Tőlem, Nektek

Hál' Istennek volt már szerencsém párszor találkozni Laurával, így leírhatom Nektek a vele kapcsolatos élményeimet.:)

Először is, ami miatt nagyon tisztelem őt, az az, hogy nem erőszakoskodik. Igen, vannak olyan magyar hírességek, akik az orrod alá nyomják az autogramjaikat, hogy vigyed már. Laura nem ilyen. Szégyellem, de amikor először találkoztunk, nem ismertem fel, de ő ennek ellenére nem sértődött meg, sőt, nagyon kedves volt.:) Segített mindenben, elmondta, hogy mikor jelenik meg a 4. rész és felhívta a figyelmemet a facebookos oldalán lévő játékokra, ahol nyeremények is vannak.

Második találkozásunk a 4. rész dedikálásán volt. Megint nagyon kedves volt, bár már biztos fáradt volt. Aláírta a könyvemet (egészen pontosan ezt írta bele: Palacsiin-itt az igazi nevem volt-nak Leiner Laurától!♥), készített velem egy közös képet, aztán, amikor látta, hogy nem egyedül vagyok, odajött a barátnőimhez is, és csinált velünk még egy képet.

Harmadszorra az Ünnepi Könyvhéten találkoztunk. Kint ült egy asztalnál. Megvettem barátnőimnek az első két kötetet, és dedikáltattam Laurával. Aláírta. Elmentem. Visszamentem. Csináltunk képet. Újra elmentem. Újra visszamentem. Beszélgettünk. Elmentem. Megint visszamentem. És esküszöm, ezek után még mindig mosolyogva fogadott.:D

Sajnos, legutolsó találkozásunk nem volt olyan emlékezetes, mivel nyáron volt, amikor tömve volt az egész L&L.. Így csak gyorsan dedikáltattam a könyveket, és mentem is.. Nem volt se közös kép, se semmi.. És ezért nem Laurát hibáztatom, nem az ő hibája. Csak sokan voltunk és nagyon meleg volt.. Majd legközelebb.:)

Természetesen a hatodik rész dedikálásán is ott voltam, így elmondhatom ottani élményeimet is. A második napon mentem, két óra várakozás után ötkor értem be Laurához, szóval ő már másfél napnyni dedikáláson volt túl addigra. Ő mégis mosolyogva, kedvesen fogadott. Fogalmam sincs, honnan van ennyi energiája, hogy egy pici fáradtság se látszott rajta. Kedvesen elbeszélgetett velem (pl megkérdezte, hány órát vártam), képeket is csinálhattunk. Persze megkért, hogy írjak abba az emlékkönyv-féleségbe. Az előttem író lány valami olyasmit írt, hogy meg fogja keresni Cortezt. Laura pedig elkezdett viccelődni, hogy 'ha megtalálja, szóljon' meg 'elég sokáig fog tartani'.. Szóval még erre is volt ereje. Le a kalappal.:)

És akkor pár dolog, amit ő mondott nekem:
Azt mondta, nincs kedvenc szereplője és hogy mindegyik kicsit hasonlít rá, de azért Ricsit szereti a legjobban, mert mindketten nagy Korn fanok.:)
- Mikor döntötted el; most már muszáj lesz elkezdened írni ezt a könyvet? Sokáig tervezgetted, vagy ahogy megjött az első gondolat, le is firkantottad? Az SzJG volt az első könyved?
- Körülbelül két évvel ezelőtt döntöttem el, hogy megírom ezt a sorozatot. Amikor kitaláltam, hogy gimis naplóregényt fogok írni, azonnal elkezdtem. A Szent Johanna gimi előtt már öt megjelent kötetem volt. : )
- Április 22-én van Laura szülinapja.

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!