SZJG 5 - Remény

- Meg sem tudtam köszönni az ajándékot - suttogtam halkan.
- Azt a vackot, amit a Kindertojásban talált? - méregette Kinga a nyakláncom, kissé lenézően.
- Ez nem vacak! - háborodtam fel, szerintem teljesen jogosan. Hogy lenne már vacak, amikor TŐLE kaptam? Á, Kinga totál érzéketlen.

- Csoki - köszöntött minket Zsolti, mire elmosolyodtam. Beállt a társaságunkba, és kissé szentimentális pillantást vetett az épület felé. - Hát... végzősök lettünk - mondta már most nosztalgiázva.
Kérdőn néztünk össze.
- Még csak tizenegyedikesek vagyunk - törtem össze az álomképét könyörtelenül. Zsolti értetlenül nézett rám, aztán elgondolkozott.
- Ez kész - vihogott Ricsi, amikor Zsolti szitkozódva elismerte, hogy igazam van.
- Mégis, hogy gondolhattad, hogy végzősök vagyunk? - kérdeztem hitetlenül.
- Annyit kamuzott nyáron a koráról, hogy mostanra elhitte, hogy elmúlt tizennyolc - magyarázta Ricsi, mire mindenkiből kitört a röhögés.

- Hé, nem tudjátok, hogy hol kell kérni a belépőkártyát? - állt meg előttünk egy laza, kilencedikes fiú. A társaságunk egy emberként fordult felé, de mielőtt még normális választ adhattunk volna, Ricsi megelőzött minket.
- Figyelj, bemész az aulába, és ott áll egy nő a szobor mellett. Majd ő eligazít - vágta rá visszafolytott mosollyal.
- Kösz - biccentett az elsős.
- De, hallod - szólt közbe Zsolti -, nyugodtan tegezd le, őt mindenki csak Emikének hívja - bólogatott vadul.
- Oké.
- Ha esetleg elkezd ordítani, ne törődj vele. Kicsit bolond - tette hozzá Dave.
- Jól van, kösz - indult befelé a suliba a gyanútlan srác.
(...)
Pár perc múlva úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a suliba. A portán felmutattuk a belépőkártyánkat, aztán átvágtunk az aulán. Lehajtott fejjel slisszoltunk el az igazgatóhelyettes mellett, aki a Jeanne d'Arc-szobor mellett állt, és éppen torkaszakadtából üvöltött a kilencedikes fiúval.
- Mégis, mit képzelsz magadról? És mi az, hogy Emike? Fiam, neked teljesen elment az eszed???

- Tanár úr, jó nő lesz az osztálytársunk? - üvöltötte be Robi, mire mindenki felröhögött.
- Parancsolsz? - nézett rá kérdőn Haller. Ennyit az érzelmekről.
- Tényleg, ki jön Neményi helyére? - kérdezte Zsolti.
- Ú, úúú! - csillant fel Virág szeme. - Edward! Jöjjön Edward!
- Értsd már meg, hogy Edward Cullen nem létezik - fogta a fejét Kinga.
- De miért? Most kéne egy osztályba járnia velünk. Ő is tizenhét... - vitatkozott Virág.
- Virág, te vagy a világon a legostobább ember - jelentette ki Kinga.

Ezután meghallgattuk a tévében az igazgató, Monsieur Borrel beszédét, ami annyiból volt izgibb, mint a tavalyi, hogy egy légy állandóan rászállt a hajára, és azt hessegette. Miután Máday szó szerint kilökte a képből, következhetett az igazgatóhelyettes asszony és a házirend-módosítás. A légy nyilván nem tudta, kivel van dolga, így Mádayt is megpróbálta megzavarni. A teremben Dave jóvoltából (aki rögtön magára vállalta a buki szerepét) elkezdődtek a fogadások, "Máday vs. Légy" címmel. Talán ez volt a legemlékezetesebb évnyitó. Mellesleg Máday nyert, mert egy gyanútlan pillanatban a kezében tartott vaskos házirenddel kilapította a legyet. Itt ért véget a móka, illetve számunkra. Kinga egy kicsit tovább hőzöngött, és mindenképpen értesíteni akarta a Green Peace-t, hogy az ig. helyettes állatkínzó. :)

A maradék három ofőóra szinte elrepült, mert Haller végig diktált. Az órarendnél páran felhördültek, ugyanis mindannyiunknak emelt franciára kell járni, ami érthető, hiszen franciások vagyunk. Csak hát... kicsit húzós lesz.
- Tanár úr, azért ez túlzás. Monseiur Durand-t többet fogom látni, mint az anyámat! - üvöltötte be Zsolti.
- Tudom, az órarendetek kissé nehéz... - bólogatott megértően az ofő.
- Elváltak a szüleid, nem is látod anyádat - gondolkozott Dave.
- Akkor, tanár úr, Monseiur Durand-t többet fogom látni, mint Dave anyját! - javította ki magát Zsolti. Szakadtunk a nevetéstől, és ezen még Haller is elmosolyodott.

- A résztvevőknek igazolt órák - vonta fel a szemöldökét Kinga, sarokba szorítva ezzel a fiúkat.
- Igazolt óra? - kerekedett el Zsolti szeme. - Igazolt órákért meg is eszem a szemetet! - jelentette ki, mire elröhögtük magunkat.
- Te egy állat vagy - nyugtázta Kinga unottan.

- Jól van, ha bárki keresne, az irodában leszek - szólt Dave, úgy általánosságban mindenkinek, aztán elment az... irodába. Ami enyhe túlzás, de mivel Dave imád fontoskodni, elintéztük neki, hogy a garázs másik végében lévő ütött-kopott íróasztalt nevezi "irodának".

Ma elkezdődött a zöld hét, úgyhogy a sulitáskám helyett azt a fehér anyagú ökoszatyrot vittem magammal, ami valamelyik újsághoz járt ajándékba még régebben. Persze a Szent Johanna előtt ácsorgók nem hagyták szó nélkül a nem éppen trendi darabot.
- Jó a szütyőd - jegyezte meg mosolyogva Ricsi, ahogy odaértem. Röhögtessük ki magunkat reggel fél nyolckor. Éljen.
- Kösz - húztam el a számat. - Öko - tettem hozzá.
- Miko'? - kérdezte Zsolti, mire a fiúkból kitört a röhögés, és én is elmosolyodtam.
- Úgy értem, környezetbarát - magyaráztam, de nem igazán figyeltek rám, el voltak foglalva Zsolti hülyeségével.

A következő házba Macu csöngetett be. Nem is kellett semmit mondania a telefonba, már le is tették, és pár pillanat múlva láttuk a tuják között, hogy egy férfi siet ki az ajtón.
- Rendben. Mennyi lesz? - kérdezte, és a pénztárcáját elővéve nézett Macura.
- Mi? - kérdeztük egyszerre.
- Azt hittem, a futár - méregette Macut gyanúsan.
- Nem, gimisek vagyunk, és pet palackokat gyűjtünk.
- Ó, elnézést, az nincs. Sok sikert. - sietett vissza a férfi a házba, mi meg értetlenül néztünk össze.
- Szerintetek... - szólalt meg végül Macu - ha egy ázsiai srác csönget, az csak kínai kaját hozhat? - tűnődött. Ricsi és Zsolti szakadtak a röhögéstől.
(...)
- Biztos nincs nálad kínai kaja? - kérdezte Zsolti.
- Miért lenne? - kérdezett vissza Macu. - És amúgy is, én japán vagyok!
- Aha, értem. És szusid van? - lépett túl a "japán-kínai" kérdésen, mire elnevettük magunkat. És még volt velük majdnem egy teljes órám. No comment.

- Reniii! Hahó! Hol jársz? - húzta el a kezét az arcom előtt Virág, amitől felébredtem a bambulásból. Annyira eltöprengve bámultam Dave-ék után, hogy észre sem vettem, amikor Kingáék is visszaértek.
- Biztos Párizsban - nyögte be Cortez, mire odakaptam a fejem.
- Mi? - kérdeztem értelmetlenül.
- Semmi - húzta gúnyos vigyorra a száját, és elővette a telefonját, ami folyamatosan rezgett.

Biosz 5/4 - Baranyai ma behozott egy csontvázat, kérve minket, hogy viselkedjünk éretten. Robi a szünetben lassúzott vele, Zsolti a csontváz vállát átkarolva "az élet nagy dolgairól" faggatta, Dave mobillal fotózta, Cortez rátette a napszemüvegét, Virág egy hajpántot. Éretten viselkedtünk, most miért, nem? :)

- Mivel kezdünk? - kérdezte Macu.
- Rent kérdezd - röhögött fel Ricsi. Valóban szórakoztató a csütörtök reggeli pánikrohamom. Macu kérdőn nézett rám.
- Etika - motyogtam olyan fájdalommal az arcomon, mintha csak a fogamat húznák.
- Mi a baj vele? - csodálkozott.
- Barátom, lemaradtál az elmúlt két évben - ölelte át Ricsi Macu vállát, és kinyújtotta a tábla felé a karját, mintha csak "levetítené" az elmúlt évek eseményeit. - A kisfilm címe: Reni nem tud rajzolni - folytatta, a többiek meg röhögve figyelték. Ricsi röviden összefoglalta, hogy mennyire, de mennyire béna rajzos vagyok, hogy Vladárnál hányszor kihúztam a gyufát, és hogy néhány "munkámat" megtalálja a Facebookon, Dave mappájában.

- Ez meg mi? - csodálkozott Dave, miközben kipakolta az egyik asztalra az iPhoneját, iPodját, és iPadjét. Mintha csak egy Apple-vásáron lennénk.
- A harmadik után repülsz! Még kétszer késhetsz - mondta Kinga szárazon.
- Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt mondom, de... hiányzik Neményi - vágta le magát egy székre Dave.
- Kinek nem? - néztem rá szomorúan.
- Az új főszerkesztőnek! - húzta ki magát Kinga.

A ragyogó napsütésbe kiérve ösztönösen hunyorogtam, majd megtorpantam. Ültek a padomon. Kissé megremegett a térdem, de azért erőt vettem magamon, és továbbmentem.
- Te mit csinálsz itt? - kérdeztem Cortezt, aki a pad támláján ült, és ölébe ejtett kezében tartotta a zenelejátszóját.
- Ülök - felelte olyan stílusban, mintha ez azért elég egyértelmű lenne. Jó, tényleg az volt, a vak is láthatta, csak éppen...
- Miért itt? - kérdeztem cseppet sem kedvesen.
- Tudtommal már nem foglalt ez a hely - nézett mélyen a szemembe, nekem pedig felkeltek a pillangók a gyomromban, és úgy döntöttek, hogy egységes erővel próbálnak kiszabadulni.

A tanárnő felírt pár dolgot a táblára, aztán belekezdett az anyagba. Alig tizenöt perc elteltével Andris felállt, és pakolni kezdett.
- Bernáth, mit művelsz? - kérdezte Gondos, összehúzva vörös szemöldökét.
- Tanárnő, mindjárt csengetnek - mutatott fel a faliórára. Gondos pár pillanatig nézte, miközben én a karórámra pillantottam. Még volt vagy félóra a fizikából...
- Valóban. Elszaladt az idő. Nos. Akkor házi feladat... - kezdett gyorsan diktálni. Az egész osztály visszafojtott röhögéssel firkált. Gondos becsukta a naplót, és kissé bizonytalanul visszament a hátsó ajtón át a szobájába.
Ahogy becsukódott a terem ajtaja, mindenkiből kitört a röhögés, Andris és Robi pedig büszkén meghajolt. A két rocker egész szünetben azon fáradozott, hogy leszedjék az órát, és átállítsák.
(...)
Alig negyedóra elteltével Andris és Robi feltették a kezüket.
- Mi az? - kérdezte Kardos.
- Tanár úr, mindjárt csengetnek. Összepakolhatnánk? - kérdezte Andris. Kardos hunyorogva nézett fel a teremben lévő (átállított) órára, majd ellenőrizte a karóráját is.
- Bernáth, egy lyukasóra bőven elég volt mára. Nem? - fonta össze a karját.
- El bírtam volna viselni még egyet - motyogta Andris, és visszaült a helyére.

- Figyelem! - kiáltotta el magát Máday, aki a Jeanne d'Arc-szobor mellett állt, és gondterhelten figyelte a csoportunkat. - 11/b! - kezdte. Nagyjából elcsendesedtünk, bár Zsolti továbbra is csörgött valami diabetikus cukros zacskóval. - Szeretném, ha úgy viselkednétek, mintha én is ott lennék! - folytatta az ig. helyettes.
- Viszünk egy képet! - mutatta fel Dave a suliújság egy régebbi számát, amelyen Máday képe az első oldalon szerepelt.

- Tanárnő, fogná a kezem, amikor átmegyünk az úttesten? - kérdezte Zsolti. Baranyai lesütötte a szemét, és szerintem rájött, túlvállalta magát.
- Zsolti, kérlek, ne bohóckodj - kérte szegény biosztanár.

Aztán megérkeztünk, úgyhogy sorakoznunk kellett a pénztárnál, miközben a két tanár megvette a belépőket.
- Tanár úr! - üvöltötte Dave. - Zsoltinak nem kell jegy, ő itt lakik!
A beszólást hangos röhögés kísérte, az ofő pedig mosolyogva megcsóválta a fejét.

- Bernáth! Haraszti! - kiáltott hátra Haller, mire Andrisék eldobták a csikket, és a bakancsukkal rátapostak. - Jól látom, hogy füstöl a fejetek? - indult hátra a tanár.
- Á, csak a méregtől - közölte Andris.

- Virág, ne kínozd az állatokat! Ésszel! - szólt rá Kinga, aki szintén bent volt a simogatóban, és táppal etetett egy kis állatot.
- Mindig erre vártam - sóhajtott Zsolti elérzékenyülten, mire ránéztem. - Kingát egy ketrecen belül látni.
- Gonosz vagy! - ráztam a fejem.
- Mér'? Nem odavaló? - biccentett Zsolti.

Tovább sétáltunk, közben pedig odaadtam Kingának a fényképezőgépem, hogy átnézze a felvételeket.
- Nem is rosszak - jegyezte meg, ami tőle különösen nagy elismerés.
- Nézd ezt - böktem a képre, ami Kingáról és Zsoltiról készült. Egymás mellett álltak, Kinga napszemüvegben, csípőre tett kézzel magyarázott valakinek, aki nem volt rajta a képen, Zsolti pedig vihogott úgy, hogy az első foga tiszta csoki volt.
- Igen - sóhajtotta. - Tény, hogy jól mutatunk együtt. Őszintén sajnálom, hogy retardált - tette hozzá.
- Szerintem vicces - pillantottam újra a képre, és ösztönösen elmosolyodtam.
- Köztudott, hogy nincs humorod - legyintett, én meg sziszegtem egy "kösz"-félét.

- Emó?
- Még nem végzett. De mindjárt jön - mondtam. Virág egy hatalmas képpel lépett ki a suliból, és azonnal felénk fordította, hogy véleményezzük. Portré, Vladárról.
- Ehh - hőköltem hátra. - Ez igazán... élethű - néztem riadtan a rajzot. Komolyan, Vladár még a vászonról is engem nézett, tekintete pedig ezt sugallta: "Rentai! Felelj!".
- Ren, tartsd meg - röhögött Ricsi.
- Dehogy tartom - vágtam rá gondolkodás nélkül.

- Dave - szóltam. - Megbeszélem anyuékkal, és kölcsönadom a telefonom, használd nyugodtan - ajánlottam fel. A többiek mind rám néztek, aztán kitört belőlük a röhögés. Még Dave-et is sikerült jobb kedvre derítenem, ami ebben a helyzetben szuper, azonban rám nézve borzalmas. - Most mi van? - tártam szét a karom.
- Ren, azt a telefont inkább hagyd így, még elromlok, ha kiveszed a kártyád - vihogott Ricsi.
- Nagyon viccesek vagytok - fontam össze a karomat.
- Bár, ha azt használnád, tuti nem rabolnának ki - tanácsolta Zsolti Dave-nek, aki nevetett.

Óra végén Kardos összerakta a tanári asztalon a holmiját, és kifelé indult, amikor Zsolti hirtelen felállt a székére, aztán az asztalára.
- Kapitány! Kapitányom! - kiáltott a tanár után. Mindenkiből kitört a nevetés, Kardos pedig az orrnyergét dörzsölgetve megrázta a fejét.
- Nagy Zsolt, én egyszerűen nem tudom, milyen jelzővel illesselek - sóhajtott, és kiment.

Cortez elmosolyodott, aztán... Aztán olyan dolog történt, amitől elszállt minden félelmem. Átnyúlt hozzám, megragadta a karom, és a karfára téve rákulcsolta az ujjait a kezemre. Még levegőt is elfelejtettem venni, és inkább néztem a véres szájú zombit a vásznon, mintsem hogy felé mertem volna pillantani. A pulzusom az egekben, a légzésem egyenletlen, és folyamatosan azon görcsöltem, hogy izzad a tenyerem. Függetlenül attól, hogy egy csapat élőhalott rohant át az úton egy erősen megfogyatkozott csoportot üldözve, mosolyogni támadt kedvem. Sötét volt, zombik is voltak, a zene is vinnyogósan szólt, de már nem féltem. Mert Cortez ott ült mellettem, és fogta a kezem. <3

Andris és Robi 5/4 - Gábor ma nem jött suliba, mert megfázott. A két rocker Csontváz Carlost ültette be a padjába. Szerintünk vicces volt. A tanárok szerint nem.

- Renáta, meddig fog esni?
- Anyu szerint jövő hétig - feleltem.
- Ez nem igaz! - csettintett fel mérgesen. - Szombaton versenyem van.
- Ázottló-szagod lesz! - vihogott Zsolti.
- Az értelmi szintedre való tekintettel erre nem reagálnék - kontrázott Kinga azonnal.

Duplamagyaron Kardos maratoni feleltetéssel készült, úgyhogy amint beléptem a terembe, már szólította is az elsőt.
- Nagy Zsolt feláll, a többi csendben olvas.
Zsolti eltette a műanyag villáját meg a dobozos salátáját (?), és feltápászkodott.
- Rendben - rágta meg gyorsan az utolsó falatokat, és lenyelte. Mivel félúton megakadt az étel, ököllel megveregette a mellkasát, majd ivott pár kortyot. Kardos rezzenéstelen arccal nézte végig a jelenetet. Zsolti a pulcsija ujjába törölte a kezét, és végre elkészült, jöhetett a felelés. - Miből is...? - vakargatta meg a fejét.
- Csehov - szólt rá türelmetlenül Kardos.
- Jó, megvan - csettintett Zsolti. - Szóval Csehov: A sas - kezdte, én meg a szám elé kaptam a kezem, nehogy felnevessek. Kardos az orrát dörzsölgette, Kinga meg elkerekedett szemmel fordult hátra.
- Az Sirály, te barom! - förmedt rá. Zsolti átgondolta a dolgot, végül megvonta a vállát.
- Na és? Madár-madár.
(...)
- Ülj le, egyes - szótl Zsoltira, szeme szinte izzott a dühtől. - Macuda!
- Igen?
- Lennél szíves felállni?
- Felelek?
- Igen.
- Tanár úr, még nem olvastam. - Rossz pont. Kardosnál nagyon rossz.
- És miért nem? - érdeklődött a tanár, látszólag barátságosan. Én azonban tudtam, hogy ez csak álca. Maganban azon fohászkodtam, hogy Macu gondolja át, mielőtt válaszolna. Nem gondolta.
- Mert nem találom a fájlt.
Hát, ennyi kellett. Én behúztam a nyakam, mert tudtam, hogy üvöltés jön. Ha van valami, amit Kardos ki nem állhat (Cortezen kívül), az a letölthető könyv. Három percig ordított Macuval, aztán leültette egyessel.
- Zsidák! - lapozott a naplóban Kardos.
- Hiányzik, megfázott! - kiáltotta be Ricsi.
- Itt vagyok! - nézett hátra Gábor félénken.
Ricsi totál ledöbbent.
- Mikor jöttél? Óra előtt?
- Egész nap itt voltam.
- Az gáz - röhögött fel Ricsi.
- Mi lenne, ha Pósa befejezné a beszélgetést, Zsidák pedig felelne? - érdeklődött Kardos. Azt hiszem, elege volt belőlünk.

- Cortez? - vontam fel a szemöldököm, mert ő egyedül nem állt sorba a füzetemért.
- Kész van - felelte Cortez, mire, azt hiszem, annyira ledöbbentem, hogy nem tudtam mit reagálni. Csak néztem.
- Mi? - hőkölt hátra Ricsi.
- Nem egy szakdogát írtam, ne vágj már ilyen fejet - röhögött fel Cortez.
- Te megírtad a matekot? Miért? Mondd, miéééért? - dramatizált Zsolti, és még Cortez karját is megrángatta a hatás kedvéért.

- A mai órán kidobós. A-sok a b-sek ellen.
- Miért nem fiúk a lányok ellen? - kérdezte Zsolti.
- Mert a lányok heten vannak - felelte a tanár.
- Plusz Dave - mondta Zsolti. Őrületesen nagy röhögés keletkezett, Dave pedig unottan tapsolt.

- Megkérném a mélyen tisztelt társaságot, hogy a közösségi oldalakon azonnal írják át az iskola nevét! Ez nem humoros! - förmedt rájuk Máday.
- Miről van szó? - suttogtam Virágnak.
- Hihi - kezdte olyan "Virágosan" a mesélést. Amúgy semmi extra, csak a fiúk átírták a Szent Johanna Alapítványi Gimnáziumot Szent Johanna Rehabilitációs Klínika és Elmegyógyintézetre.

Lenéztem a lapomra és gyorsan neki is láttam. Már majdnem negyedórája tartott a nyelvtanóra, amikor Zsolti kérdőn felnézett.
- Hogy írjuk azt, hogy "pálya"?
- P-vel - vágta rá Dave.
(...)
Csengetéskor Kardos megkért minket, hogy vigyük ki a lapokat. Feltápászkodtam, és elindultam, ahogyan mindenki. Illetve majdnem. Zsolti ugyanis hirtelen elkapta Kinga lapját, és vadul másolni kezdett róla. Erre Kinga beidegesedett, és rávert egyet a gipszével. Mindketten felordítottak, Kardos pedig elhessegette maga körül a diákokat, hogy odalásson.
- Nagy Zsolt, azonnal hozd ide a lapodat!
- Még egy pillanat - ikszelgetett összevissza sietve Zsolti. Kardos odalépett hozzá, és kikapta a kezéből a lapot.
- Ezért elégtelent kéne, hogy adjak - szidta le.
- Ne aggódjon, tanár úr - bólogatott Zsolti. - Biztosan az lesz.
Az osztály felnevetett, Kardos pedig úgy döntött, hogy totálisan elege van belőlünk.

- Látom, az utolsókat rúgod - jegyeztem meg kelletlenül, ahogy beléptem. Cortez nagy nehezen levette a szemét a tévéről, és felém nézett.
- Nem sértegetjük a beteget - ajándékozott meg egy gyönyörű mosollyal. Letettem a táskám a fotel karfájára, és sóhajtva fordultam felé.
- Jól nézel ki - tártam szét a karom hitetlenül.
- Örülök, hogy tetszem - felelte, amitől azonnal elöntötte a fejemet a pír.
- Úgy értem, nem tűnsz betegnek - javítottam ki magam.

- Azok ott a rockerek? - húzta össze a szemét Zsolti, és a sarok fel nézett. Mindannyian odakaptuk a fejünket. Andris és Robi görnyedten, ide-oda kapkodva a fejüket füstölögtek a sarkon, remélve, hogy nem feltűnőek. Á, nem voltak azok. Csak éppen mindenki rájuk látott. Máday viharzott ki hirtelen a bejárati ajtón, és eltökélten lépkedett. (...)
Macu odaadta Dave-nek a telefonját, aki lefogta a készülék alját, és suttogva beleszólt.
- Riadó! Egyes számú közellenség. A sas leszállni készül. Bagót eldobni. Ismétlem, eldobni - tette le a telefont. Hm. Azt hiszem, Dave túl sok kémfilmet néz.

- Bernáth és Haraszti - tért át a következő pontra Haller. Mosolyogva hallgattam, ahogy az ofő verejtékező homlokát törölgetve szidja le a két rockert, amiért megijesztették Barka tanárnőt. Igazából a töritanár szinte frászt kapott, mert amikor kinyitotta a teremajtót, ráesett Carlos, a csontváz. - És aki felvette a jelenetet, azonnal szedje le a videómegosztóról! Ez nem vicces!

- Zsák, te jössz! - ordította Zsolti.
Jacques krétával felrajzolta a szaggatott vonalakat a táblára, aztán kezdődhetett a játék.
- Én, én, én! - üvöltötte Zsolti. Haller biccentett, így adva engedélyt a következő tippre.
- E!
- Non - csóválta a fejét Zsák.
- Akkor o! - próbálkozott tovább Zsolti.
- Non.
- És p?
- Zsolti, csak egyet kérdezhetsz! - rikácsolt Kinga.
- Valóban, Zsolti, kérlek, fejezd be a tippeléseket - szólt rá az ofő is.
- Jó, már csak egyet. Naa - kérlelte.
- Rendben, még egyet kérdezhetsz - hagyta rá Haller.
- Klhbdt? - hadarta.
- Non, oui, non, oui, oui - kapkodta a fejét Jacques.
- Mondom, egyet! - üvöltötte Kinga.
- Ez egy volt! Egynek mondtam - röhögött fel Zsolti.

Macu felvéteke a Linkin Park What I've Done indult el, és az első képen egy csapat japán gyerek ült az oviban.
- Ez valami "Hol van Waldo?" játék? - röhögött fel Ricsi, utalva arra, hogy nem igazán ismertük fel osztálytársunkat. Macu mosolyogva megrázta a fejét.
- Nem, bekarikáztam nektek pirossal, az vagyok én!
- Tényleg - kiáltott fel Virág.

- Virág! Már megint kiütöttél! - ordította.
- Ez a játék lényege - pislogott nagyokat Virág, aztán bizonytalanul körbenézett. - Vagy nem?
- De - bólintott Cortez.
- Ha még egyszer kiütsz... - fenyegetőzött. Ricsi után Virág dobott, és nevetve lépett hármat. Zsolti hitetlenül rázta a fejét.
- Meg ne próbáld, hallod!
- De ott áll a bábud! Most mit csináljak? - ütötte ki Virág Zsolti újabb figuráját, mire Zsolti teljesen begőzölt.
- Jó, kiütöttél. Újra kezdem, nem érdekel - bólogatott hevesen. - De te mit fogsz csinálni bábu nélkül? - kapta fel a táblán lévő kis sárga bábut (Virágét), és egész egyszerűen bekapta (!!!!).
- Köpd ki! - sipákolta Virág.
- Nem - vigyorgott Zsolti, akinek a fogai közt látszott a sárga figura... (...)
- Tanár úr - mondta Zsolti riadtan. - Azt hiszem, véletlenül lenyeltem.
Haller a fejét fogta, Kinga elkerekedett szemmel bámult, Ricsi pedig mindenáron röntgenre akart menni Zsoltival, hogy megnézzék, látszik-e a kis bábu a felvételen. Ööö, valóban, nekünk ez nem való. Hiszen ötéves kor felett ajánlják ezt a játékot...

Vacsora 5/2 - a májgombóclevest nem kommentálnám. Ráadásul épphogy legyűrtem a felét, egy óvatlan pillanatban apu a tányéromba öntötte a sajátját, mintha ő megette volna! Néha nem tudom, hogy ki a gyerek, és ki a felnőtt.

- Elsőként Reni és Jacques - szólított fel minket a tanár. Beleittam a narancslémbe, aztán egy pillanatig eltöprengtem, hogy letegyem-e a pogim, de végül megvontam a vállam, és azzal együtt mentem a táblához. Jacques elolvasta a feladatot, aztán kérdőn felém mutatta, mert nem tudta, hogy mit jelent. Gyors gondolkodás után (azért nem mindenkinek jut eszébe elsőre franciául, hogy villáskulcs) megsúgtam a fülébe, és kezdődhetett a játék.
- Indulhat? - fordította fel a kis homokórát az ofő.
- Igen - bólintottam, és feltettem a kezem.
- Pogácsa! - ordította be Zsolti. Megráztam a fejem.
- Pék! - kapta el a fonalat Dave.
- Péklapát! - kontrázott Zsolti.
- Neem! - szóltam rájuk.
- Reni, ne beszélj! - emlékeztetett a szabályokra az ofő.
- Pogácsaképű! - tippelt tovább Zsolti.
- Szerinted ez a megfejtés? - nézett rá hitetlenül Kinga. - Hogy pogácsaképű?
- Lehet, hogy az! - húzta ki magát Zsolti.
Még mindig a fejemet rázva, tanácstalanul széttártam a karom. Ezek miről beszélnek?
- Liszt! - kiáltotta Ricsi.
- Úúú, Liszt Ferenc! - csillant fel Virág szeme.
- Leveles tészta! - mondta határozottan Kinga. Nemet intettem, és sóhajtottam egy hatalmasat.
- Megvan! Gondterhelt pék! - üvöltötte Zsolti, mire mindenki felröhögött.
- Lejárt az idő - szólt közbe Haller.
- Villáskulcs! - néztem szembe az osztállyal.
- Mi? - hőkölt hátra Ricsi.
- Hogy jutottatok el a gondterhelt pékig, amikor még el sem kezdtem mutogatni? - kérdeztem.
- Mert pogi van a kezedben!
- Mert ez az ebédszünet, és szerettem volna megenni! - nevettem el magam kínosan.

Macu és Dave következett.
- Az utolsó szamuráj! - ordította be Zsolti, amikor Macu megállt a táblánál.
- Te hülye vagy! - röhögött fel Ricsi teli szájjal.
Dave és Macu elolvasták a feladatot, aztán összenéztek, és amolyan "ez jó lesz" stílusban bólintottak. Dave leült a tanári asztalhoz, és úgy csinált, mintha gépelne, Macu pedig mellette járkált, és tátogva beszédet imitált.
- Munkahelyi zaklatás! - nyögte be Ricsi. Az egész osztály felröhögött, Haller pedig reménytelenül felsóhajtott.
A játék tovább folytatódott, Ricsi és Zsolti hihetetlen baromságokat ordítottak be, aztán Kinga a gipszével az asztalra csapott, és bemondta a megoldást. Zárójelentés. Hogy ezt honnan tudta? Na, erre nem jöttünk rá. :)

Már indultam volna be, amikor megtorpantam.
- Miért jöttél most ide? - kérdeztem visszafojtott lélegzettel. Cortez ellökte magát a kerítéstől, és a szemembe nézett.
- Látni akartalak - mondta. A föld megingott alattam, és megremegtek a térdeim. Nyitottam a szám, hogy válaszoljak, de nem jött ki hang a torkomon. A szívem majd kiugrott a helyéről, a pillangóimnak legalább a fele szörnyethalt, és én sem voltam túl stabil állapotban.

- Ren, te mit csináltál? - érdeklődött Ricsi. Nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, aztán összetalálkozott a tekintetem Cortezével. Óvatosan rám mosolygott, én pedig lesütöttem a szemem. Ricsi kérdőn kapkodta a fejét közöttünk - Oké, vágom - legyintett.

- Zsolti? Jössz velem?
- Felírlak. Sorsolás pénteken - röhögött.
- Ne szívass már! - csapott rá Móni.
- Mit hittél? Csomóan hívtak. Még nem döntöttem. Dave tanácsára kétfordulós versenyt hirdetek. A legjobb háromba lehet, hogy beleférsz.
- Elmentek ti a fenébe.

Fizika 5/3 - Ricsivel együtt feleltünk. Lesúgtam az egészet. Ő ötöst kapott, én négyest. Nem értem Gondost.

- Ren, tudod ki a legeslegjobb barátom a világon? - kurjantotta Ricsi a széken hintázva.
- Akinek matekházija van? - kérdeztem nevetve.
- Ja - bólintott.

Duplamatekra Gazdag helyett az ofő jött.
- Nincs matektanár? - pattant fel Zsolti.
- Gazdag tanárnő ma nincs bent, én helyettesítem - válaszolta Haller.
- Igeeen! Igen! Igen! - ordította Zsolti. - Ez az! Éljen! Igen!
- Zsolti, kérlek, fogd vissza magad, és fejezd be a táncolást - kérte az ofő.
- Ricsi, hová mész? - csodálkozott Haller, amikor Ricsi az ajtó felé indult.
- Szólok a két baromnak, hogy bejöhetnek - vonogatta a vállát.
- Tényleg! Hol van Haraszti és Bernáth? - csattant fel az ofő, amikor körbenézett.
- Elbújtak a suliboxukba Gazdag órájára - röhögött Dave, majd követte Macut, hogy lefényképezzék a "sztorit".
- Ez nem igaz! - rázta a fejét az ofő, és utánuk ment.
- Miért engedik ki őket? Én megvárnám, meddig van levegőjük - forgatta a szemét Kinga.

- Jé, nekem az jött ki, hogy partikirálynő vagyok - néztem fel büszkén.
- És még hiteltelen is - nézett Kinga unottan a plafonra. - Renáta, te partit maximum képen láttál eddig. És ne hazudj a válaszokban. Mutasd, kitöltöm helyetted.
- Nem tudod, milyen válaszokat adnék!
- Dehogynem. A négy lehetségesből a legunalmasabbat. Na, látod? Ez vagy te. "Sarokban üldögélve szemlélődő".

- Ez egy Jet-szám... - kezdte, mire mindenki érdeklődve nézett rá. A tanár biccentett, Cortez pedig folytatta. - A címe Are you gonna be my girl? - mondta. A teremben zúgolódás és susogás kezdődött, én meg kinyitottam a szótáram, és lapozgatni kezdtem. (...)
- Dave - fordultam hátra. Éppen a táskájába pakolta el az iPadját. - Használhatnám egy pillanatra? - kérdeztem arra az izére pillantva. (...)
Aztán akkorát dobbant a szívem, hogy azt hittem, egész egyszerűen kiugrik az asztalra.(...)
Az udvarra érve azon fáradoztam, hogy egyenletesen maradjon a légzésem. Felültem Cortez mellé, és kinyitottam a Bridget Jones Naplóját.(...) A fejezet első mondatát elolvastam, aztán alig hallhatóan megszólaltam.
- Tetszik a Jet-szám. (...)
- Ja, nem rossz - bólintott mosolyogva.

- Sziasztok - intettem lebiggyesztett szájjal, aztán egy pillanatig hezitáltam, végül odaléptem Cortezhez. - Jó szünetet.
- Kösz. Neked is - felelte mosolyogva. - Mikor jössz?
- A halloween bulira itt vagyok - mondtam, bár úgy éreztem, ezer év múlva lesz, hogy újra látom.
- Oké. Jó utat - nézett a szemembe, én meg zavartan beleharaptam a számba. Miért??? Miért kell elmennem???
- Köszi - mondtam letörten, és megfordultam. Abban a pillanatban Cortez megragadta a karom, és visszahúzott. A szívem felugrott a torkomba, a pulzusom az egekbe szökött, és levegőt is elfelejtettem venni.
- Vidd el ezt. Mielőtt megöl az unalom - zárta a tenyerembe az iPodját. Hálásan néztem a kezemben lévő kütyüre, és elmosolyodtam.
- Neked nem kell?
- Nem nagyon lesz időm hallgatni - vonta meg a vállát.
- Ó, értem - bólintottam. - Akkor...
- Hívlak - szólt halkan, és azt hiszem, tudta, hogy ez az, amit hallani szeretnék.

- Mindenki befelé! Ti, ott, ketten! A fa mögött! Mit műveltek? - üvöltötte torkaszakadtából Máday.
- Bújócskázunk - kurjantotta Andris, és azonnal rátaposott a csikkre.
- Gyere ide, fiam! Lehelj csak rám! - húzta össze a szemét az igazgatóhelyettes.
- Hagymás omlettet ettem! - sétált felé Andris.
- Én meg hánytam - kontrázott Robi.
Máday undorodva nézte őket, aztán legyintett.

Tudod, mit? - túrt bele idegesen a hajába. - Menj a francba! De komolyan - mondta ki kíméletlenül, én pedig elkerekedett szemekkel néztem rá, miközben egy óriási, kövér könnycsepp gördült végig az arcomon.

- Láttam egy filmet Angelina Jolie-val - témázott tovább Zsolti. - Szerintetek most akkor mi járunk? Mert bár csak egyszer láttam, és képernyőn keresztül... - kezdte, a többiekből pedig kitört a röhögés.
- Azt hiszed, vicces vagy? - förmedt rá Kinga.
- Szerintem nagyon - vágta rá Zsolti.

Ünnepek: 5/1 - Virág és Ricsi, Kinga és Zsolti, Jacques és Flóra, Peti és a pandasminkű emós lány. Én miért vagyok egyedül? :( :( :(

Elszúrtam. Tudom. És még mindig fáj, ha rá gondolok. De mit kéne tennem? Cortez az értésemre adta, elég világosan, hogy lezárta a kettőnk dolgát. Tiszteletben kell tartanom. Ha kínzom magam, ha nem eszem egy évig, ha nem alszom többet, akkor sem változtathatok rajta. Leültem az íróasztalomhoz, kinyitottam a matekfüzetem, és hirtelen felindulásból írni kezdtem az üres oldalra. Düh, csalódottság és az elmúlt évek minden sérelme volt az, amit papírra vetettem. Leírtam, hogy szeretem. Hogy szeptember 8-án úgy belezúgtam, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Hogy soha nem tudtam, mit gondol. Hogy végignéztem, ahogyan mindenki rajta lóg. Hogy mit éreztem, amikor Vikivel járt. Hogy mi volt bennem szilveszterkor, amikor megcsókolt, és amikor utána is Viki volt a barátnője. Leírtam mindent. Az érzéseimet, a kételyeimet, a hibáimat, a hibáit. Kilenc lap lett. Kétoldalas, szóval tizennyolc. Mikor az utolsó sort is befejeztem, megkönnyebbülten dőltem hátra. Így, az én szemszögemből nézve a dolgokat, nem volt annyira drasztikus hiba, amit elkövettem. Az elmúlt évek történései mellett szinte eltörpült. Kitéptem az oldalakat, és szépen behajtottam egy borítékba. Egyszer. Majd egyszer, ha elég erős leszek, talán odaadom neki. Felírtam az üres borítékra, hogy Cortez, aláhúztam a nevét kétszer, és egy darab celluxszal feltettem az asztalom feletti tükörre.

Szétesni könnyű, és önmarcangoló életet élni sem nehéz, a sírásról már nem is beszélve. De kihúzni magunkat, túllépni a hibán és továbbmenni? Na, ez az, ami baromi kemény meló, viszont nagyon megéri.

- Milyen lett a hajam? - kérdeztem halkan. Kinga kimért pillantást vetett rám.
- Jó.
- Köszi - vágtam rá boldogan.
- Észhez tértél? - enyhült meg kicsit.
- Igen. Anyu segített.
Kinga elismerően bólintott.
- Igen, sejtettem. A szüleid felettébb talpraesettek, ezért is furcsa számomra, hogy te ilyen szerencsétlen vagy. Mondd, nem fogadtak örökbe?
- Te nem vagy normális - sóhajtottam a fejemet rázva.
- Csak kérdeztem - szólt utánam, de kínosan röhögve visszaléptem a többiekhez.

Aztán jött a harmadik kérdés, amitől elszabadult a pokol: Ki a legjobb barátod?
- Igazi vagy kitalált? - ordította be Zsolti. Az osztály elnémult, és mindenki visszafojtott röhögéssel nézett körbe.
- Befejeznéd végre? - csapott az asztalra idegesen Kinga.
- Nyáron, amikor Párizsban voltam... - nosztalgiázott Zsolti.
- Most már képen töröllek - dühöngött Kinga.
- Láttam egy lányt - folytatta Zsolti. - Azóta tart a kapcsolatunk. Megláttam, és tudtam, mi innentől egy pár vagyunk. Ott kellett hagynom, mert a vámon nem engednek át szobrokat, de tudom, ő is sokat gondol rám... - fejezte be a mesét Zsolti. Zengett a terem a röhögéstől.
Kinga összecsapta a füzetét, és feltérdelt a székére. Vibrált a szeme a dühtől.
- Na, ide figyelj! - bökött Zsolti felé. - Vagy idióta maradsz, és folytatod ezt a gyerekes viselkedést, vagy felnősz végre, és akkor hajlandó vagyok járni veled - mondta ki szemrebbenés nélkül, mire tátva maradt a szám.
Mindenki, de mindenki lefagyva bámulta őket, erre aztán senki nem számított. Fogalmunk sem volt, mit reagáljunk, egyszerűen sokkot kaptunk.
- Nos? - fonta össze a karját Kinga. Zsolti zavartan pislogott kettőt, és elröhögte magát.
- Hát. Akkor a második - közölte vihogva.
(...)
- Kinga! - meredten rá totál elképedve.
- Mi az? - kérdezte, mintha mi sem történt volna.
- Ez mi a fene volt?
- Mi?
- A kirohanásod az órán!
- Ja, hogy az? Szerettem volna pontot tenni az i-re - legyintett.
- De így? - hüledeztem.
- Rólad kéne példát vennem, és egy kétszáznyolc részes szappanopera keretében intézni a dolgokat? Ne haragudj, de nekem erre nincs időm!
- Jó, jó - fogtam a fejem, elengedve a fülem mellett a gúnyos megjegyzését. - De most járni fogtok?
- Igen, úgy tűnik - biccentett.
- Te jó ég! És... És mi lesz a szövetségünkkel? Az erős és független lányokkal? - hebegtem.
- Mi lenne?
- Kiszállsz?
- Nem. Miért szállnék ki? Én alapítottam.
- De hát, ha barátod van...
- Renáta, neked fogalmad sincs semmiről.
- Látod, ez egészen biztos - nevettem fel őszintén.

Bevártam Virágot, és együtt mentünk ki a suli elé.
- Ren, jössz velünk?
- Hová? - csodálkoztam, amikor Ricsi feltette a kérdést.
- Zsoltiékhoz. Péntek van.
- De Zsolti épp most ment el Kingával - mutattam az út felé.
- Na és? Miért kell Zsolti ahhoz, hogy nála lógjunk? - kérdezte Dave döbbenten. Én meg azt nem értettem, hogy ők ezen mit nem értenek.

- Figyelj - kezdte Zsolti, amikor egy ideje már csendben sétáltunk. - Sajnálom a dolgot, ami Cortezzel van.
- Én is - néztem magam elé. - Mondott neked valamit? - fordultam felé félve.
- Nem - ingatta a fejét. - Nem beszél rólad. Szóba se kerülhetsz.
- Remek kilátások - sziszegtem. - Kár, hogy ő nem úgy kezeli ezt a francia dolgot, mint te.
- Nem vagyunk egyformák. Mindkettőnknek mást jelentett. Én nyertem vele - tárta szét a karját, amikor megálltunk a kapunknál -, ő vesztett.
A mai nap szép végszava. No comment.

Vacsora 5/1 - krumplifőzelék fasírttal. Elvileg. Gyakorlatilag tippem sincs, apuval bökdöstük egy darabig, de nem jöttünk rá, hogy mi micsoda.

Baranyai becsukta maga mögött az ajtót, és kérte az osztályt, hogy maradjunk csendben.
- Ez meg mi? - nézett döbbenten a terem sarkában álló csontvázra. Illetve csontvázakra.
- Carlosnak hoztunk barátnőt. Olyan egyedül volt - vihogott Robi.
- Azonnal vigyétek vissza az a-sok termébe! - csattant fel a tanárnő.
- Nekik nem kell - kurjantotta Dave.
- Már hogyne kéne? Haraszti, állj fel, és vidd vissza! És szedjétek le róla a kisfiút ábrázoló pólót!
Nos, a csontvázlányt valóban Andris és Robi lopta az a-sok terméből, még pénteken. A Justin Bieberes póló Virágtól származik (nem tudom, miért van ilyenje), a sál, ami a nyaka köré volt tekerve, az enyém, a fülvédő pedig Kingáé. Csinos volt, kár, hogy Baranyai nem tartotta viccesnek. Robi megfogta a csontvázat, és kisétált vele a teremből. A biosztanárnő a nyitott ajtón át figyelte, ahogyan átmegy a folyosó másik oldalára, aztán egy hatalmas csattanást követően felháborodva sietett utána.
- Haraszti, azt mondtam, hogy dobd? - üvöltötte. Az egész osztály szakadt a nevetéstől.

Hazafelé sétáltam, amikor Gomba visszahívott. (...) A hangjából ítélve feldobódott, hogy megvan neki a számom, bár megkértem rá, hogy ne hívogasson kétpercenként. Erre fel vacsora közben megcsörrent a mobilom, mire zavartan kikaptam a zsebemből. Csak kinyomtam, de hiába. Mint a hiénák, anyuék úgy ugrottak rá a témára.
- Ki volt?
- Senki - ráztam meg a fejem.
- A senki nem tud telefonálni - nézett rám anyu.
- Gomba.
- Nem, ez brokkoli - turkált apu a tányérjában.
- Nem, úgy értem, Gomba hívott.

Kinga és Zsolti érkeztek meg kézen fogva.
- Matekházi? - kérdezte Zsolti úgy általánosságban.
- Kérd el Kingától - tárta szét a karját Dave.
- Te most viccelsz, ugye? - kérdezte Kinga hűvösen.
- Ne már! Nem adja oda neki? - vihogott Macu.
- Természetesen nem! - közölte Kinga. Zsolti röhögve megvonta a vállát, és felém fordult.
- Tessék - kaptam ki a füzetet a táskámból.
- Renáta, ne add oda! - förmedt rám Kinga.
- Asszony, te maradj csöndben! - csitította Zsolti.
- Mit mondtál? - hüledezett Kinga. - Te hímsoviniszta állat!

Az ajtó felé néztem, Kinga és Zsolti léptek be rajta.
- Befagy a takony az orromba - jelentette be Zsolti gusztustalanul. Kinga fintorogva ellépett mellőle, és odaült hozzám. Lehúzta a cipzárját és kibújt a kabátjából.
- Időnként, amikor huzamosabb ideig csendben van - nézett Zsolti után -, akkor még kedvelem is - sóhajtotta.
Mosolyogva bólintottam, és nem reagáltam, hagytam, hogy Kinga tegye az agyát és elhitesse, hogy időnkénk mennyire nem bírja Zsoltit. Aha, hát persze.

Ajjaj - nézett fel Zsolti a salátájából. - Jön az asszony. Hoztatok díszeket?
- Miket? - ráztam meg a fejem.
Kinga odalépett hozzánk, nyomott egy gyors puszit Zsoltinak, aztán körbefordult.
- Kérem a karácsonyi díszítőhét kellékeit. Most!
- Ííííííj - csapott a homlokára Virág. Mi, többiek is hasonlóképpen sziszegtünk. Totál megfeledkezünk róla.
- Ezt nem mondhatjátok komolyan! Küldtem e-mailt. Kietettem a Facebook-falamra! Kiírtam msn-en! Hol vannak a díszek? - ordította.
- Tessék - vett elő Zsolti a táskájából egy kis harangot.
- Ezt mind összeszedted? Gratulálok - fújtatott unottan, és kikapta a kezéből. - Gyerünk, tovább.
- Ööö - matatott Virág a zsebében. Egy Kinder játékot talált. - Én ezt hoztam. Feltehetnénk a fára, mondjuk - töprengett.
- Ne hazudj! Ez nem dísz, hanem egy piros traktor! Attól, hogy te ostoba vagy, még ne nézz engem is annak! - förmedt rá Kinga.

A tanórákon keményen haladtunk, összefogalások, gigantikus tézébeígérések, ráadásul Kardos első órán bejelentette, hogy csütörtökön színházba viszi a két tizenegyedikes osztályt.
- Úgy gondolom, képesek vagytok kultúráltan végigülni egy előadást.
Zsolti büfögött egyet, mire a tanár szikrázó tekintettel kapta fel a fejét.
- Elnézést. Meki - szabadkozott Zsolti.
- Nagy Zsolt, elegem van belőled! - rázta a fejét Kardos. - Antai-Kelemennel mi van?
- Beteg.
- Csütörtökre meggyógyul? - kérdezte gúnyosan a tanár, afféle "beteg, mi?" stílusban.
- Nem. A héten nem jön - kiáltotta Ricsi.
- Jó. Akkor az ő jegyét átadjuk valakinek. Ötletek?
- Az a tizedikes. Tudja, aki... - kurjantotta be Robi, és a mellkasa elé tette a kezét, imitálva, hogy... Mit is?
- Lány? - kerekedett el Kardos szeme.
- Úgy értette, hogy nagymellű, de mindegy - vihogta Dave.
- Befejezni! - sütötte le Kardos a szemét zavartan.

- Bernáth és Haraszti! Mit műveltek azzal a csontvázzal? - kiáltotta Kardos a terem sarkában lévő rockereknek. Szegény Carlos testét Robi fogta, a feje azonban Andrisnál maradt.
- Lenni vagy nem lenni? - fordította maga felé a koponyát Andris, mire hangosan felnevettem.
- 11/b! A sírba visztek - rázta a fejét Kardos.
Ahogy a tanár kilépett az ajtón, Andris egy jól irányzott mozdulattal a levegőbe repítette a koponyát, és egyenesen Gábornak rúgta.
- Nem emlékszem, hogy ilyen lenne a Hamletben - fogtam a fejem.
- Alternatív változat, Reni. Alternatív - biccentett Andris.

Már maga az út érdekesen telt. A buszon az a-sok csendben ácsorogtak, a mi osztályunk viszont tombolt. Andris és Robi beültek egy néni mellé, és két oldalról énekeltek neki Guns N' Rosest. Ezerszer is elnézést kértem az öreg hölgytől, aztán amikor megkérdezte, hogy melyik iskolába járunk, halkan magyarázkodni kezdtem, hogy kisegítőbe. Mással nem tudtam magyarázni, hogy Zsolti miért húzódzkodik a korláton, Ricsi miért alszik Virág vállára hajtott fejjel, Jacques miért nem érti a magyarul feltett kérdést, és hogy Kinga miért kap dührohamot időközönként. A néni riadtan bólintott, és a következő megállónál leszállt. Nem hibáztattam érte.

- Ó, kamaszok a színházban. Az mindig mókás - bólogatott anyu mosolyogva.
- Hát, igen. Mondjuk az, hogy Ricsi félrenyelte a kólát, amit egyébként nem lett volna szabad bevinnie, és prüszkölve ráköpte Macura, aki az előadás közben felállt és káromkodva törölgette a ruháját, talán több mint mókás - jegyeztem meg.
- Jaj! - húzta el a száját anyu.
- És Virág sem egy tipikus színházba járó lány, ő nem értette a darabot, és folyamatosan tőlem kérdezgette, hogy "ez ki?" , "mit akar?" , "ez nem az, aki előbb volt?"... Ebben csak az a durva, hogy hét székkel arrébb ült - töprengtem.
- És Kardos tanár úr? - érdeklődött anyu.
- Azt hiszem, ha nincs az idegosztályon, akkor kemény órák várnak ránk.

- Oki. Akkor nálam találkozunk - bólintott Virág.
- Rendesek vagytok - néztem rájuk visszanyelve a könnyeket.
- Azonban - sóhajtotta Kinga, nem is figyelve rám - nem tetszik a buli neve. Lánybuli? Az olyan elcsépelt. Legyen inkább "Egyedül Renátának nincs barátja, szánjuk meg őt péntek este". Az találóbb.
- Kösz - sziszegtem és nyomban eltűnt minden meghatottságom. Kinga kíméletes és finom lány.

Haller csapta be maga mögött az ajtót.
- Ellenőrzőket! És szégyelljétek magatokat!
- Tanár úr! - lóbálta meg a kezét Ricsi.
- Tessék, Richárd.
- Ha kiszégyelltem magam, lemehetek a büfébe?
Az ofő megdörzsölte az orrnyergét, és megrázta a fejét.
- Ez nem vicces. Kardos tanár úr felháborodva keresett meg. És különben ki készítette azokat a fotókat? És Zsolti, neked mi van az orrodban?
- Franciadrazsé - felelte Zsolti.

Kattints ide mégtöbb idézetért a Reményből!