SZJG - Barátok

 

- Riprtot akarok az iskola legnépszerűbb diákjával! - adta ki az utasítást Timi.

- Már elnézést, de éppen Gondos tanárnővel terveztem riportot - szállt vitába Kinga.

Ha engem kérdeznek, a kémiatanárnővel készített riportra senki sem kíváncsi, főleg, mióta megalakult a Facebookon, a "Gondos haja" rajongói oldal, ahol a diákok megbeszélhetik, a tanárnő haja melyik kémiai vegyülettől rézvörös.

 

- Cortez, leköteleznél, ha mondanál végre egy időpontot, amikor megcsinálhatjuk az interjút. Van magánéletem, nem szeretnék sokáig ezzel foglalkozni.

- Mér'? Telivér bealszik a skype előtt? - vihogott Zsolti.

 

A folyosón lévő suliboxunkból kiszedtük a bioszfelszerelésünket, aztán bementünk a terembe. Illetve szerettünk volna. De az ajtó csukva volt, és bárhogy próbáltunk benyitni, nem sikerült.

- Most kopogjunk be? - csodálkoztam, mire Virág tanácstalanul megvonta a vállát. Hát, próba szerencse alapon bekopogtam, aztán rögtön jött a válasz.

- Mondd a jelszót!

- Mi? (...)

- A jelszót!

- Ide járunk. És szeretnénk bemenni.

- Negatív - kiáltotta.

- Ez nem igaz - nevettem el magam kínosan, és feltartottam a kezem, jelezve, hogy akkor nem megyünk be. Virág nem adta fel ilyen könnyen.

- Pete Wentz?

- Negatív.

- Fall out boy?

- Negatív.

- AFC Tomi?

- Negatív.

(...)

- Mi van itt? - állt meg mellettünk Kinga.

- Andris és Robi jelszót kérnek - vontam meg a vállam.

- Hülyék vagytok! - kiáltotta Kinga.

- Negatív - jött a válasz azonnal.

- Na, elég ebből! - Kinga megragadta a kilincset, és teljes erejével megpróbálta kifelé húzni. A fiúl bentről pedig megpróbálták befelé rántani.

(...)

- Mi történt? - lépett hozzánk Dave.

- Andris és Robi kontra Kinga - feleltem.

- Aha! Tárgyalok velük - biccentett Dave. Előkapta a zakója zsebéből a mobilját, ujjait villámgyorsan húzkodta a kijelzőn. (...)

- Menj arrébb, berúgom! - kiáltotta Zsolti. Kinga hátrafordult, és grimaszolva megrázta a fejét.

- Kifelé nyílik - közölte. Zsolti ezen szemmel láthatólag megdöbbent.

- Tényleg? Mióta? 

- Mindig is kifelé nyílt - nevettem el magam.

- Nem! Nem! Tavaly már egyszer berúgtam.

- Akkor biztos nyáron cserélték ki - legyintett egy a-s fiú a nézők közül.

Na, ez megosztotta a tömeget. A fél társaság azzal volt elfoglalva, hogy bejussunk, a másik fele meg azzal, hogy mikor cserélték ki az ajtókat. Ha nyáron, akkor is, fél éve nem tűnt fel senkinek. :)

(...)

Mosolyogva leültem a helyemre, és azt hallgattam, ahogyan Zsolti mindenkit megkérdez, mégis mit gondolnak az ajtóról. 

- Hagyd már abba, tavaly nyáron cserélték ki az összeset - szólt rá végül Ricsi.

- Honnan tudod? - csodálkozott Virág.

- Erre deszkáztam, benéztem.

- Ablakot deszkáztál? - pislogott nagyokat, mire Ricsi elnevette magát.

- Emó, sötét vagy! Gördeszka, rémlik?

- Jaa, télleg - vigyorgott Virág, aztán két kézzel megdörzsölte az arcát.

 

Bólintottam Virágnak, és mivel ránk csengettek, az ajtó felé indultam. Hirtelen egy kéz ragadta meg a karom, mire visszafordultam. Cortez fogta a csuklóm, és szólt, hogy várjak.

- Miért? - kérdeztem torkomban dobogó szívvel. Így nehéz róla nem tudomást venni.

- Ne egyedül menj - mondta, és ez olyan nagyon édes volt tőle! Dorián minden bizonnyal be van rágva, meg amúgy is, a szilveszteri eset után mindenkinek meg van róla a véleménye, erre Cortez jön velem, nehogy bajom essen! A fenébe. Még mindig szörnyen szeretem. :(

 

Végül már nem bírtam tovább, és megkérdeztem, hogy mit mondott Cortez Edinának.

- Amit a többieknek is. Nemet - mosolygott rosszindulatúan.

- Érthető. Van barátnője... - dünnyögtem. Kinga idegesen megrázta a fejét.

- Tedd már túl magad rajta!

- Próbálom! - védekeztem, de nem sokra mentem.

- Renáta, egyszerűen szánalmas vagy! Rólad nevezték el a "remény hal meg utoljára" mondást.

 

- Kivel mész a farsangi bálra? - húzta össze a szemét Dorián.

- Hát, az úgy van, hogy... - dadogott Virág, én pedig idegesen bámultam a földet.

- Velem - közölte Cortez határozottan. Dorián felváltva nézett hol Cortezre, hol pedig Virágra, aki először értetlenül bámult, majd mikor leesett neki, bizonytalanul elmosolyodott.

- Ó. Hát - nevetett kínosan Dorián. - Akkor mindegy.

- Szerintem is - biccentett Cortez. (...) Virág hatalmasat sóhajtva Cortez felé fordult.

- Azta. Nagyon kösz.

Addigra Viki is odaállt hozzánk, és kérdőn figyelte a párbeszédet.

- Nincs mit - vonta meg a vállát Cortez.

- Na és tényleg elmész vele, vagy megint csak játszod a hőst? - szólalt meg hirtelen Arnold. Amúgy is baromi hideg volt, de az ő párbeszédüktől még jobban megfagyott körülöttünk a levegő. Cortez biztosította Virágot (anélkül, hogy Arnoldra nézett volna), hogy elkíséri pénteken, mire Virág ugrándozott örömében. :)

 

- Zsolti, megtennéd, hogy elteszed a... komplett ebédedet? - nézett furcsán. Megértettem a döbbenetét. Mi, többiek, visszafojtott nevetéssel néztük, ahogyan Zsolti leteszi a villáját(!). 

- Tanárnő, ez szigorú diéta, a személyi edzőm írta elő, hogy pontosan most kell megennem - közölte.

- Igazán? - kérdezte a tanárnő, és alig bírta visszatartani a nevetést.

- Igen.

- És megoldható lenne, hogy esetleg szünetben fejezd be? 

- Nem tudom. Addigra kihűl a hús, és meg kell melegíttetnem a büfében. Megkérdezhetem a személyi edzőmet, mit gondol erről?

- Eszedbe ne jusson telefonálni az órámon! - förmedt rá Farkas.

- Nem, szerencsére ő is itt van - legyintett Zsolti, és Dave felé fordult, aki a telefonjában nézett valami táblázatot. - Jó, ha szünetben eszem meg?

- Jó, legyen. De akkor az ötödik órában eszed meg a halas szendvicset - biccentett Dave.

Mindenkiből kitört a nevetés, miután kiderült, hogy Dave már nemcsak menedzser, de személyi edző is egyben. :) Zsolti elpakolta az ételhordóját (fura dolgokkal járnak suliba, az biztos), aztán folytathattuk az órát.

 

Aztán amikor felajánlottam, hogy segítek bármiben, anyu lehajtotta a laptop fedelét, és gyanakodva méregetett.

- El szeretnél menni valahova... - találgatott.

- Nem, dehogy - ráztam meg a fejem felháborodottan, mert hát ez úgy tűnt, mintha titkolnivalóm lenne, azért ajánlom fel a segítségem. Várjunk csak. Pont erről volt szó, úgyhogy inkább lesütöttem a szemem.

- Cortezzel van baj... - próbálkozott tovább.

- Nem, tényleg nem.

- Akkor - töprengett anyu, aztán mérges lett. Rájött. - Csütörtök van. Rajzóra!

- Ööö. Igen - biccentettem a szám szélét rágva.

- Ne mondd, hogy kaptál egy egyest! - hüledezett anyu. Nem mondtam.

- Kettőt - vallottam be, és igyekeztem felkészülni arra a hangterjedelemre, ami anyuból készült kitörni. Először csak kiabált, aztán már visított, végül már csak a denevérekkel tudott volna kommunikálni, úgyhogy csak hallgattam, és folyamatosan lefelé néztem, hogy legalább a szemrehányó tekintetet elkerüljem.

 

- Na! Erről beszéltem. Ezt csinálta Cortez! Ugye, milyen szupi? - magyarázta Virág, de alig hallottam, mit mond. Teljesen ledöbbenve álltam, és beletelt néhány percbe, mire magamhoz tértem. A képet azonnal felismertem, holott most láttam először. A szívem olyan hevesen vert, hogy szinte kiugrott a helyéről, és jó lett volna leülni, mert a térdem néhányszor megbicsaklott, de egyszerűen nem tudtam elmozdulni. Földbe gyökerezett a lábam. A képen egy épület látszott, aminek lépcsőjén egy manga lány ült, lehajtott fejjel, egymás felé forduló lábbal, kissé csámpásan. A tértén összekulcsolta a kezét, a haja előre lógott. Bár felette, az égen millió fényes tűzijáték durrant, a manga lány egyedül volt, és szörnyen szomorúnak tűnt. Te jó ég! A szám elé kaptam a kezem, mire Virág rám nézett.

- Na, hogy tetszik?

- Virág - suttogtam rémülten. - Ez én vagyok...

- He? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel.

- Szilveszter... - motyogtam. Virág legalább négy percig kapkodta a fejét köztem és a kép között, majd elkerekedett a szeme.

- Azta!

Hát igen. Én is kábé ennyit tudtam mondani.

 

- Igazgatóhelyettes-asszony, becsszó, hogy nem mi voltunk - fetrengett Ricsi a padján, aki nehezen viselte a büntit. Hülyére unta magát.

- 10/b, borotvaélen táncoltok! Ez a viselkedés teljességgel elfogadhatatlan! Azonnal jelentkezzen, aki ezt tette! - kiáltotta. Kis hatásszünet után Jacques emelte fel a kezét, mire mindenki meglepődött.

- Te voltál, fiam? - csodálkozott az ig. helyettes. Jacques azonnal a fejét rázta, és szólt, hogy csak ki szeretne menni a mosdóba. Na, ezen mindenki elnevette magát, és miközben Jacques kiszaladt a teremből, Máday megpróbált fegyelmezni minket.

(...)

Csengetés előtt már mindenki kellően szenvedett, úgyhogy Andris és Robi érkezése igazán feldobott minket. Ugyanis kéttálcányi üdítőt és kaját hoztak a büféből. Mi, Virággal például kaptunk minyont. :) Jó, Máday annyira nem lelkesedett a dologért, kikérte magának, hogy mi vígan eszünk-iszunk, amikor éppen magunkba kéne szállni. Hát, nem tudom, a mi osztályunk nem az a kifejezetten "magába-szállós" típus. :)

 

A képregény hét miatt a könyvtárban használt képregény- és mangavásár volt, így Virág kissé nehezen viselte, hogy büntetésben vagyunk. Megkért, hogy suli után maradjak vele nézelődni.

- Sajna nem tudok, mert Peti elém jön... - mondtam zavartan.

- Úú, tényleg. Jó, mindegy, akkor majd benézek egyedül - mosolygott Virág.

- Ki jön eléd? - ejtette az ölébe Arnold a Rumnaplót, és a padomon ülve lenézett rám.

- Ja, csak egy ismerősöm - legyintettem. Arnold teljesen ledöbbenve figyelt, úgyhogy hirtelen elkaptam a fejem. Pechemre pont Cortez irányába, aki szintén engem bámult. Most mi van? Miért néz rám mindenki furán???

 

- Kérem - nyúlt Gazdag Zsolti felé, aki a tenyerében összegyűrte az apró lapot.

- Tessék - nyújtotta Zsolti a dolgozatát, mire a tanárnő dühösen megrázta a fejét.

- Nem azt. A kis papírt!

Elfehéredve néztem Zsoltira. Ha odaadja a puskám, akkor én is egyest kapok! Nem kaphatok egyest, majdnem az egyetlen vagyok, aki megtanulta!!!

- Milyen papírt? - pislogott értetlenül Zsolti, és óvatosan felém nézett. Én totál elkeseredetten figyeltem a jelenetet, és próbáltam lélekben felkészíteni magam egy matek egyesre.

- Azt, ami a kezedben van!

- Ja, ezt - bólintott Zsolti, aztán hirtelen átfutott az arcán némi mérlegelés, végül vállat vont, és... és bekapta a kis papírt. Gyors szájmozgással összerágta, aztán nyelt egy hatalmasat. Én még akkor is döbbenten meredtem rá, amikor a többiekből kitört a röhögés. A tanárnő pislogás nélkül nézte Zsoltit, azt hiszem, hirtelen nem találta a szavakat.

 

- Megjöttünk! - kiáltottam.

Természetesen anyuék azonnal felpattantak, és a jól betanult "mit akarsz a lányomtól?" nézéssel méregették Petit. Miután túl voltak a kézfogáson (röntgenszemük azonnal kiszúrta a fekete körömlakkot), feltettek pár kérdést Petinek. Normál esetben én ilyen "hogy megy a suli?" "milyen a tizenegyedik?", "hogy jössz ki az osztálytársakkal?" kérdésekre számítottam. De a szüleim ritkán tartoznak a "normál" kategóriába, úgyhogy szegény Peti kapott pár keresztkérdést, mint pl. "dohányzol?" , "tagja vagy bármilyen szektának?" (???) , "hogyan jellemeznéd magad?". Rém ciki volt az egész, de komolyan, le a kalappal Peti előtt, tök lazán vette az akadályokat, és intelligensen meg szimpatikusan válaszolt. Anyu egyszer el is mosolyodott, úgyhogy tudtam, nagyjából áldásukat adják a barátságunkra.

 

- Nagy Zsolt, először is ne üvölts! - szólt rá az ofő. - Másodszor, valóban papírt ettél Gazdag tanárnő óráján? 

- Ez a fogyókúra kikészít - vonogatta a vállát Zsolti, és összeröhögött a többiekkel.

 

Tesi után kifáradva (békaugrálás, te jó ég) mentünk fel a suliboxunkhoz Virággal, és szomorúan láttam, hogy nem nőtt a post-it lapjaim száma. Továbbra is három volt, Virágtól, Zsáktól és Karcsitól. Virágnak pedig kettő. Egy tőlem, egy pedig fordított "R" betű aláírással.

- Az ki? - csodálkoztam.

- Csak egy rajzszakkörös - legyintett Virág, és úgy láttam, elvörösödött. Nem is említette, hogy van valaki rajzon, akivel jóban van. :)

 

- Mit olvasol? - váltottam témát, de közben már meg is néztem az Arnold kezében tarott könyv gerincét. Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? Hű, a címe nagyon klassz. Arnold pár szóban elmondta, hogy Dick zseniális művét egyszerűen nem tudja letenni, én meg áhítattal hallgattam, amikor Virág beleszólt.

- Ajj már, ez nem is az! - közölte. Arnolddal mindketten furán néztünk rá. Virág és a könyvek? Érdekes gondolat.

- Mi nem az? - kérdezte Arnold, mivel úgy tűnt, Virág csak ennyit akart megjegyezni.

- Én már láttam ezt. A szárnyas fejvadász. Ez egy film, nem könyv... - mesélte izgatottan. Arndold sóhajtva csóválta a fejét. Sokszor tesz így, amikor Virággal próbál szót érteni.

- Virág, a könyv volt előbb, aztán megfilmesítették.

- De nem, mert én tökre rég láttam. Még apuval. Gyerek voltam. Emlékszem, úúúgy féltem - mesélte, miközben összevissza ugrált, hátha felmelegszik és kevésbé fázik.

- Valóban, Virág, a film is régi. Azonban a könyv előbb íródott. Értelemszerűen - magyarázta Arnold.

- Neem, már totál retró.

- De a könyv előbb íródott, mivel ebből készítették a filmet - próbálkozott tovább Arnold, de Virágot nehéz meggyőzni. Ő állította, hogy nem, és kész. :)

 

- Dorián leszedte az összes post-itet, ami a szekrényén volt - közöltem, mire a fiúk idegesen néztek rám. 

- Akkor rakjunk rá újakat - közölte Dave.

- Én már tettem, de ha akarja, leveszi azt is - vonogattam a vállam tehetetlenül.

- Akkor most az lesz, hogy emó lapjait máshol gyűjtjük - nézett fel Ricsi, és a tekintetében "heuréka!" csillogott. Na igen. Nobelt neki. :)

- Jó, gyűjtsük annak a kilencedikes Harry Potter figurának a hátán! - jutott Dave eszébe hirtelen. Itt a másik nobeles.

- Hagyjátok békén Karcsit! - jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.

- Kár - csettintett Dave.

- Szerintem aki akar Virágnak adni, az a kezébe nyomja, és majd elteszi - szólt Cortez, mire mindannyian csendben végiggondoltuk. Jó ötlet volt. - Az úgy jó? - kérdezte tőle Cortez, Virág pedig levette a szemüvegét, és megtörölte az összekönnyezett lencséket.

- Ühüm - mosolyodott el. 

 

Cortez - Just leave me alone (állapota elfoglalt). Minden mindegy alapon rákattintottam. Másolom:

Reni üzenete: Itt vagy?

Pár másodperc múlva villogni kezdett az ablaka.

Cortez üzenete: Tudsz olvasni?

Reni üzenete: Igen :(

Cortez üzenete: Jó. Akkor kopizd be a kiírásomat egy fordítóba, hátha megérted.

Cortez kijelentkezett.

 

- Figyelj - kezdtem halkan. - Vigyázz magadra, és írj!

- Persze - biccentett türelmetlenül, aztán gyorsan átölelt, mire a lépcső előtt álló Ricsiék hangos füttykoncertbe kezdtek.

- Neményi, mi is megöleljünk? - üvöltötte Zsolti, miközben kiesett a szájából egy darab Ham-Let. Virág odakiáltotta nekik, hogy Arnold elutazik egy hétre, azért búcsúzkodunk, mire a srácok mégjobban huhogni kezdtek.

- És úgy nem lehet, hogy nem jössz vissza? - kiabálta Ricsi, nekem meg összeszorult a torkom.

 

Az érkezésünkre a színpadon lévő Ricsi azonnal felfigyelt, a basszgitárjával odament Cortezhez, és valamit a fülébe súgott. Cortez felénk fordult, pár pillanatig csak nézett, végül elmosolyodott. A fejével biccentett, mire odaverekedtem magam a színpad elé. Zsolti, Ricsi és Viki tovább adták a zenei alapot, amíg Cortez leguggolt az emelvény szélén, és közel hajolt hozzám.

- Mit csinálsz itt? - üvöltötte.

- Jöttem - vontam meg a vállam. - A többiek is itt vannak. Látod, ott lökdösődik Kinga a stúdióssal - mutattam az ajtó felé. COrtez mosolyogva odapillantott, aztán mélyen a szemembe nézett.

- Köszi - mondta, de a hangzavarban csak a szájáról tudtam leolvasni.

Zavartan megvontam a vállam, mire... mire Cortez odahajolt hozzám, és egy gyors puszit adott a homlokomra. A döbbenettől teljesen lefagytam, aztán hátratántorodtam, és beleütköztem Virágba.

(...)

Felcsendült az Oasis-tól a Wonderwall, én pedig megfordultam. Cortez a színpadon állt, középen, a mikrofonja sokkal magasabbra volt állítva (mint Liamnek), és behunyt szemmel, felfelé tartott fejjel énekelt. Csak egy résznél nyitotta ki a szemét. "...And after all, You're my wonderwall". És rám nézett. Pont rám. No comment. 

 

- Tegnap este kerestelek msn-en, megakadtam a zeneajánlóval - kezdtem, miközben beszálltunk apu kocsijába.

- Jaa, izé - vakargatta a homlokát. - Megsétáltattam R. P-t, aztán tévéztem - vonogatta a vállát, én pedig automatikusan megcsóváltam a fejem. Megint átnevezte  a kiskutyáját.

- R.P.? - tűnődtem. - Már megint Robert Pattinson mánia? - mosolyodtam el.

- Ühüm - bólogatott Virág elvörösödve.

 

Kinga fekete símaszkban, tetőtől talpig feketében ácsorgott, annyira beleolvadt a sötét délutánba, hogy először fel sem ismertem.

- Fogd - nyomott a kezembe egy hasonló maszkot, mint amit viselt.

- Most betörünk valahová? - kérdeztem.

- Szörnyen vicces - forgatta a szemét unottan. - Most leleplezünk.

- Mi van?

- Virág nyolc perce indult el kutyát sétáltatni, egyedül. Nézzük meg.

- Kinga, ez túlzás. Ha akarja, majd elmondja.

- Renáta, téged nem érdekel, hogy ki az, akibe belezúgott?

- De - vallottam be őszintén.

- Akkor vedd fel.

- Oké, csak szólok a szüleimnek.

(...)

A sötét utcán úgy suhantunk végig, mint két árnyék. Kinga a saroknál megállított, kommandós módjára feltartotta a kezét, hogy maradjak, majd miután kilesett, jelzett, hogy tiszta a levegő. Azt hiszem, túl sok kémregényt olvasott. Legalább félóráig mászkáltunk Virág "kutyasétáltató" útvonalán, de nem futottunk össze vele.

- Most már haza fog menni - nyomtam be a Casióm gombját, mire a kijelző kéken világítani kezdett.

- Akkor nyomás. Tettenérés indul - futott el Kinga, engem meg jól ott hagyott. Az a csoda, hogy nem tigrisbukfencezett a járdán. :)

Virágék utcájának sarkán megálltunk, és belestünk.

- Ott van... nak - suttogtam. Virágék kapujában két alak ácsorgott. Virág, akit az utcai lámpa fényében azonnal felismertem (plusz fogta a pórázt, aminek végén R.P. ficánkolt), a titokzatos idegen azonban háttal állt, kapucnis kabátban.

(...)

- Megcsókolta! - fordult felém Kinga, tágra nyílt szemmel.

- Mi? - döbbentem le.

- Elmegy! Elmegy a kapucnis! Nyomás! - állt fel, és rángatni kezdte a kabátom ujját.

- Virágnak barátja van! - motyogtam totál elképedve.

- Igen, Watson, okos vagy, de talán derítsük ki, hogy ki az! - toporzékolt Kinga.

- Nem, nem - mondtam szomorúan. - Virág nem mondta el nekem.

(...) 

Reggel Virág a kapunkban ácsorgott, és ahogy kiértem, azonnal felcsillant a szeme.

- Ijjj, Reni, ne tudd meg, mi történt az este - kezdte, én pedig levegőt sem mertem venni, mert azt hittem, most elmondja...Tévedtem. - Miután megsétáltattam R. P. -t és mentem volna be a kapun, R.P. ugatni kezdte az utcát, én meg odanéztem, és láttam valamit egy pillanatra, és úúú, rájöttem, hogy mi volt az! - hadarta izgatottan, mire elfehéredtem. Virág meglátta, hogy Kingával kémkedünk utána!? Jaj, ne!!!

- Micsoda? - kérdeztem vékony hangon.

- Voldemort! - jelentette ki komolyan. Pár másodpercig bámultam rá, aztán kitört belőlem a nevetés. Oké, Virág nem túl okos lány, na de Voldemort a Harry Potterből? :)

(...)

- Virág, arra gondoltam - lépett oda hozzánk Kinga, szintén köszönés nélkül-, hogy mivel most tél van, és kevesebbet edzek, elmennék veled...

- Én nem edzek - ásította Virág.

- Tudom, de esténként kutyát sétáltatsz, úgyhogy mától veled tartok. Nem zavarok, csak kocogok csendben.

(...)

- Még éppen beszélgettünk, amikor Kinga szó szerint elrángatott mellőle, és félrevont a folyosón.

- Most csapjunk le rájuk. Állítsuk őket kész tények elé! Földrajzórán!

- Kinga, állj le! - ráztam meg a fejem. - Valamiért még nem mondták el. Szerintem senkinek. Úgyhogy hagyjuk őket.

- Hagyjuk? De hát kiderült! Ez elképesztő! Pósa? És Virág?! El kell mondanom mindenkinek!

- Nem!

- Renáta, olyan ünneprontó vagy!

- Pont nem vagyok! - vágtam rá.

- Cortez! - kiáltotta el magát Kinga, mire összerezzentem. Furák ezek a kitörései.

- Mi van vele?

- Faggassuk ki!

- Ne, hagyd!

- Gyere már - ragadta meg a karom, és visszarángatott a terembe.

Cortez éppen zenét hallgatott a telefonján, amikor szó szerint lefékeztünk előtte. Kérdőn nézett fel ránk.

- Mit tudsz? - förmedt rá Kinga.

- Tessék? - kérdezte döbbenten. Jogos volt a csodálkozása.

- Ricsinek van barátnője? - tért Kinga a tárgyra, és csípőre tette a kezét. Ez volt a "rettegett Kinga" póz.

- Ja, azt hiszem - vonta meg a vállát Cortez.

- Ismered?

- Miért? - kérdezte, és miközben felállt, eltette a telefonját.

- Mert mi tudjuk, hogy kivel jár.

- Én is - mondta Cortez nyugodtan.

- És szerinted ez nem furcsa?

- Nem.

- A fenébe, hogy te mindig ilyen bőbeszédű vagy! - kiáltott rá Kinga mérgesen.

- Most erre mit mondjak? Az ő dolguk. Majd ha akarják, elmondják.

- Én is ezt mondtam - vágtam rá. Cortezzel Kingára néztünk, aki csak nem nyugodott le.

- Jogom van tudni!

- De hiszen tudod - mosolyodtam el.

- Jogom van nyilvánosan tudni - érvelt Kinga.

- Elmondják, ha akarják.

- Te hogy bírod ki, hogy nem mondod el senkinek? Hogy nem kezdesz el üvölteni a folyosón? - nézett Kinga Cortezre.

- Szerintem mert normális vagyok - válaszolta ösztönösen, én pedig elnevettem magam. 

 

- Lássuk - nyitotta ki a naplót, és találomra belelapozott. - Zsidák Gábor - szólította fel, mire Gábor rettegve feltette a kezét. - Te új diák vagy? - kérdezte Gondos, és valami cukorkát rágcsált idegesen.

- Nem - motyogta Gábor alig hallgatóan.

- Hogyan? - kiáltott rá a tanárnő, mire Gábor megismételte kicsit hangosabban.

- Meggyőződésem, hogy még nem láttalak - tűnődött, majd beleolvasott a naplóba. - Jó jegyek. Én is adtam már. Érdekes. Na, gyere a táblához - legyintett Gondos.

 

- Kivel lesz riport? - kérdezte Cortez.

- 1848 márciusáról beszélgettem a könyvtárossal... - magyarázta Kinga.

- Ja, hiteles riportalany, az a nyanya szerintem ott volt - poénkodott Ricsi arra célozva, hogy a könyvtáros néni eléggé öreg.

 

- A következő. Nos. Repülés. Indoklásnak pedig: "mer mér ne?"

Miközben a többiek röhögtek ezen a nyelvtanilag igencsak megkérdőjelezhető indokláson, valaki bekiabálta, hogy Ricsi.

- Valóban, Ricsi szeretne repülni - mosolygott az ofő.

- Repülni? Nem túl eredeti - húzta a száját Kinga.

- Miért? Gondolj bele. Este unom az agyam, felkelek, kinyitom az ablakot, kirepülök - magyarázta Ricsi, mire mindenki felnevetett.

(...)

- A következő. "Gépekkel beszélés, mert szeretném érteni a gépeket."

- Dave! - kiáltotta be ricsi.

- Igen. Ez egy nagyon érdekes válasz.

- Dave, már így is beszéled a gépek nyelvét. Alma logó villog a szemedben. - röhögött Zsolti, de sajnos Dave nem figyelt rá, mert a notebook-ján pötyögött. :)

 

Én viszonylag hamar kész lettem, miután leellenőriztem, be is adtam (Kingával egy időben) aztán a helyemen figyeltem. Virág a padján lévő írást elemezte, sajnos túl feltűnően, úgyhogy a tanárnő kérte, hogy vigye ki a dogáját. Miközben a tanári asztalhoz igyekezett, leestek a hátáról a post-itek, úgyhogy Ricsi is kénytelen volt feladni. Andris és Robi a pad alatt a könyvből próbáltak puskázni, de olyan szinten új volt nekik az egész téma, hogy egy idő után abbahagyták, és vállukat vonogatva beadták üresen a dogát, mondván, majd kijavítják. Zsolti sem járt sok sikerrel, a bal karjáról még le tudta olvasni a válaszokat, viszont a jobbra olyan bénán írt, hogy erősen koncentrálva, hosszú percekig bámulta a saját karját, végül megkérte a tanárt (!), hogy segítsen eligazodni a firkák között. Azonnal elvették a dogáját. :) Dave majdnem az óra feléig nyomkodta a mobilját, hátha megtalálja benne a puskát, de egyszerűen túl sok minden volt a telefonban (előnyben a buta, de egyszerűen kezelhető telefonok, mint az enyém). 

 

- Mi folyik itt? - lépett be Máday szigorúan. 

- Itt? - nézett körül Ricsi értetlenül.

- Igen, itt.

- Témazárót írtunk - közölte Dave, és az arcán kedves, "jól viselkedtem" mosoly jelent meg.

- A tanárnő azt mondja, nem tud fegyelmezni titeket!

- Minket? De hát... - pislogott Andris.

- Nincs de hát. Zengett a folyosó tőletek! - kiáltott ránk Máday.

- Az a-sok terméből jött a zaj - mondta Zsolti. - Borzasztó egy társaság az. Alig tudtam koncentrálni a dolgozatomra, olyan lármásak. Remélem, azért jól sikerült - sóhajtott erőltetetten, és a plafon felé pislogott. Máday csípőre tett kézzel, hunyorogva nézett végig rajtunk.

- Rendben van, 10/b. Rendben van - fenyegetőzött.

 

Virág a kókuszkockával előrebökött, le, a színpad elé. Viki ott állt, szemtelenül rövid szoknyában (Máday tuti kikészült), bakancsban, ujjatlan pólóban és nyakkendőben. Tökéletes, füstös sminkben, hullámcsattal feltűzött szőke tincsekkel. Akár Avril a Girlfriend-klipben... Minden utálatomtól függetlenül Viki nagyon menően festett. És nem mellesleg a legszebb kiegészítőt viselte a világon. Cortezt. :(

 

Kinga 5/5*** - az egész napom szuper volt, de este, amikor megnyitottam az e-mailem, szembetaláltam magam a világ legeredetibb szülinapi ajándékával. Kinga üzenete rövid volt és rá olyan nagyon jellemző: "Tessék, nézegesd! Ne köszönd. Tavalyi. Ui: megvannak a módszereim, ne kérdezd, honnan van! Na." Alatta pedig egy fénykép. Vikiről. Smink nélkül, punk szerkó nélkül, piercing és szőke hajfesték nélkül. A képen egy átlagos tizenhat éves lány látható, átlagos barna hajjal, átlagos ruhában, egy átlagos napon. Nem, nem kezdtem vihogni, nem kezdtem éljenezni, és még rosszindulatú gondolataim sem támadtak. A képet látva csak szimplán megnyugodtam. A jelmez nélkül Viki sem szuperhős. Csak egy átlagos lány, mint bárki más.

 

A sulihoz érkező diákok egyre nagyobb tömegben gyűltek körénk, és röhögve meg mosolyogva figyelték, ahogyan Ricsi menőzik a robogó mellett.

- És mennyit eszik? - méregette Zsolti a járművet, mintha csak értene hozzá.

- Mittudom' én - vonta meg a vállát Ricsi.

- Jó, mert egyébként nem érdekel, csak szoktak ilyet kérdezni - tette hozzá Zsolti. Ezen mindenki jót derült.

(...)

- Na, látom, a hülyegyerek talált magának játékot - lépett hozzánk Kinga, és figymálva meredt a kis robogóra.

- Mondja ezt az, aki még lóval jár - bólogatott Ricsi.

 

- Ló, minket nem érdekelnek a pletykák. Tartsd meg magadnak! - szólt rá Zsolti.

- Hírt akarsz? - vonta fel a szemöldökét Ricsi. - Tessék. A szünetben hallottam Borreltől, hogy valaki lelép évvégén... - folytatta Ricsi lazán, nekem pedig összerándult a gyomrom.

- Miért találkoztál az igazgatóval a szünetben? - kérdezte Dave.

- Besegítettem a suliban pakolni, akkor hallottam - legyintett mellékesen.

- Hogy érted, hogy valaki lelép? - lépett közelebb Kinga.

- Elmegy - bólintott Ricsi.

- Az osztályból? - kerekedett el Kinga szeme.

- Bingó - csettintett Ricsi röhögve.

- Ki? - csodálkozott Zsolti. - Zsák?

- Nem hinném - rázta a fejét Kinga. - Inkább Zsidák - tippelt.

- Úúú, remélem, nem én - ijedt meg Virág.

- Emó, ha te lennél, arról tudnál - mondta Ricsi.

- Gondolod? De mi van, ha nem??? Ijjj, nem akarok elmenni a suliból!!!!

- Nem fogsz - ölelte át a vállát Ricsi nevetve. 

 

- Milyen lett a hajam? - kérdeztem félve, és tudom, tökre gyerekes, hogy így rákérdeztem, de tényleg számít a véleménye. Lenyelte, amit kapásból mondani akart, és alig láthatóan elmosolyodott.

- Jó. Tényleg - felelte Kinga.

- Kösz.

- Lassan úgy nézel ki, mint egy ember - tette hozzá. Miért? Miért kell mindig elrontania egy plusz beszólással? Néha már olyan, mintha normális lenne. De csak mintha...

 

- Tehát. Akinek nem világos. A múlt év végén levelezőtársakat kaptatok a Szent Johanna párizsi testvériskolájából.

- Ja, aha! Rémlik valami - tűnődött Zsolti.

- Akkor kértelek titeket, hogy ápoljatok jó kapcsolatot velük.

- Még aznap elhagytam azt a fecnit - nyögte be Robi. A többiek jó poénnak tartották, röhögtek meg füttyögtek, Haller azonban a fejét rázta.

- Az nagy baj lenne, ugyanis a levelezőtársatokkal töltötök két hetet a nyári szünetből. Egy hetet itthon, amíg ti látjátok vendégül őket, egy hetet pedig Párizsban.

Na most, amikor ez leesett az osztály nagy részének, beordítottak egy halom "Ne már", "Minek?" "Azt se tudom, ki az" szintű megjegyzést. Az ofő csitítóan feltette a kezét.

- Ugye mindannyian tartjátok a kapcsolatot a párizsi diákokkal?

- Perszeeee! - kiáltották be.

- Nagyszerű. Akkor el lehet kezdeni egyeztetni, hogy kinek mikor jó a nyáron - mosolygott az ofő, aztán furcsálkodva körbenézett. - Na, most mi történt? Nagyon elcsendesedtetek.

- Semmi, csak figyelünk a tanár úrra - nyögte be Andris. Na, ez még Hallernek is gyanús volt.

 

Fogtam a gyümölcslevem meg a kakaós csigám, és elindultam a lépcsőn, Kinga pedig a nyomomban volt, és olyanokkal fárasztott, mint például "liftezik a gyomra", "zavarban van", és hogy "egyszer el is pirult".

- Hát - tártam szét a karom. - Üdv a klubban.

- Nem! Nem akarok egy klubban lenni veled, mert az a lehető legrosszabbat jelenti.

- Kösz! - nevettem fel kínosan.

- Most komolyan. Kilencedik eleje óta a legnagyobb pancsernek tartalak a szenvedésed miatt! Nem lehetek én is ilyen.

- Hé! Nem vagyok pancser - szóltam közbe. Hiába. Igaza van. Az vagyok.

 

Ofőórán, miközben citromos minyont ettem (szabad, Haller tényleg megengedi), a tanár büszkén mosolygott az osztályra.

- Alig érkezett rátok panasz - pislogott meghatódva.

- Éljen! - állt fel Robi, és körbefordulva meghajolt.

- Azt mondtam, alig. Haraszti, rád pont érkezett. Ha mégegyszer megtudom, hogy utánozod Gondos tanárnőt, figyelmeztetést kapsz!

Ja, igen. A két kocka legújabb hepije, hogy a kémiatanárnő után ismétel mindent. De mindent. Elég idegesítő. :) 

(...)

- Az igazgatóhelyettes kérésére a a következő lehetőségetek van. Idén vagy nem megyünk kirándulni... - kezdte. Hangos morajlás és feltűnő fészkelődés vette kezdetét. - Vagy elfogadjátok a feltételeket, miszerint a két osztály együtt megy kirándulni, két napra, a Balatonra, négy kísérővel.

- Jóóó - ordították be többen.

- Kik a kísérők? - kérdezte Cortez. Az ofő mosolyogva bólintott.

- A két osztályfőnök, Tölgyessy tanár úr....

- Éljen! Éljen! - üvöltötte Robi.

- Valamint Máday Emília - fejezte be.

- Naaaa - hőkölt hátra Ricsi, és hintázás közben kicsúszott alóla a szék, mire hátraesett. Az egész osztály szakadt a nevetéstől, Virág meg felsegítette.

 

- Sziasztok - köszöntem, ahogyan odaértem a többiekhez.

- Haraszti, azonnal elnézést kérsz a jegyszedőtől, amiért lelocsoltad! És az ég szerelmére, add már ide azt a vackot! - üvöltötte Máday, aztán kicsavarta Robi kezéből a vízipuskát.

- Látom, jó a hangulat - jegyeztem meg, aztán megálltam Virág mellett, és a többieket hallgattam, akik éppen Zsoltin röhögtek. Zsolti nem viccelt, a pulóvere alatt valóban egy fényképes póló volt, az ig. helyettes tablóképével. Igaza van, borítsuk ki Mádayt még indulás előtt.

 

Hirtelen a köztünk lévő, összematricázott gitár felé nyúltam, és felemeltem.

- Mit csinálsz? - kérdezte. Na, csak felkelti valami az érdeklődését.

- Játszom valamit - vonogattam a vállam.

- Nem is tudsz gitározni - suhant át az arcán egy halvány mosoly. Félsiker, éljen!

- Bocs, de karácsony óta tanulok gitározni. - néztem mélyen a szemébe, és ezzel elértem, hogy igazán meglepődjön. Hátradőlt és az alkarjára támaszkodva biccentett, afféle "lássuk" stílusban.

Oké, összeszedtem minden tudásom, gondolatban felevenítettem a Gitáriskola könyvemben lévő tabokat, lehunytam a szemem, és lefogtam az akkordot. Lassan pengettem, erősen koncentráltam, még le is vert a víz, annyira görcsöltem, és igaz, hogy négyszer kezdtem neki újra, mert elrontottam, de sikerült!

- Ez mi volt? - kérdezte Cortez elkerekedett szemmel.

- Megfogtam egy szúnyogot - feleltem büszkén.

És akkor kész, megtört a jég, Cortez elnevette magát.

 

...amikor Jacques-ot pillantottuk meg. Hozott egy rakás pokrócot, majd mikor kiosztotta, leült közénk.

- Zsák, ez nagy ötlet volt - dicsérte meg Zsolti, aztán Jacques elmondta, hogy csak Gábor után jött ki.

- Nincs itt Zsidák - rázta meg a fejét Ricsi. Erre Jacques rávágta, hogy a szobában sincs.

Na, ez fura volt. Azonnal kezdetét vette a "Zsidák eltűnt, keressük meg" projekt, úgyhogy Dave, Andris és Robi visszamentek. 

(...)

Amíg ők Helyszínelőket játszottak, mi tovább ücsörögtünk, de olyan fél négy körül elérkezett a holtpont, eluralkodott rajtunk a fáradtság, átfáztunk, és már egyre kevesebbszer szólaltunk meg.

- Szerintem menjünk - mondtam halkan.

- Ne már! Ha eddig kibírtuk - ellenkezett Dave, aki ezúttal a vizet fürkészte (sötétben, a fekete vizet, tuti semmit nem látott).

- Én nem bírom, elalszom - nyöszörgött Virág.

- Oké, oké - biccentett Dave. - Akkor játsszunk. Ki bír tovább ébren maradni?

- Reggelig? - ásítottam.

- Nem. Amíg haza nem érünk. Na? Ki van benne? 

- Felejtsd el, bealszom - szólt Ricsi.

- Én. Állom - szólalt meg hirtelen Kinga.

- Oké, én is - egyezett bele Zsolti és Cortez. Erre Edina is csatlakozott.

- Reni?

- Megpróbálom - vonogattam a vállam.

(...)

Öt körül Dave, Andris és Robi újból kijöttek.

- A konyhán is megnéztük. Zsidákot elnyelte a föld! - rázta a fejét idegesen Dave. - Talán szólnunk kéne egy tanárnak.

- Sherlock, felhívtad már? - kérdezte Cortez. Mély csend következett, mindenki átgondolta a hallottakat. Dave türelmetlenül előkapta a mobilját, és hívni kezdte. Füleltünk, hátha a közelben csörög, de nem. Mikor felvette, Dave aggódva megkérdezte, hogy "hol a fenében van, tűvé tették érte a Balatont".

- Igen? Igen? Aha. Jó, rendben - biccentett Dave és eltette a mobilt.

- Na? - mosolygott Cortez.

- Bogár volt az ágyában, átment Krisztiánékhoz aludni. Felkeltettem - mondta. Hajnali ötkor kitört belőlünk a röhögés.

- Valld be, Dave, jót játszottál - cukkolta Zsolti.

- Igenis komoly volt! Mi van, ha baja esik, érted - rázta a fejét, de már nem tudtuk komolyan venni.

(...)

Cortez leült mellém, és mosolyogva nézte, ahogyan összegörnyedve remegek.

- Menj aludni - suttogta.

- Nem, még bírom - erősködtem. - Csak lefagyott a kezem - bújtam ki a pokrócból, és megmozgattam az ujjaim. Tisztára elgémberedtek a hidegben. Cortez felém nyúlt, és megérintette a kezem.

- Tényleg megfagytál - nevette el magát halkan, aztán... Aztán hirtelen elég meleg lett.

Na, nem arra gondolok, hogy szélsőségesen megváltozott az időjárás, és minden előjel nélkül trópusi hőség szállt le a partra. A hőmérséklet nem változott. Csak éppen Cortez rákulcsolta az ujjait a kezemre, és leengedte a karját kettőnk közé.

 

Úgy tűnt, csak pislogtam egyet, bár amikor legközelebb kinyitottam a szemem, kissé megváltoztak a körülmények. Cortez vállán ébredtem (jó lenne azt gondolni, hogy egy kanyarban esett rá a fejem), és pislogva, elgémberedett nyakkal néztem körül. Cortez ülve aludt, lábát feltette a szemben lévő ülésre, Ricsi mellé. Virág a vonat zakatolásának ütemére ütögette a fejét az ablaknak, mellette Ricsi azonban ébren volt. Mosolyogva nézett rám.

 

- Rendben, akkor a leadott könyveket tegyétek fel a helyükre. Menni fog? - kérdezte a tanár.

- Megpróbálhatom. Talán ismerem az ábécét - mosolygott Dave.

- A jegyeidet elnézve nem vagyok benne biztos - vágta rá Kardos.

 

A megbeszélés végén mindketten elképedve mentünk ki a teremből. 

- Hogy kerülhet Neményi címlapra? - kérdezte Kinga hitetlenül.

- Hogy lehet Vladár az év tanára? - néztem magam elé döbbenten.

Hát, akkor ezt megtárgyaltuk. Kinga tudomásul vette, hogy Arnoldot kell meginterjúvolnia, én meg tudomásul vettem, hogy rajtam kívül mindenki szereti a rajztanárt. :)

 

- Virág öccse! - emelte fel a mobilomat Zsolti. Kardos kissé megenyhült, és közelebb lépett a telefonomhoz, aztán, miután csekkolta a fotót, engedte, hogy a többiek is megnézzék.

- Ez ráncos - nézett rá Robi értetlenül.

- Idióta! Nem ráncos, újszülött! - szólt rá Kinga mérgesen.

- Akkor is ráncos. Hé, ez tiszta Benjamin Button - röhögött fel Robi.

- Na jó, elég lesz! Adjátok vissza - kaptam ki a kezéből a mobilt, és odaadtam Zsáknak, mivel ő értelmes, és nem vihog, ha csecsemőt lát.

 

Üdv, lepkék, üdv, tavasz, üdv, "imádlak Cortez" érzés.

 

- Utálom, hogy ennyire nem szeretnek téged! - szakadt ki belőlem.

- Ez kölcsönös. Én sem szeretem őket. Ezért nem haragudhatsz rájuk, hiszen rám sem haragszol - mosolyodott el Arnold. 

- Igaz - motyogtam. - Fogalmam sincs, mi lesz velem nélküled - csóváltam a fejem szomorúan.

- Én tudom - jelentette ki gondolkodás nélkül, és szörnyen elgyötörtnek tűnt. - Minden, amitől annyira meg akartalak óvni, rád zúdul majd. De talán ennek így kell lennie - tárta szét a karját tehetetlenül. Őszintén, nem tudom, hogy miről beszélt, de megnyugtatott, hogy még ott van velem. Kihúztam a táskámból a zenelejátszóm, és a fél fülhallgatót felé nyújtottam. Aztán a suli lépcsőjén ülve zenét hallgattunk.

 

Csengetéskor Vladár megköszönte az osztálynak az évet. 

- Egy élmény volt titeket tanítani - mosolygott elérzékenyülten, aztán megakadt rajtam a tekintete. - Szinte mindenkit - javította ki magát, én pedig biccentettem. Nincs mese. Egy mély és igaz barátság ért itt véget. Hüpp-hüpp. :) 

 

- Na, mindegy. Ijj, alig várom a tizenegyediket. Olyan klassz lesz! Gondoljatok bele. Tizenegyedik - nézett körbe, mire a fiúk megpróbáltak komolyan "belegondolni". 

- Egyáltalán nem biztos, hogy leszel tizenegyedikes - szólt bele Kinga, aki a padján ült és unottan hallgatott minket.

- Átmegyek a pótvizsgán! Anyu fogadott mellém tanárt!

- Akit majd előbb megnézek magamnak - tette hozzá Ricsi szigorúan.

- Ajj, egyetemista lány - legyintett Virág.

- AKkor én nézem meg magamnak - vágta rá Zsolti, a többiek meg felröhögtek.

 

- Annyira féltem ettől a naptól - ismertem be.

- Túl vagy rajta - mosolyodott el, én pedig leültem a székre, és megdörzsöltem az arcom.

- A legjobb barátom volt - suttogtam.

- Tudom - nézett rám anyu megértően. - De, Reni - tette hozzá, én meg reméltem, hogy valami "életre szóló jó tanáccsal" lep meg - a kivasalt ruhákon ülsz.

- Ó, bocsánat - pattantam fel, aztán elnevettük magunkat.

 

- 10/b, tomboljátok ki magatokat a nyáron, mert jövőre nem leszek ennyire elnéző - mondta, és szúrós szemmel méregetett minket, mi meg próbáltuk visszatartani a nevetést.

- Jó nyarat, igazgatóhelyettes asszony. Megölelhetem? - állt fel Zsolti, és széttárta a karját. Máday idegesen ráordított valami olyasmit, hogy "ne kerüljünk a szeme elé jövő szeptemberig", aztán lesietett a lépcsőn, és inkább ott hagyott minket.

 

- Jó éjt, lányok - köszönt el anyu, aztán megtorpant és visszajött hozzám. - Majdnem elfelejtettem. Ezt délután a postaládában találtam - nyújtott felém egy kis alakú borítékot. Elvettem és felnyitottam.

Óvatosan kiemeltem belőle egy ezüstláncot, amin egy gyűrű lógott medál helyett.

- Mi az? - tápászkodott fel Kinga.

- Fogalmam sincs - nézegettem az ékszert.

- Mutasd, mi van még benne - vette el tőlem Kinga a borítékot, azután kihúzott belőle egy lapot. - Bon Voyage. Csak ennyi. Alá sincs írva - rázta a fejét. - Felismered az írást? Mert én nem - dobta vissza hozzám a papírt, ami leesett a földre. Lehajoltam, hogy felvegyem, és a kézírást meglátva boldogan elmosolyodtam. 

- Na, kitől van? Neményi? Cortez? Az az emós haverod? Renáta! Szólalj már meg! - ordított rám Kinga, én pedig csak mosolyogva az asztalom feletti tükörbe néztem, és feltettem a láncot, aztán letörtöltem az arcom, és sóhajtva próbáltam rájönni, hogy pontosan mit is érzek.