Nincs is szebb, mint amikor az embert a barátja várja a kapuban, és ő ziláltan, vörösre vakart nyakkal, félőrülten érkezik meg. Mindenkinek szép, jó reggelt.

- Minden oké? - fürkészett Cortez, amikor kiléptem a kapun, és megcsúsztam a jégen. Simán eltaknyoltam volna, ha nem kapja el a karom.

- Persze. Csak egy szokásos reggel - vonogattam a vállam, aztán megigazítottam a sálam, mert túl szoros volt, és fuldokolni kezdtem. Amikor definiálták a "szerencsétlen" szót, egy hozzám hasonló embert képzelhettek el.

 

- Jó reggelt! - köszönt Karcsi mosolyogva. Szegény srác mindig reméli, hogy a társaságunk tagjává válhat, és ezért rendszerint bármilyen áldozatot képes meghozni. Ahogyan ma is. Alig ért oda, Bálint nyakon dobta egy hógolyóval, Ricsi elvette a szánkóját, Zsolti meglökdöste, hogy állva tud-e maradni a jégen, Dave pedig végig kamerázta. Mellesleg a videómegosztón külön csatornát hoztak létre az ilyen videóknak, a címe "Herripotter megpróbáltatásai". És ez egy sorozat.

 

- A jelölésed. Gratulálok - nyújtottam Cortez felé. Elég értetlenül nézett rám, aztán elolvasta, és elröhögte magát.

- Ez valami vicc?

- Nem. Ez komoly - nevettem fel én is.

- Majd beleírom az önéletrajzomba. Érettségi eredmények, nyelvvizsgák, szakmai gyakorlat és a legmenőbb diák jelölés - sorolta, én meg folyamatosan nevettem.

- Ne becsüld le. Ez nagy dolog - szekáltam tovább.

- Izgulok is rendesen - ivott bele a kólájába. 

(...)

- Ricsi, láttad már? - nyújtotta felé a lapot. Ricsi elkapta és beleolvasott.

- Azta! - nézett fel a papírból. - Most vetélytársak vagyunk.

- Aha - vigyorgott Cortez.

- Szerintem ne is dumáljunk addig, amíg nincs eredmény.

- Szerintem se. Rivalizáljunk - helyeselt Cortez.

- Oké. Utállak, és remélem, én nyerek - mondta Ricsi, azzal hátat fordított nekünk.

 

Talán mert zavarban voltam, talán mert annyira szerettem volna látni, talán mert megőrültem, de mondtam valamit. Amit nem kellett volna. Bánom, és ha tehetném, visszacsinálnám. De kimondtam. Most már mindegy.

- Oké. Amúgy hiányzol - feleltem gondolkodás nélkül, és ahogy ez a szó elhagyta a számat, lesütöttem a szemem. Ha az előbb vörös voltam, akkor ki kéne találni valami egy új jelzőt arra, ahogyan akkor égett a fejem. A telefonban néma csend volt. 

 

Fizika 5/2 - Gondos tanárnő kissé nehezményezte, hogy Andris és Robi üldözik őt a Facebookon. És megkérte őket, hogy többé ne jelöljék be a periódusos rendszer képen. Ezek őrültek. :)

 

- Renáta, segíts ezeket szétosztani! - nyomott a kezembe egy adag szórólapot, és meg sem várva a reakcióm, besietett a suliba.

- Mi az? - kérte el tőlem Ricsi, és megnézte a lapot. Aztán hátrahőkölt, mintha csak megijedt volna tőle. A szórólapon Kinga egészen közelről készült fotója szerepelt, alatta a "Szavazz rám!" szöveggel. Nos, nem tudom, hogy ezzel szimpatikussá akarta tenni magát, vagy szimplán rémálmokat szándékozik okozni néhány diáknak, de tény és való, hogy a fotón lévő gyilkos tekintete nem kifejezetten megnyerő.

 

- "Harminckét éves lettem én, meglepetés e költemény..." - szólt Kardos.

Kingával tökéletesen egyszerre mondtuk, hogy "csecse becse", Dave azonban beordította, hogy "ingyom-bingyom". Az egész osztály felröhögött, Kardos szeme pedig szikrákat szórt.

(...)

- "S a kis szobába toppannék, röpült felém anyám..."

- Kinyitom az ablakot, hadd röpüljön tovább - vágta rá Zsolti.

Olyan hangosan röhögött fel mindenki, hogy zengett tőlünk az egész épület.

 

- És én még meglepetést tartogattam számotokra! Ez a hála? Ez? - osztott minket tovább. Na, a meglepetés említésére már többen felkapták a fejüket.

- Mi az? - lóbálta a kezét Dave.

- Már nincs jelentősége. Ilyen magatartással képtelenség, hogy elvigyelek magammal titeket.

- Úúú, hova? - kérdezte Virág.

- A postagalamb-kiállításra - jelentette be ünnepélyesen Baranyai. Ööö... azt pontosan nem tudom, hogy milyen reakciót várt. Hogy talán majd emiatt magunkba szállunk vagy könyörgünk, hogy mégis vigyen, esetleg elővarázsoljuk Carlos fejét... Hát, a mi osztályunk nem egészen ilyen. Azon túl, hogy kegyetlenül kiröhögték szegény tanárnőt, egy halom bekiáltás érkezett, mint pl. "egy ideje mailt küldök", vagy hogy "kit érdekelnek a madarak???", és persze a gúnyos "neeee, nem mehetünk el a postagalamb-kiállításra? Egy éve erre várok. Muhahaha". 

 

- Később hívlak - ölelt meg búcsúzásképp, mire elvörösödve bólintottam.

- Oké.

- De hívhatsz te is - tette hozzá, miközben megfordult és elindult. - Ha nagyon hiányzom - röhögött, én meg lesütöttem a szemem.

- Nagyon vicces - ráztam meg a fejem, kissé szétégve.

 

- Összebariztál a góttal? - vigyorgott Móni gúnyosan, amikor visszaültem a padra. 

- Igen - feleltem összeszorított fogakkal.

- Mer'? - kérdezte totál értetlenül.

- Mert ugyanannyi energia észrevenni valakit, mint azon fáradozni, hogy ne vegyük észre. Én az előbbit választom - mondtam, fellapozva a könyvem.

Nem mondanám, hogy a többieket meghatották a szavaim, mert tovább röhögtek valamin, Cortez azonban felém pillantott, és halványan elmosolyodott. Én pedig visszamosolyogtam rá.

 

- Renáta, ki vagy te? Teréz anya? - állt meg mellettünk Kinga. - Ezt meg honnan szedted? - mutatott Katára, aki mellesleg nem hülye, tehát mindent ért.

- Tessék? - döbbentem le.

- Már megint milyen embert szedtél magad mellé?

- Kinga, ő itt Kata.

- Kit érdekel? - tárta szét a karját értetlenül. - Rosszul állok.

(...)

- Te szavaztál már? - fordult hirtelen Katához.

- Nem.

- Akkor mire vársz? Tapsra? Holt lelkek eljövetelére? Brandon Lee feltámadására? - üvöltötte. - Húzzál szavazni! 

Kata riadtan rám nézett, némi megerősítést várva, mire bólintottam.

- Oké, talán ez így egy kicsit ijesztő, de Kinga amúgy kedves, szeretnivaló lány. Megéri rá szavazni. És ha nyer, emeljük a gyógyszeradagját is - magyaráztam.

 

- Tanárnő! - jelentkezett Robi.

- Tessék, Haraszti! - szólította fel Gondos, és a közel ülők szemügyre vehették, ahogy a tanár jobb oldalról áttolja a baloldalra a szájában lévő... cukrot? Molekulát? Részecskét? Valamit.

- Mi az ott? - kérdezte Robi.

- Hol? - fordult hátra Gondos.

- Ott - mutatott a tábla felé.

- De hol? 

- Ooott! - ismételte Andris.

- Nem látom. Hol?

- Hát ott - csapott az asztalra Dave is.

- Miről beszéltek? Mi van, hol? - fordult meg teljesen Gondos.

- Nem igaz, hogy nem látja a tanárnő! Hát ott! - ciccegett Andris. Én visszafojtott mosollyal figyeltem a jelenetet, az első padban ülő Cortez a tenyerébe temette az arcát, Virág pedig kissé feltápászkodott, mert "ő sem látta".

- Nem értem. Mit kéne látnom? - förmedt ránk idegesen Gondos.

- Tanárnő. Az, ott. Az mi? - kérdezte Macu.

- HOL??? - ordította el magát Gondos.

- Jó, hagyjuk - legyintett Robi.

Gondos csípőre tett kézzel megint a tábla felé fordult, és ellenőrizte. Semmi nem volt rajta. 

- Bernáth, gyere ki, és mutasd meg. Én komolyan nem látom!

- Á, mindegy. Nem fontos - legyintett Andris. Erre mindenki felröhögött, Gondos pedig a fejét rázva közölte, hogy az egész társaságot megbuktatja év végén. Jó hangulatú fizikaóra.

 

- Ezt vegyétek figyelmeztetésnek. Más. Pósa!

- He? - nézett fel Ricsi álmosan.

- Talán tessék - ciccegett az ofő.

- Bocs - legyintett Ricsi.

- Talán bocsánat.

- Oké.

- Talán rendben! - kerekedett el Haller szeme. - Na, most már azt sem tudom, mit akartam mondani - vakargatta a fejét.

- Stresszesnek tetszik lenni? - kérdezte Zsolti. Mindannyian felnevettünk, és még az ofő is elmosolyodott.

 

- Nézzük Nagy Zsolt mit szeretne elérni az életben - olvasott bele, aztán unottan felnézett. - A buszt.

Egyszerre röhögtünk fel, és tapsvihar közepette Zsolti felállt és meghajolt.

(...)

- Akkor lássuk, Ricsi mit szeretne elérni az életben - emelte fel a lapot, majd összeráncolt szemöldökkel nézett le rá. - Szeretném megnyalni a könyökömet - olvasta fel Haller. - Ezt hogy érted? 

- Eddig nem sikerült - vonogatta a vállát Ricsi.

(...)

- A következő. Virág. Virág azt szeretné elérni az életben, hogy legyen egy saját zsiráfja.

- Ennél ostobább dolgot még nem hallottam - csapott a homlokára Kinga.

- Miért? Gondolj bele! Egy saját zsiri!

- Hol lakna? - kérdezte Dave.

- Nálam. De lenne a tetőn egy lyuk, hogy kinézhessen.

- Zsiráfszag, és még be is áztok. Óriási - forgatta a szemét Kinga unottan.

(...)

- És akkor lássuk Reniét.

- Ööö.

- Ezen a papíron csak egy vonal szerepel.

- Mert elakarja húzni a csíkot - kiáltotta Zsolti. Nevetve megráztam a fejem. 

- Nem volt rá időm.

- Kár, pedig érdekelt volna - mondta Haller, én pedig szomorúan csóváltam a fejem.

- Még nem tudom.

- Nem baj. Majd rájössz. Idővel.

 

- Felállni! - szólt ránk, mire engedelmesen felpattantunk. - Kezeket - utasított. Automatikusan előrenyújtottuk mindkét karunkat, az ig.helyettes pedig megszagolta az ujjunkat, és szemügyre vette, hogy nem "sárga-e", majd nagyaokat szippantott a levegőből. Egy mosdóban elég rémisztően hat, de mindegy. 

- Rendben, negatív a cigarettateszt - bólintott, és már ki is viharzott a mosdóból.

Vele kapcsolatban azon sem lepődtünk volna meg, ha tigrisbukfencben érkezik, és katonai sisakjára ágak és gallyak vannak tűzve. A Szent Johannában régóta az a pletyka terjeng, hogy Máday idegenlégiós kiképzőtiszt volt. Hát, nem tudom. :)

 

Csontváz Carlos 5/2 - ma leszakadt két bordája. Nincs könnyű dolga nálunk. Rokkantnyugdíjasként végzi, az tuti.

 

- A klarinétos lánnyal mi van? - érdeklődtem.

- Nem vált be - közölte Dave.

- Miért?

- Mert olyan... csúnya - ismerte be, mire elkerekedett a szemem. - Mint Ricsi menedzserének, kötelességem figyelembe venni, hogy vizuálisan hogy néz ki az együttes. Nem promózhatok egy rusnya lányt - magyarázta.

- Felmayer Dávid! - emelte meg a hangját Kinga, miközben odalépett hozzánk.

- Úúú, a teljes nevedet mondta. Menekülj! - tanácsolta Zsolti, mire mindannyian felröhögtünk. Kinga ügyet sem vetett rá, csak Dave-re koncentrált.

- Hátrányos megkülönböztetésben részesíteni valakit a külseje miatt erős intelligenciahiányra vall.

- De te folyton "nyomizol" másokat - néztem Kingára.

- Az más. Számukra a nyomiság nem csupán külsőség, hanem életforma. Ez esetben viszont van egy tehetséges lány, aki a külseje miatt kerül diszkriminatív helyzetbe. Ezt nem tűrhetem.

- Kinga, mint emberjogi szervezet - mondtam, barátkozva a gondolattal.

 

- Oké - szólalt meg Cortez, amikor biztonságosan megfogta az ablakkeretet, és kihúzta magát. - Figyelnétek kicsit? Kösz - kezdte, és a tekintetével körbepásztázta az udvart, majd megállapodott rajtam. Jaj, ne! Azt hiszem, legalább kétszáz volt a pulzusom, és alig mertem levegőt venni, annyira féltem, hogy baja esik. - Ott, a padon... - mutatott felém.

- Hagyd abba! Könyörgöm, hagyd abba! - motyogtam alig hallhatóan. Az egész udvar felém fordult, én pedig még soha, de soha nem égtem ennyire.

-...a barátnőm! - kiáltotta. (...) - Ha valaki nem tudná esetleg... - magyarázta. A legtöbben bólintottak, de néhányan rávágták, hogy "oké". - Ja - kapott a fejéhez Cortez, mintha csak megfeledkezett volna valamiről. A hirtelen mozdulatát egy rakás felszisszenés és ösztönös reflexmozdulat kísérte, mert úgy tűnt, most zuhan ki. - És szeretem - tette hozzá, én pedig elmosolyodtam. 

(...)

A következő pillanatban Máday rontott ki az ajtón, és felnézett az épületre.

- Antai-Kelemen Ádám! Tíz másodperced van, hogy megjelenj az irodámban! Azonnal szállj le onnan! - üvöltötte kivörösödött fejjel.

- Ha nem gond, gyalog mennék - felelte Cortez.

 

Reggel boldogan ébredtem. Wow. Na, ehhez nehezen fogok hozzászokni. Hol vannak a régi szép idők, amikor a sírástól felpüffedt fejjel keltem ki az ágyból? Amikor annyit bőgtem, hogy orrcsepp nélkül alig kaptam levegőt? Amikor álmatlanul forgolódtam át az éjszakákat? Elbúcsúztam ezektől az emlékektől, mert a helyébe lépő "új én" sokkal szimpibb volt. A tükörből egy kiegyensúlyozott, boldog lány nézett vissza rám, aki mellesleg késésben volt.

 

- Miről van szó? - állt meg mellettünk Kinga. Az ő belépője egyébként olyan, mint valami horrorjelenet. A legváratlanabb pillanatokban egyszer csak ott terem. Ha becsukom a szekrényajtóm, ott van mögötte. Ha megfordulok, ott áll mögöttem. Ha kimegyek a folyosóra, nekiütközöm. Egy reszelős hang vagy egy hegedűnyivákolás zenei aláfestésnek, és totál para lenne.

 

- Bernáth, Haraszti! Üljetek le a helyetekre, és fejezzétek be az ugrálást! - szólt Andrisra és Robira, akik a tábla előtt lökdösték egymást. - Miért van itt ilyen hideg? Antai-Kelemen, csukd be az ablakot. Anélkül, hogy kárt tennél magadban. Menni fog? - nézett gúnyosan Cortezre, aki unottan felállt, és kérdőn a tanárra nézett.

- Kívülről vagy belülről? - kérdezte. Mindenki felröhögött, Kardos pedig a fejét rázva fejezte ki nemtetszését.

(...)

- Nagyszerű. Akkor Virág feláll, a többi pedig néma csendben olvassa a szöveggyűjteményt.

- Úúú, felelek? - húzta el a száját Virág.

- Attól tartok - bólintott Kardos. - Petőfi-életrajz.

- Ajj már! Mondhatok inkább verset? - dobálta a karját Virág hisztisen.

- Nem bánom - sóhajtotta Kardos.

- Oki. Kitől? - kérdezte csillogó szemmel.

Kardos ekkor elvesztette a türelmét, és leültette egy egyessel.

 

- Ren, mit csináltál eddig? Idefagytunk - didergett Ricsi.

- Emelt franciára fogalmazást.

- Egy osztályba járunk? - tűnődött.

- Aha - nevettem el magam.

- Akkor holnap leírom rólad - jelentette be.

 

Ami még fontos a múlthétről: Andris és Robi azt játszották, hogy "fegyver van náluk", így mindenkire banánt fogtak ( :) ), Virág meg szánhúzó kutyává akarta avatni Jonathan Davist, de a kis cocker spániel nem bírta elhúzni őt és Ricsit. Az esetről tudomást szerezve Kinga be akarta jelenteni őket a PETA-nál, állatkínzás miatt. Zsolti véletlenül lefejelte az ajtófélfát (?), amitől felrepedt a homloka, és két napig ragtapasszal volt leragasztva. Szóval csak a szokásos.

 

Pótvacsora apuval 5/5 - gyümölcsjoghurt. Közben pedig megbeszéltük az élet nagy dolgait, mint pl. mikor lesz már jobb idő vagy kinek van több gyümölcsdarab a joghurtjában.

 

- Renáta! Minek öltözöl be?

- Nem tudom még. Egyelőre azt próbálom kideríteni, mi számít kultfilmnek.

- Hát, nem az, amiket te nézel - alázott le azonnal.

- Kösz - sziszegtem - Te minek öltözöl?

- Flashdance. (...) 

- Virág? - fordultam felé, hátha az ő ötlete ad valamiféle ihletet.

- Ijj, szörnyen sokat filóztam. De megvan! - vigyorgott.

- És el is mondod, vagy érjük be annyival, hogy idiótán örülsz neki? - fonta össze a karját Kinga. (...)

- A Bolond Kalaposnak az Alice Csodaországbanból!

- Az egy férfi karakter - forgatta a szemét Kinga, én meg közben azon töprengtem, hogy mi az, hogy "csodaországbanból?" :)

(...)

- Nem öltözhetsz Kalaposnak! - förmedt Kinga Virágra hirtelen.

- Miért?

- Mert túl jó ötlet!

- Kinga - szóltam rá finoman. - Annak öltözik be, aminek akar.

- Renáta, te maradj ki ebből, még ötleted sincs - legyintett egy laza mozdulattal. 

 

- Ez mi volt? - kérdeztem, amikor úgy ítéltem meg, vége a dalnak.

- Clash: I Fought the Law - felelte.

- Nem ismerem.

- Tudom - bólintott mosolyogva, aztán lefogta a húrokat, és belekezdett egy új dalba.

Anyu benyitott a szobámba, majd elismerően bólintott.

- Már azt hittem, hogy Reni tanult meg egy dalt.

- Ááá - feleltük Cortezzel egyszerre, aztán elnevettük magunkat. A lényeg, hogy mindketten tehetségesnek tartanak.

 

Töri 5/2 - szegény Barka tanárnő, próbált rendesen órát tartani, bár némileg zavarta, hogy Robi Csontváz Carlos kezét feltartva jelentkezett. Megunhatatlan poén, egész órán ezzel szórakozott.

 

- Hát, örülnék ha megtartanád azt a három agysejtedet, amid van, úgyhogy ne törd össze magad. Így elvisellek valahogy, de ha ennél hülyébb leszel, feladom - közölte Kinga szárazon, ami az ő nyelvén valami olyasmit jelent, hogy "nem szeretné, ha Zsoltinak baja esne".

- A fenébe. Nem tudom, hogy mondjam el - nézett Zsolti bűnbánóan. - A három agysejtemből az egyik öngyilkos lett az éjjel. Ketten maradtak. Muhahaha! - röhögött fel hangosan.

 

- Csak ismersz alapfilmeket.

- Nem igazán - húztam el a számat. - Illetve - csillant fel a szemem - a Jurassic Parkot láttam. Az kult?

- Igazad van, Reni, öltözz dinoszaurusznak - röhögött ki Cortez, mire rádöbbentem, ez valóban nem túl jó ötlet.

 

- Életem összes kosarát tőled kaptam, úgy, hogy a feléről még csak nem is tudsz - nézett a szemembe, mire annyira ledöbbentem, hogy levegőt is elfelejtettem venni. Hirtelen leblokkoltam, és nem tudtam, mit szóljak. Úgyhogy az első dolgot mondtam, ami eszembe jutott. Kár volt.

- Van egy Cortez-dobozom - szaladt ki a számon, afféle "mondok valamit, hogy oldjam a feszültséget" stílusban.

 - Mi van?

 - Semmi - sütöttem le a szemem.

 - Milyen doboz?

 - Semmilyen - legyintettem.

 - Nem, nem - ragadta meg a karom, és visszahúzott, mert előresiettem. - Ezt meg kell magyaráznod.

 - Csak ha ezzel megnyertem a ,,ciki" versenyt.

 - Még nem tudom, miről van szó, de erőle megajánlom.

 - Kösz - sziszegtem kínosan.

 Gyorsan elhadartam Corteznek, hogy van egy doboz (...).

 - Mik vannak a CD-n? - kérdezte hirtelen.

 - Top sírós számok.

 - Sírtál? - nézett mélyen a szemembe és az arcán láttam, hogy ez érzékenyen érinte: totál elkomorodott.

 - Néha. Egy kicsit - füllentettem. 

 

- Minek örülünk? - lépett mellém apu.

- Júliának öltözöm.

- A kollégámnak, Júliának? - ráncolta össze a szemöldökét értetlenül.

- Nem. Shakespeare Júliájának.

- Az logikusabb - értett egyet. Igen, szerintem is.

 

- Rá kéne jönnöm, hogy minek öltöztél?

- Várj, ez is hozzá tartozik - emeltem meg a kezem, amiben a szárnyaimat tartottam.

- Bocs, de így se - közölte röhögve Cortez.

- Júlia! - mondtam sóhajtva.

- A tizenkettedikes, színjátszós lány? - kérdezte furán.

- Nem, nem az! Shakespeare Júliája! - ráztam a fejem csalódottan.

- Én se értettem - szólt apu a hátam mögül, mire Cortez széttárta a karját.

 

- Pillangó, te ki lennél?

- Nem pillangó! - kértem ki magamnak. - Egyébként pedig Júlia.

- Júlia? A könyvtárosnő? 

- Nem! Shakespeare Júliája! Rómeó és Júlia! Ah! - sóhajtottam idegesen. - Tök mindegy, fotós vagyok, engedjetek be - adtam fel a próbálkozást.

- Mérnem' ezt mondod, Juli? 

- Reni vagyok! Júliának csak beöltöztem - hadartam. a két stúdiós összenézett, és betessékeltek a terembe.

 

- Angyalka, már te is ellenem fordultál? - rázta a fejét.

- Nem angyal, Júlia! - kiáltottam.

- Az ki? - kérdezte Dave.

- A menzás nő, nem? - vágta rá Macu. Erre Jacques közölte, hogy a menzás nő valóban "Juliette", én meg úgy döntöttem, feladom, nem magyarázok többet.

 

- Akkor nekünk nincs Valentin-nap?

- Nincs.

- Örülök - ismertem be. - De a suliban kapok Valentin-heti ajándékot?

- Szeretnél?

- Azt igen - vigyorodtam el.

- Akkor kapsz.

- Köszönöm.

 

- Na és, milyen érzés? 18. Nagykorú. Felnőtt... - töprengtem.

- Klassz. Berúghatok legálisan - vihogott.

- De nem fogsz, mert példamutató diák vagy, és csak azért, mert nagykorú lettél, nem kezdesz el idiótán viselkedni, mivel tisztában vagy vele, hogy az iskola egyik legnépszerűbb tanulójaként azonnal követőid akadnának. Tehát maradsz absztinens - jelentette ki Kinga, ahogy mellénk lépett.

- Milyen szinens? - forgolódott Ricsi.

- Az meg a másik fele, hogy papíron nagykorú vagy, de majd ha itt is megérsz - kopogtatta meg Kinga Ricsi halántékát -, jelezni fogom neked. Addig maradsz hülyegyerek, teljesen mindegy, hány éves vagy.

- Éééés tegye fel a kezét, aki hallott már ennél szebb szülinapot köszöntőt - mondta Dave, mire felnevettünk.

 

- Pósa! - próbálta Máday túlordítani a zenét. - Megértem, fiam, hogy nagy nap ez a mai, de csak neked. Megoldható, hogy a rádióból ne a te kedvenceid szóljanak? Megőrülök tőlük!

-  Máday néni, ne tessék már ilyet mondani. Ricsi ma tizennyolc! Inkább tessék megölelni - tanácsolta Zsolti. Az egész aula zengett a röhögéstől.

 

- Na, végre - ivott bele Zsolti a szénsavmentes ásványvízébe, majd felemelve az üveget, Dave felé bökött. - Végre Dave hordhat gyöngysort nyilvánosan.

- Elmész a fenébe - dobott Dave Zsoltinak egy tollat, aki megállás nélkül vihogott.

 

Ebédszünetben Kinga odalépett Cortezhez és suttogva megszólalt.

- Vidd ki Ricsit.

- Jó. Lehívom a büfébe.

- Nem, az nem jó, meglátja a tortáját! - rázta a fejét.

- Akkor hová hívjam? - kérdezte Cortez.

- Hívd ki magaddal a mosdóba.

- Kinga! Lehet, hogy a lányok együtt járnak mosdóba, de mi általában megoldjuk egyedül is - közölte.

- Nem érdekel! Hívd el!

- Cortez zavartan beletúrt a hajába, aztán elröhögte magát.

Felőlem - mondta, majd Ricsi felé nézett. - Megyek a mosdóba. Jössz?

- Mi van? - kérdezte Ricsi elképedve.

Én visszafolytott nevetéssel néztem őket, majd segítségkérőn Zsolthoz fordultam, aki szerencsére kapcsolt.

- Én megyek veled.

Ricsi összevissza kapkodta a fejét, végül feltápászkodott.

- Akkor menjünk együtt - hagyta rájuk.

- Kell még valakinek? - kiáltotta Zsolti. Az egész osztály felröhögött, mire mindhárman kimentek a teremből.

 

- Felmayer, mikor volt a Rákóczi-féle szabadságharc?

Dave felnézett a telefonjából (!), és indulatosan megrázta a fejét.

- Azt nem tudom, de egy biztos. Nem kaptam róla értesítést!

- Tessék? - kerekedett el a tanárnő szeme.

- Így van - bólogatott Dave, mi pedig visszafolytott nevetéssel hallgattunk. - Nem tudom, mikor lehetett, de nem hívtak meg rá, márpedig igen sok meghívást kapok. Úgyhogy utána nézek ennek a Rákóczi tagnak, és ha bebizonyosodik, hogy szándékosan nem küldött értesítést, én egész  egyszerűen kitörlöm az ismerőseim közül! - magyarázta Dave. Az egész osztály röhögött, a tanárnő arcszíne pedig kezdett váltakozni. Először elfehéredett, aztán bevörösödött. Hú, elég ijesztő volt.

 

- Tamiii - ölelte át Dave a vállát azzal a tipikus "kéne egy kis segítség" mozdulattal. - Nincs kedved írogatni?

- Nincs - felelte egyszerűen.

- Akkor hasztalan az ittléted - legyintett, mire mindenki felnevetett.

 

- Kinga, állj le - súhajtottam a telefonba, miközben becsuktam magam mögött a kaput. - Gyere át Virághoz, ott megbeszéljük.

- Nem szívesen megyek. Engem nem bír az a gyerek - közölte.

- Beni? Még nincs egyéves. Hogy érted, hogy nem bír?

- A múltkor olyan furán méregetett. nem tetszett a tekintete.

- Kinga. Te őrült vagy - jelentettem ki. 

(...)

Az pedig, hogy Beni miért sírja el magát Kinga közelében... Nos, talán a kisgyerekek nem szeretik, ha eszelős tekintettel vizslatják őket, vagy ha kockacukrot adnak nekik. Mert bár Kinga igazán jól ért a lovakhot, az emberi kapcsolatok terén még nem remekel. :)

 

Teremfogság 5/3 - ebédszünetben a fél suli nálunk lógott. Mondtam is Virágnak, hogy "ha Mohamed nem megy a hegyhez...". Erre ő csak azt kérdezte, hogy az ki, Zsolti pedig rávágta, hogy akkor "tengerszinten" marad. Na, mindegy.

 

- Most komolyan. Ugye nem felejtetted el megemlíteni a hírdetésben, hogy nu metál bandáról van szó....

- Ööö - vakargatta meg az állát Dave. - Talán ez az apróság nem került bele.

- Dave, ne szórakozz már - vihogott Ricsi. - Írd át azonnal! A klarinétost is rúgd ki.

- Ő már kilépett magától - felelte Dave a telefonját nyomkodva. - Itt is van. Azt írja, elnézést kér, de talált egy másik bandát.

- Behalok. Még a debil klarinétosnak is előbb lett bandája, mint nekem...

- Megoldjuk. Bízd rám. Menedzserként a maximumra törekszem.

- Maximum hülye vagy - hagyta rá Ricsi.

 

- Hogy állsz? - kérdezte, és megigazította az ujjaimat a húrokon, mivel amit éppen lefogtam, az természetesen rossz akkord volt.

- Alakul - bólogattam.

- Őszintén azt akarom, hogy fogj már meg egy szúnyogot - közölte, mire hangosan felnevettem.

 

- Akkor pizza - bólintott Ricsi. - Hogy rendeltünk legutóbb?

- Franciául - kiáltotta Macu. Nos, igen. Egyesek szerint jó poén megizzasztani a telefonos diszpécsert azzal, hogy nem magyarul kérünk enni.

- Akkor most spanyol. C, ez a te reszortod - dobta Ricsi Corteznek a mobilt, amit már benyomott, úgyhogy COrtez csak a füléhez emelte, és bele is szólt. Hogy mennyire félelmetesen menő, amikor Cortez spanyolul beszél, az szinte leírhatatlan, úgyhogy totál odavoltam, a gyomromban lévő nemzetközi lepkék pedig vadul csapkodni kezdtek. :)

 

Nem tudom, Cortez a többiek reakcióját vette észre, vagy csak egyszerűen úgy gondolta, mellettem a helye ebben a kínos szituban, de leült mellém a kanapéra, átkarolva magához húzott, én pedig a vállán pihentettem a fejem. Egy ezredmásodperc alatt történt, hogy Viki észrevette. És kitört a cirkusz.

 

Cortez 5/5* - szó nélkül, némán állt ki mellettem Viki ellen, és ez nekem többet ért minden szónál. Az utolsó kérdéses személy is le van rendezve. Most már mindenki tudja, hogy együtt vagyunk. Ki így, ki úgy reagált erre, de egy biztos. Cortez és én nagyon is együtt vagyunk.

 

- Jól van, hagyjuk a lányokat trécselni. Menjünk a büfébe - indult el zsolti, és otthagytak négyünket. Mármint Kingát, Virágot, engem és... Dave-et.

- Röhögjetek csak - vonogatta a vállát Dave, és felénk fordult. - De a hétvégén is két randim volt, a lányok imádják a romantikus filmeket és az érzékeny fiúkat.

- Ez hülyeség - rázta meg a fejét Kinga.

- Tudom, legbelül szimpatikusnak találjátok, hogy szeretem azt a filmet, amit igazából ti is - érvelt Dave.

- Hm - töprengtem. - Ez igaz - értettem végül egyet.

- Engem felidegesít, ha valaki romantikus és gyenge. Főleg, ha egy fiú - jelentette ki Kinga.

- Igazán? - nézett rá Dave. - Megértem. De egyet ne felejts el. "Ha te ugrasz, ugrom én is" - villantotta meg Dave a mosolyát, mi pedig Virággal hangosan felnevettünk.

 

Cortezzel kábé egyszerre végeztünk, ő kissé leamortizálva jött a dilidokitól. 

- Hogy ment? - érdeklődtem.

- Ma mindenképp tudni akarta, hogy mit érzek - felelte unottan.

- És mit mondtál?

- Hogy éhes vagyok. 

 

- Jó, ez volt a kultúrált része - biccentett Ricsi, arra utalva, hogy Kinga szépen megfogalmazta a mondanivalóját. Így most ő következett. - Igazából én teszek a szakkörre, arra, hogy mit pingálgatsz magadban vagy hogy egyáltalán ki a franc vagy. De ha még egyszer megtudom, hogy Emó miattad vagy a társaid miatt sír, komolyan mondom, beverlek a festményedbe, hogy közelről tanulmányozd a művészetet - mondta Ricsi. Rövid és hatásos. Ő így intézi a dolgait.

 

- Tanárnő, ez a werkfilmünkhöz lesz, Tölgyessy tanár úr kérésére. Mondana pár szót az osztályunkról? 

- Értem. Rendben, akkor egy mondat, utána elteszed - mosolygott bele a kamerába, és összeráncolt szemöldökkel töprengett. Gyanítom, bajban volt, hogy mit is mondhatna. - A tizenegy bé, nos - köszörülte meg a torkát. - Azért szeretek ide bejönni... khm. Tehát ez az osztály különösen kedves a szívemnek, mert... - próbálkozott, aztán félrenézett, és elüvöltötte magát. - Már megint mit műveltetek azzal a csontvázzal? Az eszem megáll! Hát nem vagytok képesek egy kicsit érettebben viselkedni? Olyanok vagytok, mint az ötévesek! Hol van a karja? És miért van rajta napszemüveg? Ezerszer megmondtam már, hogy ne adjatok rá pólót! Tizenegyedik bé, az őrületbe kergettek!

- Köszönjük, tanárnő. Ééés, ennyi! - nyomta ki Dave a mobilját, és eltette a zsebébe.

Végül is, ez is egy vélemény. Tiszteletben kell tartani. :)

 

A sulirádióból üvöltött a Take me out, Andris és Robi arra ugráltak, közben vállal folyamatosan egymást lökdösték, míg az egyikük nekiesett a tanári széknek, aminek a lendület következtében kitört a lába. Uppsz. Kinga a fejét fogva üvöltött, hogy "állatok, eltörték a széket!", Zsolti pedig abban látta a megoldást, hogy visszatámasztotta a szék lábát, mintha "mi sem történt volna". 

(...)

Csengetéskor Vladár becsukta maga mögött az ajtót. Kezdődhetett az etikaóra. Hurrá. Végigpásztázta a termet, hogy van-e hiányzó, majd készült, hogy... Úristen. Hogy leüljön a tanári székre. És ez elsőként nekem jutott eszembe.

- Ne! - kiáltottam, kissé hevesen.

- Rentai, mondani akarsz valamit, vagy gyenge az idegrendszered, és néha elordítod magad? Mert ha az utóbbi, kérlek, jelezd előre, csak hogy felkészülhessünk rá - oltott le azonnal.

- Elnézést. Csak a tanári szék. Instabil - figyelmeztettem.

- Igazán? - vonta fel a szemöldökét, majd hátrabillentette a széket, aminek az egyik lába azonnal kiesett. - Rentai, kifelé!

- Tessék? - döbbentem le totálisan.

- Az igazgatóhelyetteshez!

- De én csak szóltam, hogy ne üljön rá. Nem én voltam! - fogtam a fejem hitetlenül.

- Hogyne. És tizenkét diákból egyedül te tudtál róla!

- Én nem. Én... - dadogtam.

- Kifelé - intett, és indulatosan félretette a széket. Még ilyet!

 

Angolórán szabadon választható társ? Öten kiáltották be, hogy "Cortez". Ricsi, Dave, Virág, Zsolti és Macu.

- Reni - mondta mosolyogva, mire a többiek felhorkantak.

- Ez csalás - rázta a fejét Zsolti szomorúan. (...)

- Sajnálom, erősen protekciós vagyok . vigyorogtam.

- Ja, ha én járnék Cortezzel, most engem választott volna. Muhahaha - röhögött fel Zsolti.

- Ha te járnál vele, az lenne a legkevesebb, hogy együtt angoloztok - dobta meg Ricsi röhögve egy összegyűrt alufólia labdával.

 

Cortez a karjára hajtotta a fejét, és felém fordulva "aludt", én meg csendben hallgattam a zenét, és közben a bőr karkötőjét piszkáltam, illetve nézegettem, hogy milyen.

- Tetszik? - kérdezte suttogva, mire zavartan megvontam a vállam.

- Csak megnéztem - legyintettem. Cortez egyetlen mozdulattal levette a csuklójáról, és a kezembe adta, úgyhogy jobban szemügyre vehettem. - Szép - jegyeztem meg.

- Kéred? - mosolyodott el.

- Neem, dehogy - ráztam meg a fejem.

- Neked adom - vonta meg a vállát, és felém nyúlva rákötötte a csuklómra. 

(...)

- Úúú, ez tök régi, ezer éve hordja. Tényleg neked adta? - vigyorgott Virág.

- Igeeen! - lelkesedtem.

- Nagyszerű. Álljunk körbe egy gusztustalan bőr karkötőt, és ujjongjunk, amiért most már a te karodról fog lerohadni - nézett Kinga unottan.

 

Ofőórán Haller negyven percig könyörgött, hogy maradjunk csendben és hallgassuk meg, amit mondani szeretne, majd mikor végre sikerült elnémulnunk, épphogy belekezdett a mondanivalójába, ránk csengettek. Mindenki felpattant, és "vááá, péntek van!", "húzzunk a fenébe!", illetve "húzzunk a büfébe, még maradt túrós batyu!!!" üvöltéssel vonultunk ki az osztályból.

 

- Látod ezt? - emelte fel Andris a kezét. Egy kis kulcsot mutatott. - Az a-sok teremkulcsa.

- Bezártátok őket? - hüledeztem, és a szám elé kaptam a kezem.

- Nyugi, már hívták az ofőjüket mobilon, most ott tart a dolog, hogy a gondnok keresi a kulcscsomóján a megfelelő darabot - közölte Dave, aki folyamatos telefonkapcsolatban volt Macuval, aki az épületben maradt, hogy közvetítsen.

- Az nem az a kulcscsomó, amin... - gondolkoztam.

- Egymillió kulcs lóg? De - röhögött fel Ricsi.

 

Cortez huppant le mellém, cipőjével nekitámaszkodott az asztalnak, és felbontott egy kólát, miközben én nekikezdtem az utolsó oldalnak. Mikor végeztem, összecsuktam a regényt, és eltűnődve néztem magam elé.

- Jó volt? - kérdezte.

- Igen - bólintottam.

- A kedvenced?

- Igen - nevettem fel hangosan.

- Amíg nem olvasol egy újat?

- Igen.

- Klassz - bólintott.

 

Cortez beült a kocsiba (wooow), apu az anyósülésre, aztán mindketten bekapcsolták az övet, és elindultak. Öt percig ácsorogtam a kapuban, végül fázni kezdtem, úgyhogy eldöntöttem, bemegyek a nappaliba. Ezt igencsak jól tettem, ugyanis apu nyolckor (!!!) jött be az ajtón, nyomában Cortezzel. Mi, anyuval kérdőn néztünk rájuk.

- Mégis hol voltatok? - rázta meg a fejét anyu.

- Budán. Pesten. Majd megint Budán. Fehérváron - sorolta Cortez.

- Mi? Mit kerestetek Székesfehérváron? - döbbent le anyu, és én is csak elképedve pislogtam.

- Cortez vezetését tanulmányoztam - felelte apu szórakozottan.

- És? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.

- Remek sofőr, biztonságosan vezet - biccentett apu, azzal otthagyott minket.

 

Tulajdonképpen az eredeti felvétel, amit Kinga készített, az is olyan lett volna, mint a többi. Szerencse vagy éppen pech (kinek mi,) hogy az osztályunk nem szeret olyan lenni, mint mások.

Mikor benyomtam a lejátszás gombot, reméltem, hogy azért nem lett túl durva. Reméltem? Ugyan már. Tudtam, hogy mindenkinél kiveri a biztosítékot, hiszen rólunk van szó! A videó elindult, a legeslegelső kép Ricsi, ahogyan belefejel a kamerába, majd rögtön azután elindul a Papa Roach Last Resort című dala, és egyszerűen mindenki megőrül a felvételen. Andris és Robi ugrál, Kinga vörös fejjel ordít, Gábor idegesen csapkod Dave felé, aki a szabad kezével (amelyikkel nem kamerázik) a fülét pöckölgeti. Én a padomon ülve olvasok, majd visszadobom az ölembe esett szendvicset (?), Virág a székén ugrál (eredetileg egy Kispál és a Borz számra, de, ugye ez ezen a felvételen nem hallatszik), Cortez lesöpri a padjára rakott papírokat, Ricsi meg páros lábbal tapos rajta. Zsolti a terem végéből nekifut, és kitartott karral leveri a csontváz fejét, majd pankrátor módjára rá is ugrik a földön heverő Carlosra. Ezután bevágások kajacsatáról, üdítőköpködésről, mutogatásról a kamerának (cenzúra, Dave kikockázta), metálvillák és kinyújtott nyelvek (Andris és Robi), lökdösődés (Karcsi a termünkben járt), Macu a felmosóbotot lóbálva próbál ninjitsuzni (valami japán harcművészet), Zsolti azonnal felveszi vele szemben a harci pózt, majd vágóképek következnek arról, hogy milyen sora van nálunk Carlosnak, a csontváznak. Virág megöleli, én kezet fogok vele (nálam maradt a karja), Zsolti belenyúl a szemébe, Andris és Robi bordán csapják, Kinga megpróbálja visszatenni a fejét, Cortez napszemüveget ad rá, Ricsi lefejeli, Jacques és Gábor pedig két oldalról átkarolják, amolyan "haveri" stílusban. A zene véget ért, az utolsó kép, immáron hanggal, hogy felröhögünk valamin a teremben, aztán elsötétül a jelenet. Itt azt hittem, vége, és már ki akartam nyomni, amikor még egyszer kivilágosodott a képernyőm, és Máday jelent meg, ahogyan a termünkben áll a tanári asztal mellett.

- Tizenegyedik bé! Elegem van belőletek! - mondja idegesen. És ekkor tényleg véget ért a felvétel.

 

Sziasztok - integetett felénk (illetve a fiúk felé) Dina, aztán bement a suliba, Bálint pedig odalépett hozzánk.

- Hogy bírod? - érdeklődött Ricsi.

- Mit?

- Edinát. - felelték szinte egyszerre.

- Semmi gond. Miért?

- Majd rájössz - veregette meg a vállát Macu, aki elég bennfenntes volt a témában.

- Jó, neked nem jött össze vele. És akkor mi van?

- Ó, a kis naiv - vihogott Zsolti, és kibontott a fogával egy csomag kekszet.

- Mi van, más is járt vele Macun kívül? - kapkodta a fejét Bálint.

- Azt nézzük, ki nem - fonta össze a karját Kinga. Cortez és Dave feltették a kezüket, mire Bálint lefehéredve meredt hol Rcsire, hol Zsoltira, hol pedig Macura.

- Azta! Van egy rossz életű barátnőm. Kúúl - bólogatott elismerően.  Azt hiszem, a korából és az értelmi szintjéből adódóan, ő pont ilyesmire vágyott. Talán most Dina is szerencsével jár, és megtalálja a tökéletes barátot magának. ÉS akkor esetleg leszállna az enyémről.

 

A kapu kinyílt, és Máday rontott ki rajta.

- A punk Matsuda az irodámba, Antai-Kelemen pedig arrébb áll a kocsijával. Egészen véletlenül második napja Kardos tanár úr helyére parkolsz!

- Tényleg? Nem is vettem észre - csettintett Cortez bujkáló mosollyal.

- Ne szemtelenkedj! - förmedt rá Máday.

- Talán jelölni kéne valahogy. Mondjuk, ráfesthetnénk a betonra a tanárok képét. Úgy könnyebb lenne... - tűnődött Ricsi.

- Pósa, jól látom, hogy nincs leragasztva a szemöldökpiercinged? - kapott észbe Máday, ahogyan a gyér, erőlködő nap megcsillant Ricsi fémjén.

- Elfogyott a ragtapaszom.

- Még szerencse, hogy van az irodámban. Befelé! Taraj, te is, ne mondjam még egyszer!

 

Ricsi gyorsan begyűrte a papírt az adidas dzsekije zsebébe.

- Csak nem a dallistám? - vigyorgott Cortez.

- Azt hiszed, minden rólad szól? - vágta rá Ricsi.

- Ez alap - bólogatott Cortez. - Minden este izgulok, hogy a holnap is rólam szóljon - folytatta, mi meg folyamatosan röhögtünk rajta.

- Ja, ismerem ezt. A múltkor azt álmodtam, hogy nem vagyok népszerű - hülyült tovább Ricsi.

- Rémálom lehetett - értett egyet Cortez.

- Totál. Izzadtan ébredtem, azt kiabálva "miééért?" - dramatizált Ricsi.

 

- Tudom, mire megy ki a játék! - állt hozzánk Kinga hirtelen, és fehér kötött sapkája alól összehúzott szemmel meredt ránk. - Figyeltelek titeket.

(...)

- Kata ki akar golyózni a pozíciómból!

- Neked üldözési mániád van - állapítottam meg, szerintem jogosan.

- Ó, Renáta, te aztán nagyon átlátod a dolgokat - legyintett lesajnálóan.

- Nem, csak nem értem, mi bajod van Katával!

- Keselyű - morogta Kinga.

- Mi van? - nevettem fel önkéntelenül is.

(...)

- Hogy oszlopos tagja vagyok a csapatunknak, és engem nem lehet olyan könnyen eltávolítani. Hah. Csak próbálkozik. Csak próbálkozik - magyarázta, szerintem leginkább magának, majd indulatosan bevonult a suliba.

Szegény Kata, ő igazából csak örült annak, hogy van kivel beszélgetnie szünetekben, de Kinga ezt kicsit túlreagálta, és mindenféle összeesküvés-elméleteket szőtt arról, hogy "Kata az ő helyére pályázik", vagy hogy "a mi hármasunk stabil, nem fér bele még egy fő". :)

 

- Viki? - kérdeztem kicsit feszengve.

- Ááá. Múlt hét pénteken kitörölt mindenkit közülünk.

- Tényleg?

- Persze. Totál berágott. Azt hiszem, nemcsak arra jött rá, hogy Cortez veled jár, hanem, hogy izéé... eleve miattad dobta - húzta el a száját Virág.

- Ó. Értem - mosolyodtam el, mert azért ez mindentől függetlenül elég jól hangzott.

- Ijjjj, asszem' be van kapcsolva az msn-ed - tette fel a kezét Virág hirtelen, amolyan "nem csináltam semmit" stílusban, mire Kinga azonnal odanézett.

- Kata az, ugye? Nem nyugszik, egyszerűen nem nyugszik.

- Nem. Ez Arnold - meredt Virág a képernyőre.

(...) - Akartok vele beszélni?

- Én nem, de puszilom - motyogta Virág.

- Én sem. De add át neki főszerkesztői, iskola- és évfolyamelsői üdvözletem - vigyorgott Kinga gúnyosan. No comment.

 

- És kívántál valamit éjfélkor? - érdeklődtem, miközben beszálltam a kocsiba.

- Egy kólát. Megittam. Jólesett.

 

- Na. Akkor húzzunk mekizni. Én állom! - emelte fel a kezét Dave, miközben mindenki pakolászott. A bejelentésre Andris és Robi csillogó szemmel összenéztek, és "ingyen kajaaa" kiáltással éljeneztek.  - Úgy értem, Cortezét állom én. A szülinapján - helyesbített Dave, mire kicsit alábbhagyott a lelkesedés.

 

- Nem, nem - emelte fel a karját Haller tiltakozásképpen. - Az internet helyes használatáról lesz szó.

- Lájkolom - szólt Dave. Megint kitört a röhögés, szegény ofő pedig az orrnyergét dörzsölgetve csóválta a fejét.

(...)

Ahogy az lenni szokott, először mindenki röhögött és füttyögött, mert az elején olyan profilképeket mutogattak, ahol a lányok fürdőruhában, esetleg fehérneműben pózolnak.

- Ez ki? Bejelölöm - röhögött Andris.

- Jé, ez hasonlít Dave anyjára - kiáltotta Zsolti.

- Vadbarom - dobta meg Dave egy fél literes kólával.

 

- Hogy bírod net nélkül? - érdeklődtem.

- Teljesen jól - vonogatta a vállát Cortez. - Te?

- Á, annyiszor volt régebben netkorlátozásom, hogy ez nekem semmi. A telefon húzósabb.

- Tudom. Legutóbb, amikor nem tudtalak felhívni, fontos lett volna - jegyezte meg lazán. (...)

- Kérdezhetek valamit? 

- Általában megtiltom, hogy kérdezz, de most az egyszer kivételt teszek - mondta, én pedig felnevettem. Jogos. Hülye kérdésre hülye válasz.

- Jóó, értem - motyogtam zavartan. - Mikor volt, hogy... szóval te mióta... mármint tudod. Mikor gondoltad először, hogy... - szenvedtem, Cortez pedig, bár elsőre értette, hogy mit akarok kérdezni, szórakozottan nézett, és totálisan élvezte a bénázásomat. - Segítenél kicsit?

-Á, tök jó nézni, ahogy nem tudod kifejezni magad.

- Örülök, hogy szórakoztatlak - vágtam rá elvörösödve. Szóval, mikor?

- Régen - nézett mélyen a szemembe.

- Ó. Oké. És kábé...

- Csak régen - zárta le a témát.

 

- Hát. Remélem, nem omlik össze benned egy világ, ha azt mondom, nem sírtam.

- Nem, semmiképp - bólogattam nevetve.

- De voltak zenéim.

- Tényleg?

- Aha. Volt egy gigányi "megölöm Neményit" számom - közölte, én pedig csak mosolyogtam.

- Akkor azt hallgattad szünetekben?

- Többnyire.

- Sajnálom - néztem rá őszintén, mire megragadta a karom, és magához húzva átkarolt.

 

Kattints ide mégtöbb idézetért a Kettenből!