- Tényleg eljössz Párizsba? - kérdeztem, úgy ezredszerre, és nemcsak azért, mert el sem hittem, hanem mert szerettem volna többször is hallani.
- El.
- Hűű - virultam tovább.
- Ezt meddig játsszuk? - érdeklődött, arra utalva, hogy én megkérdezem, ő igennel felel, aztán én odavagyok.
- Jó - röhögte el magát.
- Elképesztő, hogy a szüleim belementek... - meredtem magam elé.
- Nem volt könnyű menet - vágta rá Cortez.
- A lényeg, hogy jobban félnek attól, hogy egyedül leszel Párizsban, mint attól, hogy velem.
- Ó - mosolyodtam el halványan.
Azért arra kíváncsi lennék, hogyan is zajlott ez a hajnali diskurzus, mert nagyon is elhiszem, hogy "nem lehetett könnyű menet", de, gondolom, ez olyan dolog, amibe nem fognak beavatni. Most akkor ők, hárman tényleg egy szövetségben vannak? Vegyenek már be! Hé!
- Nemáár - ámult Zsolti. - Szeptemberben leléptek Párizsba? Én mindjárt besza... - kezdte.
- Nagy Zsolt, pontosan mit csinálsz mindjárt? - kezdte Máday, az ajtón kilépve.
- Mindjárt besza...mbázok a suliba - improvizált.
- Kezdheted is - utasította. Zsolti állta a szavát, és idétlenül táncikálva "felszambázott" a lépcsőn, majd Máday mellé érve az ig. helyettes felé nyújtotta a kezét.
- Hola, chica - vigyorgott rá.
- Nagy Zsolt, befelé! - üvöltötte el magát Máday, mi pedig szakadtunk a röhögéstől.
Csengetéskor Kardos becsapta maga mögött az ajtót, mire az osztály nagyjából elcsendesedett.
- Itt vagyok! - intett Macu, fel sem nézve az iPadjéből.
- Örülök neki. Kifáradnál ide?
- Hogyne. Minek? - kérdezte.
- Mondjuk, felelni - közölte a tanár, másodpercenként veszítve a türelméből.
- Ja, persze - indult kifelé Macu.
- Első ecloga - lapozott Kardos a naplóban.
- Parancsol? - döbbent le Macu.
- Első ecloga. Kezdheted - ismételte meg idegesen. (..) Macu továbbra sem értette, mi a feladat, úgyhogy egy egyessel leült, majd Zsolti következett. Uh, szegény.
- Nagy Zsolt. Ugyanaz a kérdés. Kezdheted.
- Tehát az első Caligula... - kezdett bele Zsolti a felelésbe. Rekordot döntött, hét másodpercig tartott, amíg egyest kapott.
Egy érdekes fizika (Gondos nem találta a szemüvegét, ami amúgy a fején volt, de senki nem szólt neki) és egy laza tesi után (a tizedikesekkel még elbírnak a tanárok, de mi, végzősök már nem ugrálunk csak úgy) jött az ofőóra.
- Látni fogsz aludni - megértem, hogy összeráncolta a szemöldökét.
- Az alvás személyes dolog. Ne nézz közben!
- Reni... - kereste a szavakat. - Nem tudom, hogy feltűnt-e, de nem vagyok pszichopata. És, mivel nem vagyok az, így nem szoktam alvó embereket nézni.
- Oké - bólintottam és megnyugodtam. Vagy két percre.
- A fogkeféd. Mert az enyém rózsaszín. Mert lányos - hadartam. - Persze állandóan cserélem, de mindig rózsaszínt veszek.
- Örülök, hogy ezt megbeszéltük.
- Csak hogy majd ne keverjük össze. Amikor lakótársak leszünk. Vagy mik... - hebegtem.
- Reni. Biztosíthatlak róla, hogy nem rózsaszín a fogkefém. - nevette el magát.
- Együnk vacsorára Lembast! - tápászkodtam fel, kissé beleélve magam a "szerepjátékba".
- Lembas? Ez anyád valami új kísérlete? Rosszul hangzik - sápadt el kicsit apu.
- Neeem! Lembas! A tündérek kenyere. Frodó kapja Galadrieltől! - háborodtam fel. Apu meg, azt hiszem, eltűnődött azon, hogy a lassan nagykorú lánya normális-e.
- Te kiakasztottad Dináékat! - közölte köszönés nélkül.
- Jó. Először is, ne rángass, mert ilyenkor ijesztő vagy. Másodszor meg... honnan tudsz erről? Kezdem komolyan azt hinni, hogy bedrótoztál.
- Renáta, most futottam velük össze a folyosón, és megállás nélkül téged szidtak.
- Ó. Így már értem. Akkor nem drótoztál be? - vigyorogatam.
- Ugyan. Miért tenném? Mindent kiszedek belőled így is. Na, mesélj.
- Elmesélem, csak még nem is találkoztam ma Cortezzel... - lestem a mosdó ajtaja felé, mintha csak olyan elérhetetlen lenne. Az is volt. Kinga miatt.
- Kit érdekel? Úgy tűnik, nyomorult, sótlan, unalmas életed hátralévő részében ott áll majd a hátad mögött, hogy némán támogasson mindenben, időnként debilen nyomkodva a zenelejátszóját.
- Azt hiszem, szép pár vagyunk a szemedben - tűnődtem el.
Lehajtott fejjel mentem ki a kapun, és rosszkedvűen ültem be Cortez mellé.
- Nem, ez most komoly - mondtam, Cortez pedig automatikusan stílust váltott, és aggódva érdeklődött.
- Sosem szenvedtél hiányt célokból - néztem rá büszkén.
- Nem. Valóban nem.
- Tudod. Kegyetlenül fogsz hiányozni - ismertem be, gombóccal a torkomban.
- Az jó lenne - mosolyogtam rá.
- Hát, felejtsd el! Tudtommal tünde vagy! Ellenség - váltott hirtelen stílust és témát is.
- Mi van? - döbbentem le.
- Tűnés! Gyerünk - tapsolt, és szinte kitessékelt a szerkesztőség terméből. Kinga kétségkívül skizofrén.
Miután elküldtem (gondolom, elküldtem) forgattam a kezem között a tabletet, és rácsodálkoztam, hogy amerre fordítom, fordul vele együtt a tartalom is. Jé, 21. század!
Dave Kinga padján ült, és miközben a barátnője cikkeket szerkesztett, ő rendbe tette az igazolánytartóját. Öhm. Volt benne személyi, lakcímkártya, TB-kártya, bankkártya, törzsvásárlói kártyák és ezerféle "home made" névjegykártya. Doktor, menedzser, személyi edző, ügyvédbojtár (?), salsaoktató, párkapcsolati tanácsadó, bróker, PR, HR és a legkülönösebb: a hivatásos jedi lovag. Hmm. Érdekes.
- Bár lenne még kémiánk - meredtem magam elé.
- Megakarsz ölni? - riadt meg Zsolti.
- Dehogy - nevettem el magam. - Csak akkor kilencedikesek lennénk. Vagy tizedikesek - ábrándoztam.
- Úúú. Az azért elég kúl lenne - vigyorgott Virág.
- Én nem csinálnám végig veled újra a tizediket. Legalábbis az első félévet - mondta Ricsi Virágnak, aki szomorúan lebiggyesztette a száját.
- Én sem. Azóta nézek ki jól - szólt Zsolti, mire mindenki elröhögte magát.
- Én sem mennék vissza. Azok a tech cuccok. Ősrégi - ingatta a fejét Dave, visszatérve az eredeti, "lennél újra tizedikes?" témához.
- Én még nem jártam ide akkor - tárta szét a karját Macu, aki nem nagyon tudott hozzászólni a beszélgetéshez.
- Tényleg, itt volt Neményi! - csodálkozott Zsolti.
- Ja, itt volt - ingatta a fejét Ricsi, akin egyre inkább látszott, hogy nem akarna még egyszer tizedikes lenni. Túl sok stressznek volt kitéve. :)
- Reni? - fordult felém Dave, mire mindenki rám nézett és várta a válaszom.
- Én, azt hiszem, végigbőgtem a tizediket - tűnődtem.
- Melyik évet nem? - vágta rá Kinga. Ott a pont.
A Gyűrűk Ura farsang! Az egész suli bezsongott, már reggeltől az epikus filmtrilógia zenéje szólt, ebédszünetben pedig néhány jelenetet is bejátszottak a rádióban. Ez jó ötlet volt, csak amikor éppen az entek tanakodtak a hangszórókon keresztül, Máday kirontott az igazgatóiból, és ordítva megkérdezte, hogy "ki ez a degenerált, aki így üvölt a sulirádióban???". A diákok azt válaszolták, hogy "egy fa", mire az igazgatóhelyettes elkérte az ellenőrzőjüket. Azt hitte, viccelnek. Hát, úgy tűnik, Máday nem fantasyrajongó.
- Gyerekek, itt vagyok! - váltott át könyörgőre.
- Fogjátok már be a szátokat! Te jó ég, mi ez, állatkert? - üvöltötte el magát Kinga, a hangja betöltötte az egész termet, és még az öfő ereiben is megfagyott a vér.
- Múúú - kontrázott Zsolti, mire mindenki felröhögött.
- Zsolti! Tizennyolc leszel. Mi lenne, ha nem bőgnél, mint egy tehén? - nézett rá Kinga elképedve.
- Nagyszerű. És Richárd, ha már így felszólaltál. Megtudhatnám a terveidet?
- Ja. Alapítok egy bandát. Rocksztár leszek.
- Értem. És esetleg valami komolyabb?
- Hé. Az ofő nem hisz a tehetségemben? Csiszolatlan gyémánt vagyok! - hőbörgött Ricsi.
- 12/b - állt meg mellettünk Máday, és talán jogosan, talán csak megszokásból, a biztonság kedvéért fejbecsapta Zsoltit az álvonalzójával. - Mit műveltek?
- Máday néni! - vakargatta meg Zsolti a fejét a megütött ponton. - Itt ülünk csöndben és eszünk.
- Látom. És Karcsi miért fekszik a székek alatt?
- Ööö... Talán mert kommandósnak öltözött és beleélte magát - válaszolta Dave "ártatlan" vigyorral.
- Ent vagyok! És ki akarok mászni innen! - kiáltotta Karcsi.
- Azonnal engedjétek ki onnan! - üvöltött ránk az ig.helyettes. A fiúk röhögve felálltak, utat engedve Karcsinak, aki kigurult az ülések alól és feltápászkodott.
- Fiam, miért öltöztél bokornak? - vonta fel a szemöldökét Máday.
- Máday néni! Felkérhetem? - kérdezte Zsolti.
- Nagy Zsolt, az agyamra mész! - fújtatott idegesen Máday.
- Ugyan már! Ropjunk egyet! Na, tessék jönni! - indult Zsolti Máday után, aki a lépcsőn lesietve, folyamatosan a válla fölött magyarázott valami olyasmit, hogy "Nagy Zsolt, ne gyere utánam! Hallod? Elég volt!"
- Jó, de akkor is. Be kell írnom az egyest - kerestem elő az ellenőrzőmet kb olyan arccal, mintha a fogamat húznák.
- Ne írd be! - tanácsolta Zsolti.
- Attól még van.
- Francokat. Ha nincs beírva, akkor nincs. Kilencedik óta 47 egyest nem írtam be.
- Ja. Apám jól meglepődött, amikor végül mindenből kettesre zártak le. Az átlagom meg négyes volt - mesélte, mi meg röhögve hallgattuk. Zsolti nem viccel.
- Sziasztok! - köszönt Flóra vékony hangon. - A mai alkalommal Thomas Mann munkásságáról fogok beszélni. Esetleg tudtok róla valamit? - mosolygott körbe.
- Reni, Kata és Karcsi kivételével - szólt közbe Kardos, mert mi ösztönösen feltettük a kezünket.
- Van köze Thomashoz, a gőzmozdonyhoz? - kiáltotta előre Ricsi.
- Nem, nem hinném - rázta a fejét Flóra.
- Anyu, mit keresel? - kérdeztem furán, mert feltűnt, hogy anyu a fejét kapkodva néz körbe.
- Nem is tudom. Van itt valami sorszám az igazgató úrhoz, vagy kijelző?
- Ez nem bank - ráncoltam a szemöldököm.
- Meg van beszélve az időpont. Szerintem mehettek - néztem a Baby G-m számlapjára.
Másfél óra. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy mindent átbeszéljünk, mindent aláírjunk, mindent kitöltsünk (plusz papírok), végül azt hittem már, hogy belefulladok az adminisztrációba. Annyi helyen írtam alá a nevem, hogy kezdtem úgy érezni, híres ember vagyok. :)
- Rendben. Na, most a te jegyed a 209-es szektorba szól.
- Az hol van? - hajoltam közelebb a monitorhoz, hátha úgy jobban látom. Hát, ööö... Maradjunk annyiban, hogy nem a legjobb hely. Vihogásra eszméltem fel, úgyhogy hátranéztem. Dave mellett Ricsi és Zsolti állt, és a gépemet nézték.
- Ren, akkorában fogod látni Stinget, mint egy mogyoró -mutatta az ujjával a miniatűr Sting méretét.
- Ennél még a YouTube-HD is jobb - szórakozott Zsolti.
- Nem baj! Ez így is szuper lesz.
- Majd zoomolj - szállt be a beszélgetésbe Macu.
Cortez egy dobozos kólával a kezében jött be az infóterembe, és megállt a fiúk mellett.
- Hol ülsz? - kérdezte.
- Itt - böktem meg a képernyőt a 209-es szektornál.
- De az még az Arénában van, ugye? - érdeklődött, Ricsiék meg szakadtak a röhögéstől.
- Nem, hallod! - óbégatta Zsolti. - Folyosóra kapott jegyet. ő csk hallhatja, nem nézheti!
- Ja! Beengedéskor rászólnak: "Elnézést, de az ön jegye a ruhatárba szól" - röhögött Macu megállás nélkül.
- Szörnyen viccesek vagytok - jegyeztem meg, afféle "elég lesz már az égetésből!" stílusban.
Végre felértem a kötél tetejére, és kifulladva megálltam egy pillanatra, hogy erőt merítsek a visszaúthoz. Miközben pihentem, Zsolti a nevemet üvöltötte, mire lenéztem a csoportra.
- Na! Ennél kisebben fogod látni a Stinget! - kiáltotta fel, tölcsért formálva a kezéből. Nevetve bólintottam, aztán elkezdtem "ereszkedni".
*****************************
- Minket meg igénytelennek tartanak - háborodott fel Andris, Robi pedig egyetértően bólogatott mellette.
- Ez nem előítélet, hanem tény! És jó lenne, ha tennétek ellene! - fintorgott Kinga.
- Engem a múltkor homlesznek néztek a Széna térnél - jutott Ricsi eszébe a sérelem, amit elszenvedett. A pláza előtt várta Virágot, és leült a lépcsőre, miközben félig feltette a kapucniját.
- Csodálkozol? - kerekedett el Kinga szeme. - Mondtam már, egyszerűen undorító a raszta hajad. Pfuj. Nézni is rossz - borzongott meg.
- Ja. De nem gáz. Amúgy megdobtak egy százassal.
Amikor egy órával az anyuval folytatott "beszélgetésem" után lesettenkedtem a konyhába, aput találtam a hűtőben. Mármint a hűtőben kutakodva.
- Mit eszünk? - kérdeztem suttogva.
- Cortez fél tőlem? - kérdezett vissza, mire ledöbbenve megálltam.
- Nem tudom. Miért?
- Ajánlom, hogy féljen - közölte.
- Jó éjt, apu - hátráltam óvatosan, és inkább éhesen aludtam el.
Arra eszméltem fel a bambulásból, hogy apu benyit a szobámba, és a vezetékes telefont tartja felém.
- A múltból hívnak - közölte, arra utalva, hogy senki se használ már otthoni telefont.
- Ennél már csak az lenne jobb, ha leveleznénk - szólt bele Cortez.
- Írnál nekem levelet? - kérdeztem boldogan.
- Nem - lombozott le azonnal.
- Miért nem?
- Elég, hogy te írtál nekem - vágta rá, én pedig boldogan elvigyorodtam. A levelem. Tizenegyedikben. Hűűű. De rég volt. :)
A segítségemnek köszönhetően jól adtuk be a papírokat, hálából pedig kaptam tőle egy pólót. Ez kedves gesztus volt, meg is hatódtam, aztán néztem pár percig az üres, fehér felsőt, végül megköszöntem. Ekkor Zsolti felhívta a figyelmem arra, hogy ez nem egyszerű, üres póló. Ezután alaposan szemügyre vettem, és elmosolyodtam. A jobb alsó szélén ugyanis ott volt egy kröülbelül 5 centi nagyságú Sting, amit én elsőre egy pacsinak néztem. Nem, nem az volt. Zsolti így örökítette meg a koncertélményem. Örök hála a pólóért, egyébként abban alszom. :)
- Úúú. Megjött a pizzám! - pattant fel Virág.
- Ne mondj ilyeneket! - könyörgött Zsolti.
- Kér valaki? - mutatta körbe vidáman a dobozt, sajnos felemelve a tetejét.
- Te jó ég, nem bírok odanézni - temettem a tenyerembe az arcom.
(...)
Valamikor tizenegy körül a társaság elkezdett szétszéledni, úgyhogy Cortez megkérdezte, hogy hajlandó vagyok-e felállni vagy maradok.
- Persze, mehetünk - ragadtam meg a karját, és engedtem, hogy felhúzzon. - Nem igazán vagyok jól.
- Talán mert megettél egy farmot.
- Ez nem vicces.
- Annyira sajnálom - suttogtam. - Azt hittem, romantikus lesz ez az este.
- Az is. Mindketten azért drukkolunk, hogy le ne hányj - mondta, én meg elröhögtem magam, de azonnal émelyegni kezdtem.
- Ne nevettess.
- Guten morgen! - intett Zsolti a portásnak, aki a homlokát ráncolva lenézett a saját passtartójára. Miután megbizonyosodott róla, hogy "francia tagozatos gimnázium" szerepel a munkahelyénél, rájött, hogy ő jó helyen jár, csupán néhány diák unatkozik annyira, hogy németül köszönget. :)
- Akkor számolhatom? - csodálkozott a büfés néni.
- Igen. Kártyával lehet fizetni? - vette elő az igazolványtartóját.
- Nem - mondta a büfés néni, amolyan "mégis mit képzelsz, hol vagy?" hanghordozással.
- Elavult hely - motyogta Dave a zakója belső zsebében kutakodva.
Duplamatek 5/2 - Gazdag egyest adott Zsoltinak, aki megpróbálta megkenni a tanárnőt egy kitűzővel, hátha összejön az a kettes. Nem jött össze.
- Te jó ég! Nem hiszem el, hogy tetováltattál!
- Ja, ezzel apám is így van.
- De nem jön le!!! - hüledeztem.
- Miért akarnám, hogy lejöjjön? Nem azért csináltattam.
- Idióta - förmedt rá Kinga, aki körülbelül ennyit tudott rá reagálni.
- És mi ez? Mi van rá írva? Nem tudom elolvasni.
- Egy név. Héberül.
- Miért pont héberül? - érdeklődött Macu.
- Mittom'én. Az tetszett.
- Milyen név? - néztem Ricsi szemébe.
- Virág - felelte egyszerűen, én pedig, azt hiszem, még soha nem hallottam ennél szebbet.
A következő pillanatban egy mamut erejével csapódott ki a bejárati ajtó, és Máday vörös fejjel rontott ki az épületből.
- Pósa "televarrt" Richárd! - üvöltötte úgy, hogy kidagadtak a nyakán az erek.
- Jó reggelt! - intett Ricsi.
- Máday néni! Csókolom a haját! - "üdvözölte" Zsolti.
(..)
- Tetoválás? TETOVÁLÁS??? - szörnyülködött Máday.
- Fogalmam sincs, miről beszél - nézett rá Ricsi, mi pedig lehajtott fejjel, a cipőnk orrát tanulmányozva hallgattuk a jelenetet.
- Tele van veled a közösségi oldal!
- Ez hízelgő - biccentett Ricsi.
- Ne szórakozz velem! Mutasd a vádlidat!
- Na, de igazgatóhelyettes asszony! - tátotta el a száját Ricsi. - Csak nem arra kér, hogy nyilvánosan paráználkodjak? - kérdezte, Zsolti pedig köhögve próbálta elfojtani a nevetését.
Alig tíz perce tartott a francia, amikor kopogtak az ajtón. Érdeklődve néztünk körbe; mind a tizenketten a teremben voltunk, plusz a szaktanár, tehát... nem értettük.
- Úúú. Remélem nem egy dementor jön - visongott Virág rémülten, kilesve a zord, februári időbe.
- Szerinted az kopogna? - nevettem fel.
- Biztos egy poltergeist az, engedjük be - szólt Zsolti.
- Az miaz? - csillant fel Virág szeme.
- Kopogó szellem - közölte Cortez.
- Whúúúú - rémült halálra Virág, és franciául kezdett üvölteni az ajtó felé igyekvő Durand-nak, hogy ne engedje be.
Utolsó, ötödik órában Gondos tovább haladt az anyaggal. A tanévben már negyedszerre, ugyanazzal az anyaggal. A fiúk viccesnek találják, hogy amikor a tanárnő megkérdezi, hol tartottunk legutóbb, minden alkalommal rávágják, hogy a 122. oldalon. Persze miattuk otthon dolgozhatom ki a tételeket, meg tanulhatok magamtól fizikára. Arról nem beszélve, hogy lassan már Virág is kívülről tudja a 122. oldalt, ami igen nagy szó. :)
- Hol vagyunk, egy orosz regényben? - ültem be végül a kocsiba, és a szélvédőn át a kavargó porhavat figyeltem.
- Da - bólintott Cortez.
Nem semmi útviszonyokkal találtuk szemben magunkat, alig látuk a sulit, olyan vihar volt, úgyhogy nem lepődtünk meg azon, hogy senki nem állt a lépcső előtt. Ha álltak is, már elfújta őket a szél. :D
- Zsolti, áruld már el nekem, hogy miért ordítasz ilyen artikulátlanul? - fogta a fejét Haller.
- Csak Dave-nek mutattam, hogy milyen hangot ad ki egy wookie - kiáltotta Zsolti.
- Egy mi? Na, jó, inkább nem is akarom tudni. Csak hallgass el - dühöngött Haller, aztán rutinosan a rockerek felé fordult. - Ti, ketten! Igen, ti! - bólintott "szigorúan". - Panasz érkezett a szekrényetekben lévő képekre.
- Hőőő, azok csak csajok - üvöltötte be Andris.
- Igen, értem, de örülnék neki, ha a hölgyeken lenne némi ruha. Menjetek, és szedjétek le - kérte Haller, a két rocker pedig feltápászkodott és kimentek a folyosóra. A tizenévesek leleményesek, így természetesen Andrisék ahelyett, hogy leszedték volna a Playboy-képeket a szekrényük belső ajtajáról, alkoholos filccel "rajzoltak nekik bikinit". Ezek kész vannak...
Hazaérve anyut otthon találtam, az éjszakázástól (hajnalig dolgozott a vihar miatt) meggyötörtnek és fáradtnak tűnt, apu pedig az utcában dolgozó tűzoltók munkáját figyelte, akik darun állva emelték le a vezetékekre zuhant faágat. Na, legalább megvan az áramszünet oka. Egyébként az utcában egészen sok férfi ácsorgott kint a házuk előtt, és "szakértői szemmel" nézték azt a szörnyen izgalmas jelenetet, ahogy a tűzoltók lefűrészelik a vaskos ágakat.
Mivel kiröhögték, a lánycsorda levonult a lépcsőn, fellökve Karcsit, aki épp hozzánk tartott.
- Nem értem. Nem nyit a kulcsom semmit.
- Potter, lehet, hogy te másik kulcsot húztál ki. A szertárét. Muhahaha - csapta hátba Zsolti.
- Robi! - lépett be Edina a termünkbe, mire a legtöbben odakaptuk a fejünket.
- Mondjad - biccentett felé a rocker, a nyakát masszírozva, ami megrándult a fejrázástól.
- Csak még ma nem is találkoztunk - mosolygott rá Edina.
- És? - nézett rá Robi kérdően.
- Beköszöntem - dobta át szőke haját Dina a válla fölött.
- Jó. Köszönj.
- Akkor később - indult ki az ajtón Dina.
- Mi van később?
- A barátnőd - röhögte ki Ricsi.
- Anyád jó egészségnek örvend? - érdeklődött Robi, kultúrált formában káromkodva... :)
Vacsora 5/2 - anyu állítja, hogy csirkepaprikást készített. Apuval hosszan tanakodtunk, sőt, még gugliztunk is vacsi után, de nem. A google képtalálatai szerint mi még nem találkoztunk csirkepaprikással. És szerintem anyu sem. :(
Kicsit hiányzott már a nap, mert a bőröm így, tél vége felé fakó lett és fénytelen, ráadásul anyu a komótos mozgásomat fürkészve megállapította, hogy vitaminhiányom van, ezért uzsira csomagolt nekem egy fürt banánt. Időnként nem tudom, hogy anyu tisztában van-e azzal, hogy lánya van, nem pedig majma.
- Virág, megkérdezhetem, hogy mi a probléma? - nézett a mellettem lévő padban ülő Virágra.
- Nincs tollam.
- És miért nincs? - kérdezte Kardos a lehető leghiggadtabban.
- Mert elraktam.
- És miért raktad el?
- Mert azt mondták, mindent rakjunk el a padunkról... - érvelt Virág.
- Te jó ég - fogta Kardos a fejét, én pedig gyorsan átnyúltam Virághoz, és letettem elé egy tollat.
Előkaptam a táskámból a fél literes ice teámat, és beleittam az üvegbe. Ööö. Ez úgy tűnt, egy kicsit félreérthető volt, Zsolti ugyanis előszedte az ételhordó edényét (?), leszedte a fedelét, majd kikeresett a táskájából egy villát (igen, az is volt nála), és egyszerűen ebédelni kezdett. Macu és Dave rászkódó vállal röhögtek, Kinga amolyan "ki csámcsog???" nézéssel pillantott fel a dogájából, Kardos pedig elképedve meredt Zsoltira.
- Nagy Zsolt! Mégis mit művelsz? - kérdezte hitetlenül. Megértem, ez valóban olyan szituáció, amire az ember nemigen szokott felkészülni.
- Ebédelek. Kér? - mutatta fel a rántott csirkecombot. OMG. :D
- Mit művelsz az órámon??? Azonnal tedd el! Hogy mered? - akadt ki Kardos teljesen.
- Miért? Reni ivott az előbb - értetlenkedett Zsolti.
- Mert köhögött! - üvöltötte a tanár.
- Én meg éhes vagyok - szállt vitába Zsolti.
- Na, húzzál kifelé az órámról! - veszítette el a türelmét Kardos végérvényesen. - Tűnés, lefelé, Máday igazgatóhelyetteshez!
- Jó, megyek - állt fel Zsolti, és szép nyugodtan összerakta az edényeit. - Majd ott befejezem az ebédem - mondta, és akkor kész, nem bírtuk tovább, egyszerűen kitört belőlünk a röhögés.
- Nem megyünk el valahová? - kérdeztem.
- Amikor azt mondod, valahová, akkor pontosan tudod hová akarsz menni. So? - kérdezett vissza, mire önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Jó, jó. Gondoltam... könyvesbolt és palacsinta - ismertem be galád módon előre kitervelt programunkat.
- És velem mi lesz?
- Mmm... élvezheted a társaságom... - próbálkoztam.
- Wow - felelte nevetve.
- Hé! Ez gonosz volt! Na, jóóó. Akkor elég csak a palacsinta.
- Tudod, hogy elviszleg a könyvesboltba.
- Tudom, hát.
- Fél óra?
- Fél óra?
- Hé, le kell ráznom valahogy a másik barátnőmet. Adj egy kis időt.
- Vele is programod volt mára? - szálltam be a hülyülésbe.
- Ja.
- Ő mit akart csinálni? - "érdeklődtem".
- Mozi és pizza.
- Akkor ő jobban illik hozzád - tűnődtem a hallottakon, és kissé furán kezdett kalapálni a szívem.
- Mozi+pizza lányból rengeteg van. Nekem a könyvesbolt+palacsinta kell.
Reggel a suli előtt Ricsi fájdalmas arccal mesélte, hogy a kémiafakton azon tűnődött, szívesen megmérgezné magát H2O-val.
- Ricsi - veregettem meg a vállát. - Az a víz.
Ricsi amolyan "hát, ez nem igaz, még ez se sikerül!" csettintéssel konstantálta, hogy fixen megvágják a kémiaérettségin.
Márciusi szám, központi témának '48. Kinga majdhogynem azt követelte tőlem, hogy készítsek képet Petőfiről.
- Jó, majd ráírok Facebook-on, hogy mikor "talizzunk" - ingattam a fejem döbbenten.
- Renáta, ha azt hiszed, vicces vagy, akkor tévedsz - vetette oda, és már üvöltött is tovább.
- Csillámpóni írjon be egy hármast! - végzett az első dolgozattal Gondos, majd mikor rádöbbent, mit olvasott le a papír tetejéről, kérdőn meredt maga elé. Virág izgatottan kisétált a tanári asztalhoz.
- Ijjj. Köki - ugrándozott a számára majdhogynem hihetetlen érdemjeggyel.
- Barney Stinson? Mi? Mik ezek a... - rakosgatta egymás mögé a lapokat, átfutva a neveket. Közben Zsolti vihogva kiment a dogájáért (naná, hogy ő írta rá a HIMYM szereplőjének nevét). - Ti szórakoztok velem? - gurult dühbe Gondos. - Azonnal írjátok rá a rendes neveteket. Kié a Spongyabob és kié a Tunyacsáp??? - emelt fel két dolgozatot, és akor már nem bírtuk tovább, kitört belőlünk a röhögés.
Konkrétan csengetésig arról szólt a fizikaóra, hogy Gondos megpróbálta kideríteni, melyik őrült név melyik diákot rejti. Amúgy Spongyabob Jacques volt, Tunyacsáp pedig Gábor. :)
- Hű, Kinga, ez nagyon... - kerestem a szavakat, de Kinga közbevágott.
- A nővére vagyok. Ez a dolgom. Viszont ölni tudnék egy kávéért - zárta le a témát. Amúgy a kijelentését többen is hallották, olyanok, akik erősen tartanak tőle, szóval mire beértünk az aulába, Kingát négy alsóbb éves várta, gőzölgő kávéspohárral. Igen, talán nem kéne olyanokat mondania, hogy "ölni tudna", mert vannak, akik ettől halálra rémülnek... :)
Legutóbbi infóim szerint Zsolti és a német szakos lány kapcsolata véget ért, úgyhogy újra szabad a pálya. Ennek fényében Zsolti konditermet váltott, Macuval együtt beiratkoztak egy másikba, és most oda járnak. Na, most ez azért vicces, mert elmondásuk szerint baromi jól lehet ismerkedni az edzőteremben. Zsolti bevett dumája a "Csoki, mennyit nyomsz? És súllyal? Muhahaha", Macu pedig elegáns fehér-arany Nike cuccban sétál a futópadon, és a kütyüit nyomkodja. Ha egy lány feláll a mellette lévő padra, akkor Macu félrepillant, és odaszól, hogy "16 giga. De bővíthető". Cortez, Dave és Ricsi persze szétröhögték magukat rajtuk, és közölték, hogy ők Steve és Doug Butabi. Én ezt nemigazán értettem, de Virág elmagyarázta, hogy a Diszkópatkányok című film "örök lúzer, csajozni próbáló" szereplőire utaltak ezzel. Aha.
- Kezdeném azzal, hogy... - lapozgatott a naplóban.
- Hogy mindenki ellógta az informatika fakultációt - állt fel Kinga, és felolvasta a neveket a saját mappájából. Haller döbbenten hallgatta.
- Mindenki? Itt csak Dave, Macu, Andris és Robi szerepel...
- Mindenki - ismételte Kinga. - Gábor és Jacques is.
- Nocsak - szaladt fel az ofő szemöldöke.
- Kösz - intett Gábor értetlenül, Jacques pedig franciául szitkozódott arról, hogy nem érti, Kingának mi baja van vele, de a "héten rászállt".
- Na, nem, nem, nem! - szólalt fel Zsolti. - Elmentek ti a fenébe. Reni meg Cortez lamúrozni indul Párizsba, ti, négyen cuccoltok Szombathelyre, Kinga meg Dave lép egyetemre... Velem mi lesz?
- Ami velem - szomorkodott Macu.
- Úgy érted, én is megyek a japán nagyszüleimhez? - ráncolta a szemöldökét Zsolti.
- Hülye - röhögött fel Macu.
- Emberek. Megvan a kégli.
- Mi? Ilyen gyorsan? Mi hetek óta szenvedünk a kereséssel - tápászkodtam fel, és csakúgy, mint a többiek, odasiettem a géphez.
- Ricsi - sütötte le Kinga a szemét. - Ez egy raktár.
- De kiadó! - vigyorgott.
- Jóó! Lakjunk raktárban! - bólogatott Andris.
- Ööö. Hol a mosdó? - kérdezte Virág.
- Menj be a házba - szólt rá Zsolti.
- Neeeem, nem itt. Ott - mutatott Virág a képernyőre.
- Hőőő. Ne böködd a gépem - szólt rá Macu, az ingujjával óvatosan megtörölve a képernyőt.
- Mosdó? Az nincs. De nézd, van konnektor - nézegette Ricsi a "lakásukat", aztán kitört belőlünk a röhögés.
- Zúzzál.
- Oké. Ezt üssem meg? - mutattam a dobra.
- Üsd.
A következő pillanatban az egész guglizó csapat hátrafordult a hangzavarra.
- Kösz! - intett Cortez Zsoltinak. - Már épp kezdett leszokni a gitározásról. Szerettesd meg vele a dobolást... - közölte, én meg nevetve tovább püföltem a hangszert.
Amúgy anyunak sikerült felnőttként kezelnie ebben a témában, apu pedig úgy van vele, hogy bármikor Corteznél alhatok, de Cortez nem alhat nálunk. Na, most ezt nem igazán értem, de bizos valami ösztönös dolog, ami ez esetben azt jelenti, hogy a mi házunkban már van egy férfi, aki nem tűr meg egy másikat. Ööö. Szerintem apunak nem kéne annyi NatGeót néznie, mert, mondjuk, nem oroszlánok vagyunk, akik megjelölik a területüket vagy ilyesmi.
- És mondd csak - nézett Cortez anyukája a kamerába. - Reni szintén légiutas-kísérő?
A hangjában annyi gúny volt, hogy a kamerán keresztül is folytogattak a szavai.
- Nem, ő pilóta - vágta rá Cortez. A szülei nem tartották humorosnak, kérdőn néztek ránk.
(...)
Ahogy elsötétült a kép, a tenyerembe temettem az arcom.
- Nem hiszem el, hogy rákiabáltam a szüleidre.
Cortez felemelte a fejemet, és mélyen a szemembe nézett.
- Ne haragudj, én... - hebegtem. - Csak eszembe jutott a Mad World meg az egész, meg hogy miért nem mondták, hogy "boldog szülinapot".
- Hé - simította meg az arcom, megpróbálva lenyugtatni. - Kösz.
- Mit? Hogy ordítottam anyukáddal?
- Nem. Hanem hogy téged érdekel. Mindig is érdekelt.
- Nem hiszem, hogy ezek után jobban megkedvelnek - töprengtem.
- Nem érdekel. Ők ott vannak. Te meg itt, velem - mondta, majd szorosan magához húzva megcsókolt.
- Ne mááár, szülinapod van. Kelj fel! - térdeltem fel, és bevállaltam, hogy esetleg Cortez ezen a szép, esős márciusi reggelen elhagy, mert nem engedem aludni.
- Na, jó - támaszkodott a könyökére idegesen, és végre kinyitotta a szemét. - Mi bajod van? Miért nem tudsz aludni, mint minden normális ember? - kérdezte, de nem tűnt igazán mérgesnek, mert a szeme sarkában összefutottak a nevetőráncok.
- Mert szülinapod van.
- Jó, és mit akarsz csinálni? - érdeklődött.
- Amit te - vontam meg a vállam.
- Akkor aludni - rántotta meg a karom, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem és a plafont bámultam. Óra nélkül nem tudtam, hogy pontosan mennyi idő telt el, de úgy saccoltam, hogy kábé öt perc, amikor Cortez újra megszólalt. Pedig azt hittem, alszik.
- Biztos, hogy nem tudsz aludni.
- Nem.
- És biztos, hogy éhes vagy - közölte, én pedig hálásan a vállába fúrtam a fejem.
- Ember! - állt meg Ricsi Cortez előtt. - Végre nem egyedül vagyok tizenkilenc.
- Ja, siettem, ahogy tudtam - felelte Cortez.
- Na, valami tetkó vagy akármi? - cukkolta Ricsi, Cortez meg mosolyogva megrázta a fejét.
- Á, tartanom kell a szépfiú imidzsem.
- Vágom. Én húztam a rosszfiú cetlit.
- Na, szépfiú meg rosszfiú - lépett hozzájuk Kinga. - Menjetek el Jacques-ért, mert elkészült a tortával, és nem tudja egyedül elhozni.
- Megjött a kaja! - ordította Ricsi, felmutatva a tortát.
A következő pillanatban Robi bikaviadalt imitálva dobogni kezdett a lábával, majd két mutatóujját szarvként tartva rohanni kezdett Ricsi felé, aki továbbra is a tortát maga elé tartva nézte a rockert, aki viszont arra számított, hogy mielőtt odaér, Ricsi felkapja a süteményt. Hát, nem így történt, úgyhogy mindannyian szemtanúi lehettünk annak, ahogy Robi szalad a torta felé, majd egyszerűen fejjel belerohan.
Üvöltött Smooth Criminal, Dave az iPhone-ját féltve menekült, Virágra valaki spagettit dobott, amitől megijedt, és sikongatva ugrált, hogy "szedjék le róla a kukacokat". Zsolti megszerezte magának az Andris "barátnőjén" lévő cowboykalapot, és pajzsként maga elé tartva védekezett, felfogva vele két paradicsomot, ami felé repült.
- Kicsi móki, kicsi móki - dalolta Zsolti Jacko dalát. Vagy valami hasonlót.
- Ha még egyszer ezt énekled, én megöllek - suttogta Ricsi.
- Mér'? - értetlenkedett Zsolti.
- Az "Annie, are you Ok?" - magyarázta meg Cortez a félreértést.
- Mi? Nemáá' - döbbent le Zsolti. - Mindig azt hittem, hogy "Kicsi móki".
- És az mi a franc? - vihogott Ricsi.
- Nem érted? Kicsi móki! - ismételte Zsolti, mintha csak velünk lenne a gond, hogy ezt így nem értjük.
Amúgy mostanában olyan a suli, hogy Borrel az igazgató, Máday az igazgatóhelyettes, és Kinga az igazgatóhelyettes-helyettes. Aki, ugyebár, szívén viseli a sorsunkat (én inkább csak szimplán mániákusnak hívnám), a mappája a bibliájává vált, és változó időközönként (huszonnégy órás készenlét, természetesen) felkeresi egy-egy osztálytársát, akár személyesen, akár telefonon vagy esetleg a neten, és egyszerűen elüvölti magát, hogy "szedd már össze magad". Fogalmam sincs, mi a legijesztőbb. Kinga, mint netes zaklató, akit egyszerűen nem tudsz hogy blokkolni, mert akkor egy másik oldalon kezd el írogatni. Vagy Kinga, mint telefonos üldöző, akit nem tudsz elégszer kinyomni, mert rendíthetetlenül újrahív, egyre idegesebben, tehát célszerű már az elején felvenni, mert komolyan bedühödik. És ott van még Kinga személyesen, amikor is pszichopata módon, ügyet sem vetve arra, hogy hajnali öt óra van vagy éppen este tizenegy, megjelenik, és számon kér, hogy "mégis hogy gondoltad ezt a töri kettest???".
- Lám-lám - nézett végig rajtunk Gazdag tanárnő, aki a bejárati ajtó mellett fogadta az érkezőket. - Az egész 12/b.
- Mer' vág az agyunk, mint a beretva - közölte Zsolti, mire mindannyian felröhögtünk. Máday odakapta a fejét a hangzavarra, és dühödten indult meg felénk.
- 12/b! Ez nem egy dzsembori! Ha vihogni támad kedvetek, akkor azt iskolán kívül tegyétek meg! Nagy Zsolt! - ült ki a döbbenet Máday arcára. - Egészen pontosan mit keresel a logikai délutánon???
- Máday néni! - tárta szét a karját Zsolti sértődötten. - Azt tetszik feltételezni, hogy én hülye vagyok???
- Nem én mondtam - dünnyögte az ig.helyettes, aztán ránk parancsolt, hogy menjünk be csendben, és várjuk a feladatot.
- Végül is... - suttogta alig hallhatóan. - Az is két évbe tellett, mire rájöttél, hogy szeretlek. Ha a logikádról van szó, ezt a kockát is megérted annyi idő alatt...
- Nem igaz, hogy nem hagynak békén, így nem lehet nyugodtan kirakni! - csapott ököllel a térdére, és egy ideges mozdulattal lehajította a lelátóról a Rubik-kockát, felpattant és kifelé indult. Mindenki döbbenten nézett a földre csapódott kockára, aztán egy emberként fordultunk az ajtót kilökő Kinga után.
- Nem kéne neki valami homeopátiás nyugtató? - tűnődött Macu.
- De, adjál neki kínai csodaszert - javasolta Zsolti.
- Még mindig japán vagyok - közölte Macu.
- Jó, de ahhoz közel van Kína - osztotta meg velünk Zsolti ezt a nem mindennapi megállapítást. Köszönjük.
- Mit csinálsz itt?
- Nem akartam, hogy megázz - felelte Cortez egyszerűen. Te jó ég! Eljött értem hajnali 7 előtt, hogy bevigyen nulladikra, csak mert esik az eső? Egy tízes skálán mennyire is szeretem Cortezt? Egymilliárd? Kettő? Olyasmi.
- Hű - érzékenyültem el totálisan.
- És ha például beszállsz, van is értelme a dolognak... - tette hozzá, én meg nevetve bólintottam, és beültem.
- Renáta, pontosan hogy történt a mai fakultációdon kapott igazolatlan óra?
- Parappapappa, "I'm lovin it" - énekelte Zsolti.
- Micsodaa? Te mekizni mentél földrajz fakt helyett? - hüledezett, és kábé úgy éreztem magam, mint egy eltaposásra váró bogár.
- Hát. Izé. Igen.
- Hogy képzeled? Ez egy iskola. Most kezdesz el zülleni, a végén?
- Ja, Ren, télleg zülleni kezdett. Kapott egy igazolatlant, mert reggelizett. Szerintem le kéne csukni, mert veszélyes a társadalmunkra - röhögött Ricsi.
- Ha már itt tartunk, Richárd - lapozott a mappájában Kinga Ricsihez.
- Ne hívj már így - hőkölt hátra Ricsi.
- Ugye? - bólogattam megértően. - Engem is mindig csak akkor hívnak Renátának, ha dühösek rám.
- Az adatlapod legalább annyira üres, mint a fejed!
- Mi van? Ott a jóképű fotóm meg a nevem. Mi kell még?
- Mondjuk a szüleid neve, továbbtanulási szándék, kémiatételek kidolgozása...
- A szüleim neve anyu meg apu - kezdte. - Továbbtanulási szándék ismeretlen, a kémiatételek meg jól vannak.
- Ne humorizálj! - ripakodott rá Kinga. - Apád neve?
- Pósa Gábor - mondta.
- Anyád neve?
- Pósa Gáborné - felelte, mire Kingának összeszaladt a szemöldöke.
- Elváltak a szüleid. Leánykori nevet kérek.
- Az enyémet? - kérdezett vissza Ricsi, Cortezék meg szakadtak a röhögéstől.
- Teljesen használhatatlan vagy - bökte meg Kinga a tollával.
- Csak egy okot mondj, amiért én, egy tök átlagos lány kellek egy olyan srácnak, mint amilyen te vagy - kezdtem köszönés nélkül. Cortez pár másodpercig nem szólt bele, úgyhogy gyorsan megnéztem a telóm kijelzőjét, hogy egyáltalán vonalban vagyunk-e, aztán, amikor láttam, hogy számolja a másodperceket, visszatettem a fülemhez.
- Egy okot? - kérdezte végül.
- Aha.
- Ehhez mit szólsz? Nekem te nem vagy átlagos - szólt komolyan. A tökéletes választ kaptam.
Infóóra 5/5 - vicces volt, amikor Tölgyessy megkérte a tizenkét főből mind a tizenkettőt, hogy zárják be a YouTube-ot, Facebookot, Yahoo Mailt, Twittert stb., mert diktálni fog, kábé úgy néztünk rá, mintha űrlény lenne.
A suli előtt Ricsi értetlenül nézett a kezében egy csekkre, majd mikor leszállítottuk a barátnőjét (Virág velünk jött), átölelte a vállát, és együtt nézték tovább.
- Mi az? Gondosnak fizetned kell? Muhahaha - röhögött jóízűen Zsolti. Fő a jókedv korán reggel.
- Nem, megvágott az ellenőr - mutatta felénk Ricsi a csekket.
- Így jár, aki lóg - reagált azonnal a most érkező Kinga, aki mellett Dave telefonált. - Tudod, hogy a közlekedési vállalatnak mennyi kárt okoznak a bliccelők? Az utasok fizető része pedig a hiány miatt nem részesül magasabb kategóriájú és kényelmű járművekben - hőbörgött már háromnegyed nyolc előtt.
- Jó, nyugodj már le, befizetem. Tudja valaki, hogy hol van az Akácfa utca?
- A csipkebokor tér mellett - felelte Zsolti. Macu jót röhögött a beszólásán, Dave azonban rögtön megnézte a map alkalmazásával, és megmutatta Ricsinek, hogy jut oda gyalog, busszal, kocsival, biciklivel és talán repülővel is... :)
Így amikor Gazdag bejött matekra, és Ricsi rászólt, hogy "szeretne a lelkivilágáról beszélgetni", a tanárnő azt felelte, hogy ő pedig a "binomiális eloszlásról".
- Hát, ezzel egyedül van - morogta Robi.
- Hogy mondod, Haraszti? - szaladt össze a tanárnő szemöldöke.
- Úgy értem, szeretem a matematikát - helyesbített Robi.
- Akkor szeresd itt, a táblánál is - intett Gazdag.
- A mai órán irodalomérettségi-tétel kidolgozása. Német felvilágosodás. Goethe.
- Meg a nagy Faust - kiáltotta be Zsolti. Az egész osztály felröhögött, Kardos ereiben pedig megfagyott a vér, és rámeredt Zsoltira.
- Kifelé!
- Mi? Miért? - kapkodta a fejét Zsolti.
- Nem mondom még egyszer. Kifelé az órámról! Mádayhoz, most!
- De én csak azt mondtam, hogy Faust! Goethe költötte, nem? - tárta szét a karját Zsolti.
A logikai hét mai napján a sakk volt terítéken, ezt mi, Cortezzel kihagytuk, Macu, Zsolti és Karcsi azonban ment sakkozni. A csapatukból amúgy Zsolti nem tud sakkozni, de közölte, hogy "ő a paraszttal van". Remélem, tudja, hogy nem társasozni fognak.
- Köszönöm - állt fel, majd a Moleskine noteszével együtt kiment a táblához. - A mai társadalomismeret-óránk témája a családon belüli erőszak.
- Én verem apámat! - kiáltotta be Zsolti, mire mindannyian felnevettünk, Kinga azonban gyilkos pillantással meredt rá.
- Ha azt hiszed, hogy ez vicc, vagy jópofának érzed a beszólásodat, akkor gratulálok!
- Jól van, nyugi. Poén volt - intett Zsolti.
- Nem. Ez nem poén! - förmedt rá Kinga. - Felolvasok egy statisztikát, amit a blogomon már olvashattatok.
- Ja, mindig a női egyenjogúság blogodat bújjuk - mondta gúnyosan Ricsi.
- Én olvasom! - mondta Dave.
- Mert te is nő vagy! - vágta rá Andris, mire végigsöpört a termen a nevetés. Dave vörös arccal csóválta a fejét, Kinga pedig csípőre tett kézzel meredt a rockerre.
- Biztosíthatlak róla, hogy Dave nem nő - közölte. Óriási "húúúú"-zás, és füttykoncert követte Kinga bejelentését.
- Hé! Vége az órának, és Vladár nem akadt rám! Őrület - jelentettem ki boldogan, és talán a kelleténél kicsit hangosabban is.
- Rentai. Még itt vagyok - dünnyögte Vladár, aki a tanári asztal fölé görnyedve írta a naplót. Huppsz. Jó napot, "egy ásd el magad felszerelést" kérnék. Más nem lesz. Köszönöm.
AJÁNLOM AZ OLDALT
