni. Hogyhogy ki keresi? - kérdezett vissza Dave idegesen. - Felmayer Dávid - mutatkozott be. - Igen, Barka tanárnő, az iskolában vagyok. Nem, kérem adja az osztályfőnököt. Mit nem lehet ezen érteni? - kérdezte tőlünk, majd amikor minden bizonnyal Haller szólt a telefonba, Dave folytatta. - Tanár úr, eszünkbe jutott, hogy még nem voltunk idén osztálykiránduláson, pedig jövő héten elballagunk. Hogy hol vagyok? Az udvaron - nézett körbe. - Nem, nem kerül sokba, apám társkártyája van a telefonomban, a cége fizeti a számlám. Nem, ez bevett szokás. Semmi probléma. Nos? - tért vissza az eredeti témára.
- Ricsi? - érdeklődtem, mert ez a helyzet nekem is fura volt.
- Már bement. Azt mondta, valamit el kell intéznie.
- Remélem, éppen a nagybátyjával beszéli meg az érettségink lekenését - dünnyögte Macu. (..)
- Macu, ahelyett, hogy alternatív megoldásokat keresel az vizsgákhoz, javasolnám, hogy válaszd az egyszerűbb utat - sétált oda hozzánk Kinga, Dave-vel együtt.
- Az mi lenne? - húzta össze a szemöldökét Macu.
- TANULJ! - ordított rá Kinga a korai órában. Hát, igen, ő időponttól függetlenül el tudja üvölteni magát, szerintem álmából ébresztve is teljesen készen áll egy kiadós kiabálásra. Ha Kinga egyáltalán alszik, mert a suliban keringő urban legent szerint ő egy kiborg. Hm. Van benne valami.
Máday sokat látott igazgatóhelyettes, de ezzel a szituációval pár pillanatig ő sem tudott mit kezdeni, egyszerűen kiült a döbbenet az arcára, és a szavakat kereste.
- Pósa! Azonnal gyere ki! - szólalt meg végül afféle "én ezt már nem hiszem el" stílusban. Ricsi nem válaszolt, úgyhogy Máday megismételte a kérését.
- Máday néni, lehet, hogy alszik - segített Zsolti megérteni a szituációt.
- Na, ne szórakozzatok velem! Mit keres egy sátor a teremben? - kérdezte idegesen. - Pósa! Gyere már ki!
- Igazgatóhelyettes asszony, én nem szeretnék beleszólni, de... - tapogatta meg Dave a tabletjét - a házirend nem tiltja a sátrazást - futotta át a suli honlapjára feltöltött, folyamatosan bővülő szabályzatot.
- Pósa, utoljára mondom, gyere ki, különben... - ordította Máday, de elakadt. Különben mi? Az épületben volt. Ott volt az órákon. Nem csinált semmi rosszat. Nem érkezett rá panasz. Kész volt a házija, és velünk együtt dolgozott az órán. Csak ezt mind egy sátorban tette. - Komolyan mondom, hogy az agyamra mentek! - nézett körbe Máday, aztán dühösen kicsörtetett a teremből.
- Tanár úr - szólt ki Ricsi, folyamatosan forgolódva az apró sátor belsejében. - Bezártam magam.
- Te jó ég - dörzsölte meg az orrnyergét a tanár. - Nem tudsz kijönni?
- Nem nagyon. És kezd klausztrofóbiám lenni - mondta némi pánikkal a hangjában.
- Istenem - sóhajtotta a tanár. - Hozok egy ollót, és szétvágjuk.
- Neee! - kiáltotta Ricsi. - Ez a fesztiválsátram! Inkább keresem tovább a kulcsot, valahol itt kell lennie. Jé! - kiáltott fel ünnepélyesen.
- Mi az? Megvan a kulcs? - intézte a sátornak a szavait Kardos.
- Nem, de találtam kiszórt chipset.
- Ez az ember tizenkilenc éves! - motyogta Kardos magának, és azt hiszem, arra gondolt, hogy Ricsi elérte a felnőttkort, ami az ő esetében azt jelenti, hogy a szellemi szintje a maximumon van.
- Felmayer, mit mondtam neked az órámon használt kütyüről? - förmedt rá Kardos.
- Hogy jó áron jutottam hozzá? - próbálkozott Dave, a tanárnál pedig mára betelt a pohár, és a következő pillanatban elüvöltötte magát, úgyhogy behúztuk a nyakunkat.
- Rájöttem, hogyan juthatsz ki a sátorból anélkül, hogy teljesen tönkremenne - gondolkozott Zsolti. - Szakítsd ki az alját egy kicsit, és kezdj el alagutat ásni. Én is elkezdek ásni itt, melletted, és középen találkozunk.
- Oké. Merre vagy? Jobbra vagy balra? - kérdezte Ricsi.
- Ha a sátor bejáratával szembenézel, akkor balra - magyarázta Zsolti, aztán Karcsihoz fordult. - Potter, kezdj ásni.
- Ha Ricsi és Zsolti IQ-ját összeadjuk, pontosan kettőt kapunk eredményül - jelentette ki Kinga döbbenten.
- Jó, intézkedem, mielőtt még pánikrohamot kapna - dünnyögte Kinga, aztán ráérősen előszedte a zsebéből a lakáskulcsát, kiválasztotta a legélesebb darabot, és "húzódj félre, döfök!" felkiáltással bevágta a sátor oldalába a kulcsot.
- Ezt a jelenetet a Psychóban láttam utoljára. Sátor vagy zuhanyfüggöny... Tökmindegy, részletkérdés - mondta Cortez Kingát figyelve, én pedig elnevettem magam.
- Ez igaz. De azért jó lett volna, ha én is "balhés" lehetek, legalább egyszer. Így senki nem fog rám emlékezni - ingattam a fejem teljesen magamba roskadva, mire Cortez felvont szemöldökkel nézett rám.
- Ki ne emlékezne rád? - kérdezte döbbenten.
- Hát, senki. Én voltam a legfeledhetőbb arc a gimiben.
- Aha - bólintott cinikusan, pont, mint aki egy szavamat sem hiszi. - Oké, nézzük. Négy évig kitűnő átlag, Minden évben tanulmányi versenyt nyertél... Suliújság, ajánló rovat, aztán megkaptad a fotózást, csak az jelent meg két évig, amit te lefényképeztél. Olvasókör, plusz te voltál a legkegyetlenebb tanár, Kardos kedvenc diákja. Minden sulis eseményen részt vettél, az őrült Kinga miatt még azokon is, amik spontán szerveződtek - sorolta. - Volt még valami? Ja, igen. Bocs. És benne vagy abban a baromi rövid listában, ami a Szent Johanna büszkeségeit sorolja fel. Mert párizsi ösztöndíjat kaptál - fejezte be. - Tényleg feledhető, amit itt elértél.
- Elképzeltem, ki nyerne egy Kinga-Britney pofozkodáson. - Mindenki összeráncolt szemöldökkel nézett rám, Kinga pedig beleivott a kávétermoszába (amióta a büfében nem újrahasznosítható papírpoharat adnak, hord magánál ilyet, és abban kéri a büfében az italokat).
- Melyik klipről van szó? - érdeklődött abszolút közömbösen.
- Toxic - feleltem, felevenítve a fejemben az ominózus videoklipet, amelyben Britney légiutas-kísérő.
- Nyerek. Ez nem is kérdés - szögezte le egyértelműen.
(..)
- A rockerekkel mi van? - torpantam meg, mert feltűnt, hogy Andris és Robi nyitott szájjal maguk elé bámulva, a levegőt nézik.
- Még mindig Kinga és Britney bunyóját képzeljük el - motyogta Robi teljes extázisban.
- Elnézést - kérte el Dave Kinga újságját, majd gondosan összetekerte, és egy mozdulattal csapta arcon mindkét rockert, a sorrend pedig úgy alakult, hogy először kapott Andris, és az ő arcáról csúszott át a pofon Robira.
És csak utánuk következett például Zsolti vagy Dave. Az előbbi "harminckét fogat villantó hálivúdi mosollyal" pózolt, az utóbbi pedig kifogásolta a fotós stáb felszerelését, és addig kritizálta őket, míg végül megfenyegették, hogy ha nem ül le két kattintásra, akkor egész egyszerűen nem lesz rajta a tablónkon. Igen, ezek után szólt közbe A BARÁTNŐ (csupa nagybetűvel), így a fényképész csapatnak szembe kellett néznie Kingával, aki nem igazán veszi jó néven, ha "leugatják" a barátját.
- Emlékszel, amikor eltört a lábad? - kérdeztem egy régi képet nézve, kissé nosztalgikus hangulatban.
- Ja - szólt Cortez. - Nem jöttél be a kórházba.
- Mert turnusokban jártak hozzád. Nem fértem volna be - nevettem el magam.
- Ha akartál volna, jöttél volna - kötözködött.
- Ugyan, fel sem tűnt annyi ember között, hogy nem mentem - erősködtem.
- De feltűnt. Vártalak - ismerte be. Uh. Azért ez még így, évek múltán is döbbenetes kijelentés.
- Szerintem elvoltál nélkülem - motyogtam vigyorogva.
- Sose voltam el nélküled - vágta rá, mire szorosan lehunytam a szemem, és úgy éreztem, egyszerűen kiugrik a szívem a helyéről.
- Visegrád gyönyörű - közölte Kinga. - A Dunakanyar, a visegrádi vár, a Salamon-torony...
- Ott a Pilis? - csodálkozott Zsolti.
- Mi lenne, ha időnként kimásznátok a II. kerületből és művelődnétek egy kicsit? - háborodott fel Kinga.
- Pontosan - értett egyet Dave azonnal. - Van élet a II. kerületen kívül is. Menjetek a Google Earth-re - tanácsolta.
- Én nem egészen így gondoltam - nézett rá Kinga.
- Pedig köztudottan az a legjobb map alkalmazás - akadékoskodott Dave, Kinga pedig ráhagyta.
- Jó reggelt - csukta be maga mögött az ajtót Vladár.
- Jó reggelt - integettem mosolyogva. A tanár lecsapta a naplót az asztalra, és a homlokát vakargatva gondolkozott.
- Rentainak mi baja? - kérdezte körbe a társaságot.
- Én azt hiszem - turkált Ricsi egy tollal a hajában -, hogy ma érzékeny búcsút vehetnek egymástól.
- Elkapom Gondost a folyosón, és a szemébe mondom majd, hogy "köpd ki az atomot!" - tervezgette Zsolti a vizsgák utáni visszatérést.
- Ez hülyeség - ráztam meg a fejem.
- Pszt, a csókos nem szól bele. Lerendezted az egyetlen tanárt is, akinek gondja volt veled - szívatott Ricsi.
- Mondja ezt az, aki senkinek nem mondhat semmit, mert az igazgató a rokona - vágtam vissza, szerintem elég ütősen.
- Ropi? - nézett körbe Virág. - Kinél van ropi?
- Ropni - helyeseltem nevetve.
- Ó. Pedig ennék ropit. Ricsiii. Együnk ropit.
- Emó, ne visíts - sóhajtotta, aztán elkapta az egyik, mellettünk elhaladó 9/b-s fiú gallérját. - Ember! Hozzál ropit a büféből - nyomott a kezébe egy papírpénzt.
- Ricsi, ez bunkóság - ingattam a fejem, amolyan "nem bántjuk a kisebbeket" stílusban.
- Bocs, Ren, igazad van - fordult Ricsi a megszeppent kilencedikeshez. - Kérdezd meg szépen, hogy a többiek kérnek-e valamit - utasította. Én nem egészen így értettem, hogy ez bunkóság, de mindegy.
(...)
A kilencedikes fiú kiszaladt az ajtón, és két csomag ropival fékezett le előttünk.
- Jól van, ügyes vagy - dícsérte meg Ricsi. (..)
- Khm - néztem Ricsire csípőre tett kézzel.
- Mi az? Adjak neki jattot? - csodálkozott.
- Nem! Ajj - sóhajtottam fáradtan. - Kínáld meg, ha már elküldted vásárolni. Úgy illik - próbálkoztam a lehetetlennel, mármint hogy az illemről tanítsak valamit a csapatunknak.
- Jaa. Vágom - bólintott Ricsi. - Nesze, itt van öt ropi - vette ki a csomagból a pálcikákat, és a fiú felé tartotta.
- Talán ez így egy kicsit kevés - mondtam halkan.
- Ren, mit akarsz? Legyen tíz? Tessék - fogta az öt ropit, egy mozdulattal kettétörte őket, és a gyerek kezébe szórta, aki hebegett valami "köszönöm"-félét, aztán elfutott. Kilencedikesbetegség, állandóan rohangálnak.
- Ez igazán nagylelkű volt - "dicsértem meg" Ricsit.
- Mindig tanul az ember - értett egyet bólogatva.
- És hogy neked még mennyit kell - ironizált Kinga.
Egyedül Ricsi, az életművészünk töltötte nyugodtan a napot, a hóna alá csapott kémiakönyvével sétált a büféhez, aztán ráérősen kiült az udvaron lévő padra, és zenét hallgatva nézelődött. Amikor rákérdeztem, hogy mégis miért nem izgul, vagy legalábbis miért nem mutatja ki, azt felelte, hogy "megtelt az agya, nem fér bele több információ, úgyhogy nem terheli tovább a szervezetét". Erre Kinga rávágta, hogy ő azt sem tudta eddig, hogy Ricsinek van agya, így egyetértett abban, hogy amennyiben végre megtalálta, vigyázzon rá, és ne erőltesse.
- Tudom, tudom - tette fel a karját Dave, amolyan "várj, még nincs vége" stílusban. - A lényeg, hogy Szent Johannásként, így, mindannyian ma vagyunk itt utoljára. Arra gondoltam, csinálhatnánk valamit így, utolsó este.
- Meztelen kártyázás? - csillant fel Andris szeme.
- Rájöttem, minél többször ütöm a fejed, annál hülyébb leszel - nézett rá Kinga. - Úgyhogy mostantól zsibi - vigyorgott, aztán ököllel belevert Andris vállába, aki vihogva jajgatott, és a vállát masszírozta.
- Kérhetek egy Wonderwallt? - mosolyodtam el.
- Felejtsd el, Ren, már nem kell bevágódnia nálad a béna számaiddal - oltott le Ricsi, én meg felkaptam az asztalról az első, kezem ügyébe eső tárgyat (valamelyik rocker cigis doboza volt), és megdobtam a rasztát.
- Megérdemel egy Wonderwallt, nem? - vett a védelmébe Cortez. Hát, nem kedves?
- Hé! Persze, hogy megérdemlem - háborodtam fel.
- Jó, legyen - adta meg magát Ricsi, aztán vigyorogva kacsintott egyet, jelezve, hogy csak viccelt. Tudom. Persze, hogy tudom.
- Jó hétvégét! Kedden találkozunk a Batthyányn! - kiáltott ránk Zsolti.
- Köszi, hát, az túlzás, hogy jó lesz, de igyekszem - feleltem a szám szélét rágva.
- Miért, mi a progi? - érdeklődött.
- Elvonulok egy olyan helyre tanulni, ahol nincs net, telefon és tévé.
- A múltba? - kerekedett el Dave szeme.
- A kertbe - feleltem furán, aztán becsuktam a garázsajtót, és megfogtam Cortez kezét.
- Tudod, sok mindent láttam már a pályafutásom során, de két dolgot biztosan nem fogok elfelejteni az elmúlt négy évből - folytatta. - Az egyik, hogy milyen volt téged tanítani. Bármit mondtam, érdekelt. Láttam a szemedben, hogy valóban, igazán, őszintén kíváncsi vagy. Hogy nem csak olvasod, hanem szereted is a könyvet. Megbecsülöd, értékeled, hagyod, hogy elvarázsoljon. Soha nem láttam még tanulót a legnagyobb káosz közepette, a helyén ülve olvasni úgy, hogy annyira belemerül egy történetbe, hogy fel sem tűnik neki, mi történik körülötte - magyarázta, én pedig hálásan, szinte könnyezve hallgattam.
- Köszönöm - bólintottam fájó szívvel. Nehéz a búcsú, egyre nehezebb. - És - köszörültem meg a torkom - mi volt a másik dolog az elmúlt négy évből, amit a tanár úr nem fog elfelejteni? - érdeklődtem, arra utalva, hogy Kardos még nem fejezte be a mondandóját.
- Amikor Nagy Zsolt hastáncolt az órámon. Bár az egy egészen másfajta "feledhetetlen" kategória - tűnődött, én meg hangosan felnevettem.
Amíg én megpróbáltam benyúlni a telefonért, a többiek két dologért szurkoltak. Az első, hogy érjük el a telefont, a második, hogy érjen véget a szám. Az utóbbi hamarabb megtörtént, a Men at Work-dal elhalkult, mire mindenki fellélegzett. Aztán felcsendült a Cotton Eye Joe, mi pedig megrökönyödve, egy emberként fordultunk Zsoltihoz.
- Mi a szar ez??? - fogta a fejét Ricsi.
- Nos. Khm... Elképzelhető, hogy a "vidám dalok" mappám van megnyitva a telefonomban - tűnődött Zsolti.
- Én megöllek! - állt fel Ricsi.
- Elbír engem a pótágy? - ugrott rá hassal Zsolti a kinyitható ágyra, ami azonnal összecsuklott alatta, és óriási ricsaj közepette zuhant a földre. - Bakker. Asszem', eltörtem az állam - motyogta kiterülve.
- Miért romboltok? - rontott be Máday dühösen a szobába. - Mi tört össze?
- Zsolti - feleltem.
- Az nem érdekel - legyintett. - A berendezés egyben van?
- Köszönöm az aggódást, jólesik - tápászkodott fel Zsolti az állát dörzsölgetve.
- És amint látjátok, megérkeztünk a visegrádi várhoz - mutatott maga mögé Kinga.
- Be szép! - kiáltotta Zsolti.
- Ezt ostromolták az oroszok? - kérdezte Virág egy nyalókát rágcsálva.
- Az agyadat ostromolták az oroszok! - forgatta Kinga a szemét elképedve.
- A törökök - suttogtam.
- Úú, télleg' - bólintott.
- Oké. Idegesített, hogy nem köszöntél. Idegesített, hogy jól elvoltál. Idegesített, hogy nem röhögtél azon, amin mi röhögtünk. Idegesített, hogy csak olvastál, és semmi más nem érdekelt. Idegesített, hogy kedvelted Neményit, és jól érezted magad vele. Idegesített, hogy előttem ültél. Idegesített, hogy láttalak a szünetekben az udvaron. Idegesített, hogy amikor nem láttalak, kerestelek. Idegesített, hogy tetszettél. Idegesített, hogy olyan lánynak tűntél, aki soha nem foglalkozna velem. Aztán rohadtul idegesített, hogy beléd estem - fejezte be halkan, én pedig tágra nyílt szemekkel néztem rá.
- Ez mikor történt? - kérdeztem vékony, még számomra is ismeretlen hangon.
- Folyamatosan.
Cortez megsimította az arcom, aztán még egyszer megcsókolt, amibe annyira belevesztem, hogy úgy éreztem, csupán ketten vagyunk a világon.
Gábor a levegőben azt visította, hogy nem tud úszni, aztán elmerült. Mondjuk, a víz nem volt mély, így simán fel tudott állni benne, azonban a rockerek úgy ítélték meg a helyzetet, hogy ki kell menteni, csapkodva odaúsztak, szegény Gábort összevissza rángatták, végül kilökték a medence szélére, és kimásztak hozzá. Gábor értetlenül meredt a két, fölé hajoló rockerre, akik a mellkasát nyomkodták.
- Pontosan mit csináltok? - érdeklődött.
- Elsősegély! - felelte Andris. - Egy-két-há - nehezedett rá újra Gábor bordáira.
- De élek! - tette fel a kezét.
- Ja! Jó! - bólintott össze Andris és Robi, majd a megmentett Gábort otthagyva a medence szélén, visszaugrottak a vízbe.
- A barátod a Mr. Visegrád címre pályázik? - nézett Kinga Cortez felé, aki a másik oldalon, lazán ült a medence szélén, farmerben, a nyakában egy bőrlánccal.
- Jaa - néztem rá. - Nem, ő így néz ki, amikor csak úgy üldögél - legyintettem mellékesen.
Néha az ember idő előtt szeretne felnőni és önállóságot mutatni. Most meg, mindennek a végén azt kívánom, bárcsak gyerek lehetnék még egy kicsit.
Majd Macu sétált a suli felé, egy... khm. Csontvázzal!
- Ííííííj! - kiáltott fel Virág. - Ez Csontváz Carlos!
Döbbenten figyeltem, ahogyan Macu átadja a rég nem látott csontvázunkat a többieknek, akik úgy üdvözölték, mintha tényleg régi barát lenne. Zsolti például hosszasan megölelte. :)
- Mélyen tisztelt 12/b! - kiáltott ránk. - Mégis mire véljem ezt?
- Máday néni! Csokoládés puding! - köszöntötte Zsolti vidáman.
- Mi ez a csontváz?
- Visszahoztuk Baranyai tanárnőnek! - magyarázta Macu. - Még tavaly, év végén szökött meg - tette hozzá, nehogy úgy tűnjön, hogy esetleg "megfújtuk".
- Azonnal vigyétek a szertárba!!! - üvöltötte Máday.
- Milyen fogadtatás ez? - hőbörgött Ricsi. - Hiszen megtaláltuk és visszahoztuk! Nem jár jutalom?
- Ti vittétek el! - szórt szikrákat az ig.helyettes szeme.
- Na, de mi is hoztuk vissza! - vitatkozott Andris.
- Ne húzzátok ki a gyufát az utolsó napotokon! - fenyegetett minket Máday.
- Nálunk Máday néni vonalzója ebben volt - kezdett kutakodni Zsolti a táskájában, és ünnepélyesen kiszedte a garázs falán lógó keretet. - Ezt is odaadjuk. Kiteszi az irodája falára?
- Nos - sziszegte fel az állát Máday. - Elképzelhető, hogy kirakom. Így mindig emlékezni fogok a legidegesítőbb Szent Johanná-s osztályra.
- És a legmenőbbre - egészítette ki Ricsi.
- És akiket a legjobban szeretett - mutatott Zsolti szívet az ujjaiból.
- És a legokosabbakra - üvöltötte Robi, mire mindannyian felröhögtünk.
- És akik még az utolsó nap is simán felnyomták a wifit - pötyögött Dave a telefonján.
- Hogy mondod? - kerekedett el Máday szeme.
- Öhm. Úgy értem, gyenge a hálózati kulcs - javította ki magát Dave, aztán behúzott nyakkal nyomkodta tovább a telefonját.
Hazaérve szóltam anyuéknak, hogy az utolsó nap miatt depressziós lettem, és a gondolattól, hogy többé már nem vagyok gimis, poszttraumás stressz szindróma lépett fel nálam, emiatt a szobámban leszek. Anyuék elkerekedett szemmel néztek rám, és azt hiszem, miután felvonultam a lépcsőn, ész nélkül kezdtek szörfözni a neten. Épphogy elrakták a kamaszkezelőket. Na, akkor most keressünk új könyveket. :)
Csontváz Carlos 5/5* - jó volt újra látni, és Baranyai tanárnő is eléggé örült neki, amikor egy "Visszajöttem, mert honvágyam volt" táblával a nyakában fogadta a csontváz a szertárban.
- Mi ez? - léptem oda hozzá.
- Sajnos már nem tudtam újabb kosarakat készíttetni, így apám segítségével összeraktam a maradék három ajándékot a tanároknak.
Belenéztem az egyik barna papírdobozba, és kivettem belőle egy bögrét, egy hamutartót és egy üveg bort. Mindegyiken ugyanaz a logó és cégnév szerepelt, címmel, valamint "Kellemes ünnepeket!" felirattal. - Ezek céges promóciós ajándékok!
- Igen. Apám cégétől. Látod. Itt a neve is! - mutatott az üveg borra.
- Dave! Ezeket az osztályunk adja a tanároknak! És mi az, hogy kellemes ünnepeket? Május van! - közöltem elképedve.
- Hát, biztos van mostanában is ünnep. Május... május... - töprengett.
- Nőnap! - jutott Ricsi eszébe.
- Na! Akkor boldog nőnapot a tanárainknak. És egyben köszönjük az elmúlt éveket. Látogassák meg weboldalunkat, a www... - kezdte marketingelni apukája cégét, mire hitetlenül Kingára néztem.
- 12/b, mi ez a hangzavar? - lépett be a termünkbe Máday.
- Máday néni! - kiáltotta Zsolti, és olyan hangja volt, mint Donald kacsának. - Csokoládéééé!
- Te jó ég! - sütötte le a szemét az igazgatóhelyettes. - Honnan van nálatok héliumos lufi?
- Én kaptam ballagásra. De teljesen leeresztett - szomorkodott Virág.
- Na, jó, elég lesz ebből! Fejezzétek már be a röhögést! Mindjárt kezdődik a ballagás! Halljátok? - üvöltözött az ig. helyettes, de teljesen hiábavaló volt, egyszerűen dőltünk a nevetéstől, és nem bírtuk abbahagyni. Nyolc egészséges hangú röhögés, és négy rajzfilmszerű vihogás. Á, kész voltunk.
AJÁNLOM AZ OLDALT
